Presser Gábor is amerikai rapper lemezén énekel

Presser Gábort biztos azért nem tudja elérni már hetek óta a Recorder, mert a hangmintákból bejött dollárokat számolgatja. A Prodigy & Alchemist duónak most egy LGT-számot adott.

Advertisement

Ráadásul amíg a Kanye West-számnál kicsit bajban vagyok, hogy honnan a túróból bányászták elő a Gyöngyhajú lányt, itt a Recorder elég könnyen lenyomozta, hogyan kerülhetett a producer kezébe az LGT lemez. A szám producere, Alchemist, egy másik zenekarával tavaly februárban itt volt Budapesten, a Quartos interjú alapján pedig elment lemezeket venni. Ezt annyira nem szokták reklámozni, de a hatvanas-hetvenes évek magyar zenéje elég nagy érdekesség külföldön, adott már ki angol kiadó Zalatnay Sarolta-lemezt, sőt, a majdnem vicces nevű Well Hung válogatással összeszedett a Finders Keepers Records 20 magyar funk-rock számot a szocializmusból is. Ez utóbbin szerepel Illés, Omega és Bergendy is. Nem tuti, de simán elképzelhető, hogy Alchemist elment Laci Bácsi Lemezboltjába és felmarkolt egy szatyornyi Presser-lemezt.

Advertisement

A Prodigy & Alchemist Breeze című száma egyébként A sikerből vesz át egy motívumot, Presser énekével együtt, itt az eredeti, kábé 1:28-nál kezdődik az a rész, ami visszaköszön a rappernél.

Vélemény, hozzászólás?