Sziasztok, Amy vagyok és fiúkkal politizálok.
Mindenkinek van valami megmagyarázhatatlan szabadidős tevékenysége, aminek se haszna, se értelme, talán csak annyi, jobb, mint csokoládét tömni magunkba a megfelelő hormonszint eléréséhez. Az időt nem lehet, és nem is kell mindig hasznosan tölteni, a spenóthoz kell, hogy járjon egy puncstorta, pláne egy húzós munkahelyi hét után.
Más rendes nő az oravecznóra vagy gyerekkakivegyelemző oldalakon éli ki magát, esetleg cipő és ruhacsere oldalon. Még valamilyen lelki titkokkal, kultúrával, versekkel, szépirodalommal foglalkozó oldal rendszeres felkeresése, ottani beszélgetés elfogadható lenne egy nőtől, de hogy politizál….Jó, talán oldalszélen be lehetne surranni, oktatási vagy egészségügyi kérdésekben való vélemény nyilvánítás esetleg, bizonyos körülmények között tolerálható egy nőtől, de direkt politizálás?
Ha megnézzük, nincs ismert női politológusunk. A különböző tévécsatornák szinte kizárólag férfiakat hívnak meg a szerkesztők klubjába, meg a gyaluljuk le egymást ma este vagy nézzünk okosan szemüvegben és beszéljünk körmondatokban stílusú műsoraikba.
Végzős egyetemista fiúkák hipszter szemcsiben elemzik a rendszerváltást vagy az ügynökaktákat, ízléstelenül öltözött nyugdíjas pasik osztják az észt, történeteik nagy része önigazolás, milyen fontos emberek is voltak ők valamikor, de nő, az arányaiban annyi ezekben a műsorokban, mint a belvárosi teraszon rendelt koktélban a vodka, csak nyomokban felfedezhető.
Szerintem a fiúk a kommentsorban valahogy úgy érzik magukat velem szemben, mint mikor a kisfiam gyerekfocira járt, és az edző lányokat is bevett a csapatba. Volt, akinek a „férfiúi hiúságát” sértette, és mint tudjuk, ez már hatévesen is létezik a srácoknál, volt akik agresszívek voltak a kislányokkal, és voltak a „pici úriemberek” akik nem szerelték le, nem cselezték ki a lányokat, „mert lányok”. Normális csapattársként nem tudták a copfos kiscsajokat kezelni.
Valami hasonlót érzek magammal kapcsolatban is, mintha az „Oroszlánok kölyök kettő” kisfiú focicsapatába próbálnék beilleszkedni, XY kromoszómás okok miatt, sikertelenül.
A politikai kommentsorok, akárcsak a kispályás foci műfüve, bevehetetlen terep egy nő számára.
Amikor beszálltam ebbe a meccsbe, teljesen világos volt, hogy nagy az adok-kapok, személyeskedések, fenyegetések, lehülyézés, különböző elmekórtani betegségek tüneteinek keresése és persze találása a vitapartnernél. Mármint a fiúk egymást között.
De én, mivel lány vagyok, pont azt kapom, mint amit a hatéves kisfiúktól kapnék a kerületi Macikupa elődöntő meccsén. Lényegében azzal senki sem foglalkozik, mit írok, vagy mi a véleményem, van, akinek már az eleve sérelmes, hogy VAN véleményem. Az ilyen, férfiúi hiúságában sértett hozzászóló felrója, hogy beképzelt vagyok, túl okosnak gondolom magam, sőt osztom az észt. Igaz, a politikai kommentelés eleve az észosztásról szól, de ami jár az ökörköri tagoknak, nekem nem, én csak üljek le szépen hátul, és időnként menjek ki a női mosdóba lepúderezni az orrom.
Van, aki egyszerűen ignorál. Időnként randi vagy szexuális ajánlatot kapok, azzal együtt, hogy sem az életkorom, sem a külsőm nem lehet ismert az illető előtt. Ha jól emlékszem, Gádor Béla Néhány első szerelem története című könyvében volt egy hasonló sztori, amiben a kamasz fiú látatlanul, a neve alapján kezdett el fantáziálni valakiről.
Volt olyan hozzászóló, aki pontokba szedve, Nemzeti Számonkérőszék stílusban próbálta belém fojtani a szót, a vádpontok mindegyikének nagyjából az volt a lényege, hogy egyáltalán meg mertem szólalni.
Azt hiszem, messze még az idő, mikor női miniszterelnökünk lehet.
A cikk nem a koncon való tevékenységemről szól, itt nem politizálok 😀
Ha tetszett a cikk, oszd meg a pofakönyvben! Éljenek a független kisblogok, mi nem húzunk pénzt senkitől!