​Pirlo szerint doppingoltak a Depor játékosai

Újabb érv a dopping legalizálása mellett: a Juve irányítója azt írja az önéletrajzában, hogy nagyon gyanús volt neki a BL-történet egyik leghíresebb meccse.

Advertisement

A kiscsapatok kedvelői életük végéig nem felejtik a BL 2004-es negyeddöntőjét, amikor a Deportivo La Coruna a milánói 1-4 után otthon 4-0-ra legyőzte az akkor még szupermenő Milant. Pirlo angolul most megjelent önéletrajzában arról ír, hogy miért volt neki gyanús az a meccs. Hát azért, mert a Depor játékosai szerinte annyira fel voltak pörögve valamitől, hogy szünetben sem tudtak leállni, és amikor a bíró szünetet jelzett, úgy sprinteltek be az öltözőbe, mint megannyi Usain Bolt.

Egytól egyig, mindegyik játékos rohant

idézi fel borzongva a nem a szaladgálásáról híres Pirlo, aki ennyi év elteltével is azon álmélkodik, hogy a deporosok képtelenek voltak nyugton maradni, amikor paprírforma szerint pihegniük kellett volna. Pedig a Depornak annyi esélye volt továbbmenni, mint Gattusónak arra, hogy művészdiplomát szerezzen – jegyzi meg a visszaemlékező középpályás.

"Egész este árnyakat üldöztünk. Úgy röpködtek ide-oda a játékosaik, mint a rakéták. (..) Életemben először és utoljára gondolkodtam el azon, hogy azok, akik ellen játszom, valamitől be lehetnek állva."

Advertisement

Pirlo, az óvatosjános, mindezt persze úgy vezeti fel, hogy amit mond, az nem vádaskodás, hiszen nincs bizonyítéka, de ez a csúnya gondolat az eltelt években újra meg újra megkörnyékezte. Ebből is látszik, hogy miért focista, és miért nem ügyvéd lett belőle.

(via sky sports)

Advertisement

Vélemény, hozzászólás?