Rájöttem! Baja igazából jutalomüdülés volt a kampánystáboknak

Illustration for article titled Rájöttem! Baja igazából jutalomüdülés volt a kampánystáboknak

Irigylem a 444.hu-tól, hogy mindent pontokba szednek, ezért most 444-es formátumban írom meg a bajai megismételt választás tanulságait, így legalább kevesebb billentyűt kell leütni.

Advertisement

– Valami kollektív köd ülhet az Együttel rokonszenvező, és főleg a nekik dolgozó ismerőseim szemén, amikor Baja alapján most már egészen biztosak abban, hogy a Fidesz verhető. Márpedig elég biztosak.

– Az Együttnek igen sokat kell ajtótól ajtóig melóznia azon is, hogy simán vegye a tízszázalékos listás akadályt.

Advertisement

– A választók tojnak a választási csalásra, az kizárólag az indulók kampánystábjait érdekli.

– Nem tűntek fel a porondon az olyan sokszor emlegett Még Bizonytalan, De Szavazni Akaró Tömegek.

Advertisement

– Nincs általános rendszerváltó hangulat, de enyhén kormányváltó sem. Ha lenne, akkor szemét választási törvény ide vagy oda, egy ilyen tét nélküli időközin, ahol még a csalás is kiderült, odacsaptak volna a választók.

– Abszolúte érdemes negatív kampányt tolni, a részvételt mindkét fél nagyon szépen felnyomta.

Advertisement

– De a szépen felnyomott mennyiségű választó között sem tűntek fel a pártok ismert népszerűségi adatait állítólag teljesen összekuszáló bizonytalanok.

– Abban a formában, ahogy a baloldal reménykedik benne, talán nem is léteznek bizonytalanok?

Advertisement

– Rájöttem, miért vetette be mindkét fél az utolsó atomfegyverét is erre a piszlicsáré időközi választásra. Nem félelemből, illetve mert megérezték a vér szagát. Kizárólag a kampánystábjaik szórakoztatása céljából. Olyan volt ez, mintha egy cég nem a nagy megrendelés teljesítése után, hanem előtte küldené el a dolgozóit jutalomhétvégére egy wellnessközpontba, vagy paintballozni egy laktanyába.

Vélemény, hozzászólás?