Ne feledkezzünk meg az áfacsalásokról sem – itt mi az új fejlemény?

Illustration for article titled Ne feledkezzünk meg az áfacsalásokról sem – itt mi az új fejlemény?

Az, hogy a kormány a mai ülésén megvizsgálta a Bunge növényolajgyártó cég jelzését. Három év után ez sem kis lépés.

Advertisement

Az amerikai cég ugyanis már 2011-ben jelentette a NAV-nak, hogy bizonyítékai vannak áfacsalásokról, de sokáig nem történt semmi. Varga Mihály elmondta azt is, hogy a NAV 2013 decembere óta, a saját felderítő tevékenysége révén folytat büntetőeljárást a bűnszervezetben elkövetett, élelmiszeriparban elkövetett csalás miatt.

A vád szerint Szlovákiából, Ausztriából, Csehországból hoztak be cukrot, olajat és kávét az áfacsaló láncolat segítségével, és az ügyben már négy előzetes letartóztatás is történt.

Advertisement

A kormány további segítséget vár az ügyben az amerikaiaktól. Varga csak azt nem mondta, miért most foglalkozik a kormány a Bunge bizonyítékaival, és hogy mi van azzal a váddal, mely szerint a NAV megpróbálta a Bunge-ot is korrumpálni.

(via Index)

Vélemény, hozzászólás?