Nekem az, ami vasárnap történt a seggemből kihúzott pénztárcával.
Az úgy volt, hogy kiszaladtam tojást, sört, hagymát és és kenyeret venni az ebédhez a sarki kisboltba. A pénztárca a gatyám bal zsebében volt. Vásároltam, fizettem, aztán amikor a Fülest pórázát oldottam le a kerítésoszlopról, rájöttem, hogy elfelejtettem a kenyeret. Visszaszaladtam, és miközben a kenyeret kértem, a pénztárcát automatikus mozdulattal kihúztam a bal zsebemől és beledugtam a jobba.
Furcsán nehezen ment bele.
E pillanatban meg is kaptam a kenyeret, ezért gyorsan elő akartam cibálni a tárcát.
De nem jött.
Bocsánatkérően rágrimaszoltam a pultosra, és kirántottam. Mindketten azonos döbbentettel meredtünk a kezemben tartott, jó minőségű bőrből varrott, ámde láthatólag szaros férfikiegészítőre. Egyból az jutott eszembe, hogy mivel nem is pont szemben álltam a pulttal, hanem kicsit szögben, az eladó akár úgy is láthatta, mintha a fenekemből ráncigáltam volna elő nagy nehezen a tárcát. Rápillantottam.
Úgy látta tényleg!
És ekkor esett le, hogy a zsebemben felejtettem a reggeli vásárláskor vett Melba kockát, ami persze rég megolvadt, és az barnázta össze a pénztárcámat. Úgyhogy annyira fellélegeztem, hogy bár az eddigieket természetesen belső dialógus formájában beszéltem meg magammal, most jó hangosan kirobbant belőlem: