"Akkora menő, hogy két nap alatt megtanított parancsra ugatni egy mopszot!" – mondja Eszter, a gyártásvezető Halász Árpádról, a híres filmes állatidomárról, én meg az izgalomtól remegő kézzel nyomom be a Sztár számát. "Az egyik macskámnak Anthony Hopkins mellkasán kellett feküdnie és gonoszul néznia rá, annyira, hogy le is lökte. Úgy megcsinálta, hogy nem karmolta meg" – mondja pár perc múlva Halász és érzem, hogy ennél jobb helyen nem is járhatnék. Azt próbálom ugyanis kideríteni, hogy igazából meg lehet-e tanítani valamire egy macskát.
Az egész úgy kezdődött, hogy a csajom díszlettervező volt egy pár napja leforgatott reklámfilmben, amiben egy macska és egy kutya volt a két főszereplő. A macska igazi bulvárhíresség ráadásul, Hopkins állítólagos haverja a Rítus forgatásáról, de benne volt a Katedrálisban és több reklámban is.
Imola vicces sztorikat mesélt arról, hogy veszik fel az állateledel-filmek tipikus jeleneteit.
A macskák – még az olyan edzett iparági sztárok is, mint Halász Pötty és Zoltán nevű kandúrjai – baromi érzékenyek minden zajra és mozgásra, ezért az egész stábnak halálos csendben kell dolgoznia, óvatos mozdulatokkal. Az idomár egy kis, kasztanyettaszerű eszközzel kattogtat, ezzel, és beszéddel irányítja a macskát, akit folyamatosan jutalomfalatokkal bombáz.
Óriási türelemjáték macskával dolgozni. Imola forgatásán a műfaj Messije tízből háromszor tudta megcsinálni azt a még kandúrszinten sem extra nehéz feladatot, hogy felugorjon egy bárszékre és ott ülve maradjon pár másodpercig. A többi esetben a kandúr vagy összegömbölyödött, vagy dagasztani kezdte a széket vagy kapásból leugrott, szóval tök normális macskatevékenységet végzett. Az ugrás közben az idomár az etetőtáljával biztatta a macskaszínészt a felugrásra, aki ezután jó esetben hallgatott a maradj parancsszóra.
Egy másik jelenetben egy ablakban kellett ülnie, és kifele néznie. Ehhez Halász hátulról, takarásból tartotta a fenekét, felvétel előtt pedig kézzel állította be a fejét a kifelé néző állásba, hátha úgy marad néhány másodpercig. Az ablak mögül közben egy segítője igyekezett magára vonni a kandúr tekintetét. A cica figyelmét azért nem lehetett az egyik szokásos trükköt bevetve lézermutatóval arrafelé irányítani, mert mint az idomárja elmesélte, az állat tapasztalatból tudja, hogy az üvegen keresztül nem tud rárontani a fénypöttyre, ezért ilyenkor a füle botját se mozdítja.
Volt egy olyan jelenet is, amiben a macska a mancsával rácsap az asztalra. Ez még a Macskák Robert de Nirójának is sok volt: mivel a képkivágásban csak a feje és a mellső lába látszott, Halász hátulról megfogta a mancsát és ő csapott vele egyet.
Talán az volt a legbonyolultabb mozgássor, amikor a cica felugrott egy asztalra, tett egy pár lépést, aztán ráfeküdt egy laptopra. Robert de Niro a gazdája heves kasztanyettacsattogtatása mellett szépen végig is csinálta, bár a végén, bárhányszor próbálták újra, nem akart reklámfilmes ízlés szerint összetekeredve lefeküdni, kizárólag Szfinx-pozitúrában.
Az idomított macska, ellentétben a kutyával, nem tud improvizálni, vagyis a cicát nem lehet rendezni, vele pontosan be kell előre gyakorolni az egész mozgássort.
Végre az egyik olyan dolognál tartottunk, amire nagyon kiváncsi voltam: konkrétan hogyan lehet betanítani a macskát valamire? Ahogy Halász elmesélte, lényegében hevesen kattogva kis húsdarabokkal kell bombázni az állatot hosszú órákon keresztül.
A kiképzés szó szerint lépésről lépésre történik. Az idomár beszéddel, illetve egy belengetett húsdarabkával elindítja a tanítványt, és ha megtett egy helyes lépést vagy mozdulatot, kattint és ad neki egy apró jutalomfalatot, aztán ugyanígy megpróbálja rávenni a következő lépésre. Ha elrontja, kezdik előről.
A macska nagyon okos, de öntörvényű, ezért meg kell találni vele a hangot és szüksége van motivációra, mert "ha nem motivált, ott hagy a francba". – magyarázza Halász. És egy macskának a világon egy dolog jelent olyan motivációt, hogy akár egy stábot is elviseljen miatta: a kaja. Ha nagyon bonyolult a feladat, előveszik a csodafegyvert, a sült májat, vagy a csirkehúst, átlagos kihíváshoz, mint ez a fent említett forgatás volt, elég a virsli.
Reménytelennek hangzik, de ehhez képest Halász egy délután alatt betanította az asztalra ugrós-laptopra fekvős figurát. És tök komolyan azt állította, hogy póráz nélkül tudja sétáltatni a tanítványait, de ezt én Pamacsra pillantva, aki éppen tizenötödjére zuhan be a szobanövény ugyanazon ágáról a lombkoronába, képtelen vagyok elhinni. Az is igaz, hogy még a Mester is csak folyamatos etetés mellett tudja bármire rávenni a tanítványait. Szóval úgy tűnik, a macskát egész összetett dolgokra is be lehet tanítani, de a szó emberi vagy kutya értelmében megnevelni egyáltalán nem, még profiknak sem.
Honnan szerzi az utánpótlást? – kérdezem, mire kiderül, hogy nagyjából a brit foci utánpótlásnevelési modelljét követi. Ott nem annyira akadémiák vannak, hanem a játékosmegfigyelők által kipecázott fiatal tehetségeket, általában proligyerekeket, környékbeli családoknál helyezik el. Iskolába járnak, rendes életet élnek, de közben minden nap járnak edzésre a klubhoz.
Halász az állatmenhelyeket járja, ahol a normális macskaviselkedés jeleit nem mutató, különc példányokat keres. Az megy át a rostán, amelyik atipikus módon egyből odamegy hozzá és elfogadja a kezéből az ételt. Ha ezután kiderül, hogy idegen környezetben sem kap sokkot és hajlandó utazni, vagyis bizonyos szempontból igazi antimacska, akkor leigazolja, megtanítja pár alapdologra, aztán kihelyezi ismerős csalásokhoz. Ha pedig pont olyan színű szereplőre van szükség, akkor pár napra visszakéri a versenyzőt.
Nehezen idomítható, de reklámokban még aránylag gyakran szereplő állatok a madarak. Velük nem cicóznak annyit, mint a macskákkal. Mielőtt elindul a kamera, a kisebb madarakat a lábuknál fogva jól megforgatják, amitől úgy elszédülnek, hogy pár másodpercig nyugodtan ülnek és fel lehet venni őket – meséli egy sokat látott reklámos.
A közeli énekesmadár-felvételek kalickában készülnek általában, úgy, hogy bedugják belülre a kamerát, a háttér rácsait meg vagy kitakarják vagy a kivágás miatt nem látszanak. A madárszínészek kifejezési eszközeit korlátozza, hogy a felvétel idejére rendszerint odakötözik a lábukat az ághoz vagy a talajhoz, és a szárnyukat is lerögzítik, hogy ne csapkodjanak. Milyen vicces lenne ugyanezt megcsinálni Balázs Péterrel!
A legszomorúbb relámállat-történet, amit eddig hallottam, azé a fekete párducé, amelyikkel Eszter pár éve forgatott. Nem volt nagy szerep, egy díványon kellett feküdnie, de Martinnak, a nagymenő operatőrnek például máig erős emléke az a párducos jelenet. Borzongva idézte fel, hogy az idomár szerint még abban az állapotában is eltörte volna bárki gerincét egy ütéssel, ha bepöccen.. Ugyanis ki voltak húzva szemfogai és az összes karmát is eltávolították.
Sose hallottam ilyen borzasztót, macskának a permanens kasztanyettázás ellenére sokkal jobb lenni.