A falusi rocker még annyira sem jár zenetanárhoz, mint a városi. Ezért Ricsi haverom, aki megvette élete első Jackson King V gitárját, hangológép helyett hangvillát vásárolt hozzá, mert az olcsóbb.
Richárd megfeledkezett az oktávokról. Nem vette figyelembe azt, hogy a hangvilla A-ja oktávval, oktávokkal magasabban zeng a gitárra optimalizált fekvésnél. Ezért Ricsi fogta a kibaszott húrt, és addig húzta… míg húzhatta.
Hónapokig látszott a heg az arcán, melyet az elpattant E-6-os húr vágott a jobb szemöldökétől állcsúcsa bal szélég, át az orrán. Mégis, csodálva néztem ezt a balfaszt, a francia kosztümös filmeket idéző heggel, és az elszántságával, amellyel mindenhez viszonyult, amibe csak belevágott.
Ha a mi arcunkba is belecsap a húr, mindjárt az elején, ha azonnal kudarcot vallunk, és a kutya sem olvas bennünket, nos, akkor elkedvtelenedve, néhány hónap után lehúztuk volna a rolót. De jöttetek, olvastatok, kommenteltetek, ki simulékonyabban, ki pedig nagyon is ádázul. 🙂
Az, hogy a Konc még létezik, és túlélve gyermekágyi lázat, diftériát, és sárgaságot ma itt létezhet, csak és kizárólag NEKTEK köszönhető!
Mert persze megy ám itt a belső arcoskodás, hogy “ha senki sem olvasná is csinálnánk, mert csinálni jó”, meg az “itt jobb helyen van, mint a fiókomban”, de belül érezzük mindannyian, hogy nélkületek nem csináltuk volna ezt sokáig.
Most pedig ezt személyesen is módunkban állt kifejezésre juttattni a magunk bebambult, besörözött módján. Pont így, ezen az enyhe, ámde erősen csapadékos szombat estén. Patent pillanatok voltak.
A dry novembert tartó Hetes beszélget a sörhabot a bajszán fityegtető Konc-szerzővel, AndyLandy szakmai konzultációt tart a 24.hu nagyszerű újságírójával, Gróf Járdánházyval.
Hetes vízilabdázó kisfiától megtudhattam, hogy szereti az Újpestet, és utálja a Fradit. Újpest-drukkerként megörültem ennek, mígnem kiderült, hogy az Újpestet azért szereti, mert verhető. A szerkesztőség házi fülese, kit most nem nevezek meg, jól láthatóan sokat tett megítélésünk javításáért, becenevére újból (!!!) rácáfolva, mosolyogva, sztorizgatva. Meccsoda pillanatok, a retro keletnémet filmélmények megosztásáról már nem is beszélve. Norti annyit fogyott, hogy ha nem Beeb-el jön, meg sem ismerem. Gazdára talált a Bagaméri által stílszerűen eltulajdonított Vándornarancs is, a leginkább NER-közeli munkahely kategóriában, Andy pedig sajtótitkokat osztott meg velünk az izgalmas kétezres évekből.
Egy, a cerni részecskegyorsítóba fészkelt patkány életkilátásait latolgattuk Szurival, kiábrándítóan materialista konklúziókkal, megfékezhetetlen röhögés közepette. Szóval szélsebesen száguldott az idő, mire egyszer csak azon kaptam magam, hogy elmúlt tizenegy, a csapat pedig kabátban, ölelkezik, búcsúzkodik. Megmagyarázhatatlan, nagyon erős letargia lett rajtam úrrá emiatt.
Elpattant az E6-os.
Aztán valami ablaktörlő még, eső, valaki nevetett a hátam mögött, ajtó csapódik, majd tovább, pacsi Szurival, még egy cigi a Zsigmond téren sanzonhangulatban, majd a kurva kapukód, ami most sem nagyon jutott az eszembe.
Fasza dolgok ezek gyerekek, hogy stílusosan zárjam…
Gyertek el legközelebb is. Jöjjön el mindenki!