Nagyon úgy néz ki, hogy a nemek nyernek a görög népszavazáson

Azaz a lakosság elutasítja az EU feltételeit, amit az ország működéséhez szükséges további kölcsönökhöz kötöttek.

Advertisement

66 százalékos feldolgozottság mellett kábé 61-39 százalékos arányban vezetnek a nemek, egyik prefektúrában sincsenek többségben az igenek. Mindenki úgy készül, hogy ez már a későbbiekben sem változik nagyon, Athénban az utcán ünnepelnek az emberek, a görög politikusok már nyilatkoztak is a döntés fényében.

Angela Merkel holnap Francois Hollande francia elnökkel tárgyal a válság megoldásáról, illetve a népszavazás eredményéről.

Advertisement

Alekszisz Ciprasz görög miniszterelnök már egy hete, a népszavazás meghirdetésekor arra buzdította a görögöket, hogy szavazzanak nemmel. Az országnak keddig kellett volna visszafizetnie egy több mint másfélmilliárd eurós tartozást az IMF-nek, amit – hiába próbálták még közösségi finanszírozással is segíteni a dolgot – az újabb hitelek nélkül nem tudtak megtenni. Görögország félig-meddig már csődben van, a polgárok csak korlátozott mennyiségben tudnak készpénzt felvenni, a bankok zárva tartanak, már az iTunes és a PayPal sem működik.

Hogy valójában milyen következménye van a népszavazásnak, és milyen megállapodás, megoldás születik vagy nem születik, jó kérdés, egy ilyen szituációban tényleg annyira kiszámíthatatlan és precedens nélküli lépéseket is tehetnek, amiket még a profi elemzők sem biztos, hogy előre látnak. Lehet, hogy mégis születik egy megállapodás a napokban, és az sem lehetetlen, hogy Görögország az eurózónából, vagy akár az EU-ból is kiléphet.

Advertisement

A nemek győzelme viszont azt jelenti, hogy a görög lakosság többsége még most is egyetért a Szirizia politikájával.

Vélemény, hozzászólás?