Kategóriák
konc

Politikonc#6

A szereptévesztés érdekes dolog. Az állatvilágban néha kifejezetten szórakoztató. Persze állat világ ez is, de itt sokkal kevésbé. Mindenki pontosan tudja, hogy választott vezetőink szereptévesztése miben áll. Ők maguk is tisztában vannak azzal, hogy nem erre “esküdtek”. Ettől viszont nem lesznek idegesek, vagy

Dackorszak

A szereptévesztés érdekes dolog. Az állatvilágban néha kifejezetten szórakoztató. Persze állat világ ez is, de itt sokkal kevésbé. Mindenki pontosan tudja, hogy választott vezetőink szereptévesztése miben áll. Ők maguk is tisztában vannak azzal, hogy nem erre “esküdtek”. Ettől viszont nem lesznek idegesek, vagy frusztráltak. Nem szorongós gyerekek ezek. Leszarják.

Advertisement

Illustration for article titled Politikonc#6

/Kép: Miszter Gé/

Most jöhetnék azzal a demagóg szöveggel – ami egyébként tényállítás is egyben -, miszerint a lopáson kívül nem sok mindenbe fektetnek időt és energiát. Minden egyéb tevékenység egyre hátrább sorolódik, a végrehajtásból pedig az átszervezéseken keresztül közalkalmazottak ezreit, a megszorításoknak köszönhetően pedig forintok milliárdjait vonják ki.

Advertisement

Illustration for article titled Politikonc#6

Nyilván a pénz nem tűnik el. Gyarapodnak a fiúk, méghozzá olyan tempóban, hogy maguk sem bírják követni. Mialatt minden zsebet betömtek, a kapcsolatuk szépen lassan megszakadt a valósággal. Az a képzetük támadt, hogy nem hibázhatnak. Ha alkalomadtán vissza is kell bizonyos kérdések kapcsán vonulniuk, annak csak taktikai, politikai oka lehet, nem pedig a tény beismerése, miszerint tévedtek. Ha valaki szót emel ez ellen, vagy csak felhívja figyelmüket a helyzet tarthatatlanságára, az hazaárulóvá, idegen érdekek kiszolgálójává kiáltatik ki. Erre a sorsra jutottak a pedagógusok is, amikor szót emeltek az oktatás tarthatatlan helyzete ellen. Szombati tiltakozásuk a rossz idő ellenére is sikeres volt, kérdés, hogy ez jobb belátásra készteti e a kormányt, és személyesen a bábok mesterét, a XXI. századi vasútépítés őslakosokkal szemben kérlelhetetlen úttörőjét. Hogy milyen állapotba került ez az elit, a hét híreiből a szokásosnál is jobban kiolvasható. Vágjunk bele!

Advertisement

Belföld

Sok ezer pedagógus tüntetett a Kossuth téren a kormányzat hibás oktatáspolitikája ellen

Illustration for article titled Politikonc#6

Advertisement

A rendezvényen a Konc is képviseltette magát 🙂.

Hosszú:

Írásos beszámolók is születtek:

Advertisement

Rövid:

Mára virradóra az őrség tagjai túltolt biciklire bukkantak az Országház mélygarázsában. /Walter/

Advertisement

No de többek között mi vezetett mindehhez?

Sumákolás, vagy politikai tervezés következtében szorult a perifériára az egészségügy és az oktatás? Orbán szociáldarwinista megfontolások miatt nem nyúl ehhez a két leharcolt területhez? Ezekre a kérdésekre próbál választ adni az Index cikke:

Advertisement

“Lássuk be, nem életszerű, hogy egy szép reggel Miskolcon Pilz Olivér felkel, rájön, hogy rendkívül elégedetlen, és elkezd levelet írni, tiltakozni”. /Orbán Viktor/

Egyébként valóban életszerűtlen itt sok minden, ebben azt hiszem nincs vita!

Kockás inges tanárok

Illustration for article titled Politikonc#6

Advertisement

Albert nem aprózza el! Passuth László egyik leghíresebb művére utal mindjárt az elején, majd kifejti véleményét a tiltakozássorozatról, és a vihart kavart kijelentésről is:

Advertisement

Ízlés kérdése

Hogy tárgyalni szeretsz-e inkább, vagy tüntetni. Palkovics államtitkár hamar kihajtatott a cinizmus-fiákerrel! Nyeldekeljük a felkavart port meghatódottan!

Advertisement

http://index.hu/belfold/2016/0…

A felcsúti tüzes paripa

Lemészárolt bölényeken és árnyékvilágba küldött őslakosokon át, a derék pionírok végre bevágtázhattak a vasút útjában terpeszkedő, mihaszna farmokra is!

Advertisement

Illustration for article titled Politikonc#6

Jaj a haladás útjában állóknak!

Illustration for article titled Politikonc#6

Advertisement

Kicsi volt a telek, ezért magasra kellett húzni a házat!

Ezzel magyarázta Gaskó István a házában található liftet! Van még mit tanulnunk!

Advertisement

A LIGA szakszervezeti tömörülés vezetésétől 4,44 millió forintnyi búcsúpénzt kapott, de tanácsadóként ott marad havi 800 000 forintért, hogy „érdekvédelmi és szakszervezet-politikai” kérdésekhez szóljon hozzá.

Illustration for article titled Politikonc#6

Advertisement

http://444.hu/2016/02/09/hib…

“Magyarországon egyáltalán nem nehéz népszavazást tartani, főleg azon országokhoz képest, ahol például nincs népszavazás…”

Mondta Patyi András, a Nemzeti Választási Bizottság elnöke.

Illustration for article titled Politikonc#6

Advertisement

Fenomenális humora van a magyarok bajszos, kopasz Will Ferrellének. Ez a fajta apparát-cinizmus nagyon hasít manapság. Felkészítem magam az elkövetkezendőkre, és leveszem a polcról Gogolt.

Na ja, az élet nem habos torta!

Dániel Zoltán G. Fodor Gábor koncepciós eljárástól tart! Az ELTE rektora etikai eljárást kezdeményez vele szemben az általa főszerkesztőként jegyzett portálon megjelentek miatt.

Advertisement

Illustration for article titled Politikonc#6

A nemzet stratégiai igazgatója szerint az Eötvös Loránd Tudományegyetem etikai vizsgálattal kapcsolatban kiadott közleménye „magában foglalja az ítéletet is”. Ha van valaki, akit Tóbiás József politikailag abszolút nem mozgat, az én vagyok. Korábban olyan poszttervem is volt, amiben egy élő egyenes adásban megtekintett Tóbiás-beszéd közben élettani méréseket végzek magamon (pulzusszám, vérnyomás és vércukorszint). Szóval mszp-felszopónak senki sem titulálhat. Azonban amit G. Fodor munkássága, és a nagy vihart kavart írás kivált belőlem, lehet hogy túltesz a leggépiesebb Tóbiás-beszéd közben érzett rosszullétemen is. A 888.hu névre keresztelt szellemi latrinát nyugodtan tekinthetjük Finkelstein módszertani laborjának is. Mit bír el még a közvélemény? A lejáratás különböző durvasági fokozataiban hogyan reagál, és ki mellé áll? A lejárató vagy a lejáratott mellé? Tóbiás családjának gyalázása egy száraz, és lélektelen kommunikációs kísérlet része volt. 2018-ban Orbán legfőbb kihívójára nagyjából hasonló megpróbáltatások várnak!

Advertisement

Még szerencse hogy vannak pozitívumok is! Képeket kölcsönözhetsz a Szépművészetiből! Ja! Te nem!

Illustration for article titled Politikonc#6

Advertisement

Habony Árpád viszont hála Istennek igen! Az ezzel kapcsolatos újságírói kérdésre Lázár a következőt válaszolta:

Advertisement

“Az egy nagy, komoly dolog, hogy a mai világunkban valaki érdeklődik a XVIII. – XIX. századi képzőművészet iránt.”

Advertisement

És még mi minden más iránt.

http://444.hu/2016/02/11/laz…


Ne keseredjünk el! Számtalan példa van történelmünkben mely megmutatja: az utolsó szalmaszálba is kapaszkodnunk Kell!

Illustration for article titled Politikonc#6

Advertisement

Ebben a Politikoncban nem tudjuk le ennyivel a dolgot, a narancs képeibe azonban csúnyán bele lehet feledkezni!

Az antifák szolgáltatták ehhez a “talpalávalót”, a nol.hu cikke szerint:

Advertisement

A Sharing economy cipelte kellemetlenségek

Az Index nagyon részletes és kimerítő cikkben foglalkozik a nagyon rövid idő alatt óriási profitot termelő, megosztáson alapuló közösségi gazdasággal, melynek vezető zászlóshajói az Uber, és az Airbn. A szerző szerint ez az újszerű üzleti modell szétfeszíti a munkaerőpiac hagyományos kereteit, és idővel mindannyiunkat érinteni fog!

Advertisement

Illustration for article titled Politikonc#6

http://index.hu/gazdasag/2016/…

A témában korábban mi is megnyilatkoztunk:

Advertisement

Külföld:

Végre!!!!!!!!!!!!!

Az Iszlám Államnak már vegyi fegyvere is van!

Illustration for article titled Politikonc#6

Advertisement

A terrorszervezet első földalatti nukleáris kísérletéről sem szeretnénk lemaradni! A tréfa komoly dolog, bár az is lehet, hogy “csupán”egy szárazföldi háború előkészítése van folyamatban, azt pedig muszáj lesz valamivel eladni a választóknak!

Advertisement

Éppenséggel viccnek sem rossz, de bizakodjunk: Szaúd-Arábia beszáll az IS elleni háborúba

Illustration for article titled Politikonc#6

Advertisement

Szaúd-Arábia, amelyről mérsékelt elemzők is azt feltételezik, hogy az ISIS legfontosabb pénzügyi támogatója volt eddig, most hirtelen a terrorszervezet kérlelhetetlen ellenségeként fellépve, vadászgépeket küldött a török Incirlik légitámaszpontra.

Advertisement

Az Isten fizesse meg!!!

Gondoltad volna, hogy ez még a oroszok kemény szívét is meglágyítja? ….én sem! a Nyizsnyij Novgorod-i ortodox egyházmegye 916 ezer rubel, vagyis 3,2 millió forint értékű munkálatokat végeztetett el az Era nevű építőipari vállalattal. Azonban csak az összeg felét fizette ki, így a cég jogi útra terelte az ügyet. Az egyházmegye szerencséjére azonban a vállalat tulajdonosai vallásos emberek, és a két félnek sikerült peren kívül megegyeznie, amelynek értelmében a cég több mint 300 ezer rubelnyi adósságtól hajlandó eltekinteni imádságokért cserébe.

Advertisement

Illustration for article titled Politikonc#6

Advertisement

Ferenc és Kirill – Kirill és Ferenc

Havanna – A pápa és a pátriárka utalt rá, hogy más vallások is hozzájárultak az emberi civilizáció fejlődéséhez, ugyanakkor kifejezte meggyőződését, hogy Európának hűnek kell maradnia keresztény gyökereihez.

Advertisement

Illustration for article titled Politikonc#6

Advertisement

McCain szerint Putyin…

A Fargo tévésorozatban többször is megénekelt vietnami veteránból lett szenátor szerint Putyin felelős a ….-ért. Vlagyimir Putyin orosz elnöknek nem áll érdekében a … a Nyugattal, és a …. fegyverként használja, hogy megossza a transzatlanti szövetséget. A teljes igazságért kattints ide.

Advertisement

Illustration for article titled Politikonc#6

John Cleese vs politikai korrektség

A Monthy Python egykori sztárjának most lett elege asz egészből! Úgy érzi, a politikai korrektség már nem azt jelenti mint régen, mára tilos lett bárkit kritikával illetni, holott a humor egyik legfontosabb része a kritika.

Advertisement

Illustration for article titled Politikonc#6

Advertisement

Johnny Deep jobb Trump, mint az igazi!

Győződj meg róla magad is! :)))

http://www.funnyordie.com/videos/ad38087…

Advertisement

Kultúra

Állami infúzió ide vagy oda, nem tért még magához a TV2

Advertisement

Február 11-én a Tények csak az ötödik legnépszerűbb műsor volt. Tarol az RTL, és az RTL-csoporthoz tartozó csatornák.

http://www.origo.hu/teve/20160212-…

Még Sebestyén Balázs is kifakadt!

Még Balázs is, bizony! Hát hova tart a világ?

Advertisement

Ungváry-írás a kitörésről

Érintettük már az évfordulót, az ott bemutatott nézőpont pedig nem kicsit volt sajátos. De nézzük, mit gondol erről a szomorú és véres eseményről korunk egyik legolvasottabb történésze, Ungváry Krisztián. Írása az indexen jelent meg, február 11-én.

Advertisement

Illustration for article titled Politikonc#6

Advertisement

Online is megnézhető az egyik legsikeresebb magyar animációs film, ami az elmúlt években készült

Méghozzá Bucsi Réka Symphony no 42 c. alkotása. A sajátos humorú, inkább szomorkásan vicces rajzfilm, 47 lazán kapcsolódó, szürreális jelenetből áll. Érdemes megnézni, én jól szórakoztam rajta!

Advertisement

Illustration for article titled Politikonc#6

Advertisement

Clooney új filmjét reklámozta Berlinben, de a sajtótájékoztatón több kérdezőt is kiosztott

Illustration for article titled Politikonc#6

Advertisement

Szóba került a menekültek támogatása, és az orosz kommunisták is! A mérsékeltebb Coen testvérek méltatták a Saul fiát.

Advertisement

Stockholmban startolt újra az Eagles of Death Metal

Február 20-án Budapesten,az Akvárium Klubban lépnek fel

Illustration for article titled Politikonc#6

Advertisement

Szebb, jobb, pimaszságtól és botrányoktól mentes hetet kívánunk nektek!

/Témaszolgáltatók: Steinmann Amy, AndyLandy, Bagaméri, Őrjöngő Szurikáta, ChuckFinley/

Advertisement

/Képek: MiszterG; Hornyák Dániel; Index; Hírcsárda; narancs.hu;

Az esetleges linkekkel kapcsolatos hibákért előre is elnézést kérünk, sajnos a Kinja ezen a hétvégén nem volt a barátunk!

Vélemény, hozzászólás?