Önkényes toplisták
Legjobb drámák
A helyzet az, hogy 1930-38 között kétszer annyi vígjáték készült, mint dráma. 1939-45 között az arányok kiegyenlítődtek. (Ennek okáról a következő poszt elején lesz szó.) A kevesebb dráma nagy része ráadásul borzasztó gyengére sikerült. Az itt szereplőkön kívül nem is találtam több jót. Ezek viszont nagyon jók. Kiemelve muszáj pár szót írnom a legutóbb látott Semmelweis c. filmről: Uray Tivadar akkora nagyot játszott a lassan teljesen eszét vesztő orvos szerepében, hogy a szívem belefacsarodott. Ráadásul Semmelweisszel mindaz megtörtént, amit láthattunk. És akkor még az utolsó heteit, a méltatlan és rettenetes kínhalálát nem is mutatták.
Legjobb vígjátékok
Ebben a műfajban viszont még legalább kétszer ennyi filmcímet fel tudtam volna sorolni, az itt szereplőkhöz hasonló jókat. Mindez egyrészről köszönhető a profi forgatókönyv-íróknak, akik remek szerepeket írtak karakterszínészeinknek. Másrészről pedig azoknak a színészeknek, aki szinte kivétel nélkül mesterei voltak szakmájuknak, és el is tudták játszani azokat. Mégpedig nem akárhogy! Rangsorolni köztük nem tudok, hiszen szerethető, szórakoztató film valamennyi.
Színésznők
Színészek
Kabos Gyula valami olyasmit művelt a neki megadatott mindössze 7 év (1931-38) alatt – ez egyúttal a magyar hangosfilm indulása is volt -, amit senki más nem tudott. És ezt nem a filmjei mennyiségére, hanem játékának minőségére értem. De a mennyiség is tekintélyes: 7 év alatt 43 filmet forgatott. Ezekben a vígjátékokban rendre olyan karaktereket alakított, akiken nemcsak nevetni lehetett, hanem szánni is őket esendőségük, kiszolgáltatottságuk miatt. Talán ez a kiválóan érzekeltetett kettősség adta alakításai mélységét. Kabos (Kann) Gyula Budapesten született, apja ügynök volt, a négy testvér közül az ő csillaga emelkedett fel a legmagasabbra. Büszke is volt rá a családja. Szülei komoly pályára szánták, ezért kereskedelmi iskolába íratták. De ő ezzel párhuzamosan Rákosi Szidi színiiskolájába is járt. Tehetségét hamar megcsillogtatta:
“Már az iskolában is oly sikerem volt, hogy csak komikusnak lehettem jó. Sokat röhögtek a gyerekek az ugratásaimon. Borzasztó komolyan tudtam vicceket csinálni. Ha például valamelyik fiú nem tudott felelni, én felálltam, és a tanárt lehetetlenül hülye kérdésekkel addig tudtam lekötni, míg vége nem lett az órának.” (Kabos Gyula)
Filmes karrierje előtt a húszas években számtalan prózai és operett szerepet játszott színpadon. Első hangosfilmje a Hyppolit, a lakáj volt. Nagy kapacitálásra vállalta el. De milyen jól tette! A forgatókönyvírók hamar felismerték, hogy Kabosra érdemes és kell filmet írni. Sorra készültek a rászabott filmek. Született filmszínész IS volt. Napok múlva ott tudott egy jelenetet folytatni, ahol az a korábbi vágókép során befejeződött. Képes volt ugyanolyan indulattal megszólalni, mint azt korábban tette. Rendezők, operatőrök kedvence lett, mert munkájukat sokszorosan megkönnyítette rátermettségével. Általában kész koncepcióval érkezett a kamerák elé, amelyet már le is próbált valahol korábban, magának. Filmjei 4-6 héten keresztül telt házakat hoztak. Ezt korábban csak német vagy amerikai filmek érték el itthon. És még énekelt is.
“Ne vegyék szerénytelenségnek, ha azt mondom, hogy fennkölt hivatás. Nincs szebb feladat annál, mint a csüggedt, szomorú, gondterhelt embereket felderíteni. Mindenesetre nagyobb embernek tartom a komikust, aki elfeledteti a napi gondokat, mint azokat, akik a bajokat okozzák. Csodálatos, hogy mostanában az utóbbiak sokkal jobb pozícióban vannak.” (Kabos interjú a komikus mesterségről 1936-ból)
Ámde a szélsőjobb már ‘36-ban tüntetést szervezett ellene. “Le a zsidó filmekkel!” – ordibálták a tüntetők. Kabos a támadások keresztüzébe kerül. Nem érti, elkeseríti, és még jobban bezárkózik miatta. A munkájába temetkezik, fellép és filmeket forgat. Amíg hagyják neki. 1938-ban játszott utoljára. New Yorkba emigrált családjával. Egy kis magyar színtársulattal járja Amerikát, mozikban lépnek fel. Színpadon lett rosszul, majd 54 évesen halt meg 1941 október 6-án. Halála után 55 évvel később, 1996-ban kerül csak sor újratemetésére a Farkasréti temetőben.
Legalább 25 filmet fel tudnék sorolni tőle, de leszűkítettem egy tucatra a személyes Kabos-listámat: Lovagias ügy, Maga lesz a férjem, Hyppolit, a lakáj, Pillanatnyi pénzzavar, Rozmaring, A kölcsönkért kastély, A címzett ismeretlen, Lila akác, Az új rokon, A meseautó, Három sárkány, Hotel Kikelet.
Ajtay Andor az “úriember” szó megtestesítője. S mindezt nem felvett pózként, külső mázként hordta; egyszerűen a lényéből áradt a kellem, az elegancia. Rögös út vezetett a színésszé válásához:
“Erdélyi származású vagyok. Édesapám, aki állami erdőtanácsos volt, a szó legszorosabb értelmében kiverte belőlem azt a gyerekkori álmomat, hogy színésznek megyek. Amíg ő élt, nem is gondolhattam arra, hogy színész lehessek. Érettségim után tisztviselő lettem a Hangyánál (Hangya Biztosító Rt.), majd a konjunktúra idején egy bankban dolgoztam. Jött a krach és én bélistára kerültem. Akkor hazulról kaptam harmincmillió koronát, hogy azzal kezdjek valamihez. Kimentem Bécsbe. Egy apróhirdetést olvastam ott valamelyik napilapban, hogy egy akkumlátorépítő- és kölcsönző vállalat tőkéstársat keres. Társultam a vállalathoz és pár hónap múlva már mint bukott akkumlátorkölcsönző voltam. Bécsi tartózkodásom idején egyébként édesapám meghalt. Minthogy az akkumlátorgyártás terén levitézlettem, hazajöttem és beiratkoztam végre a Rákosi-színiiskolába.” (Ajtay Andor)
Tényleges életkoránál pár évvel idősebbnek tűnt, megjelenése is tekintélyt sugallt. Talán ezek miatt kerülhették el a szerelmes férfi főhős szerepek. Néhány jó főszerep szerencsére mégis megtalálta: Keresztúton, Jelmezbál, Ragaszkodom a szerelemhez, Orient expressz, Boldok idők, Menekülő ember. Nemcsak a játékát szeretem, hanem azt is, ahogyan énekel. Budapesten, 1975-ben halt meg, mindössze 72 évesen.
Nagy István olyan jóarcú, olyan kellemes külsejű férfi volt, akire egyszerűen jó ránézni. Személy szerint sokkal több filmben is szívesen láttam volna. Ajtayhoz hasonlóan neki is gyönyörű orgánuma volt, és csodaszépen beszélte édes anyanyelvünket. Erdélyben született, majd kolozsvári tanárkodás után váltott át a színészmesterségre. Erdély visszacsatolása után került Budapestre, és akkor fedezte fel a film is. A háború után is pesti színész maradt, bár nem az ismertebbek közül való. A film pedig gyakorlatilag elfedte. Jól állt neki, ha egyszerű embert, jól, ha tanult embert játszott: És a vakok látnak…, Külvárosi őrszoba, A hegyek lánya, Kísértés. Nagyon korán, 67 évesen halt meg 1976-ban.
Bilicsi Tivadar mottója is lehetne tervezett második könyvének címe, amit sajnos már nem tudott megírni: “Mulattattam és közben magam is jól mulattam.” A derű az első szó, ami eszembe jut róla.
“Nem csörgedezett bennem komédiás vér, kispolgári ősök, kiskereskedők, hivatalnokok leszármazottja vagyok. Minden vágyam, minden törekvésem a mulattatás, a megnevettetés, a szórakoztatás öröme volt. Talán az a vágy hajszolt erre, hogy másokat boldoggá tegyek? Valahol egyszer olvastam: igazán boldog csak az lehet, aki másokat is boldoggá tud tenni.”
Grawatsch Tivadarként született Budapesten. A család a morva Bilics nevű községből települt át. Innen ered a névválasztása. A színiiskola elvégzése után filmrendezők egész sora figyelt fel egyéni humorára, kedvességére, tehetségére. Egyik jobb szerepet kapta a másik után; játszott A vén gazember, Tokaji aszú, Csákó és kalap, Behajtani tilos, Házassággal kezdődik c. filmekben. Alig lehetett elképzelni a 30-as évek végén, 40-es évek elején filmet nélküle. 1945 után is kedvelt, népszerű színész maradt, de filmes pályafutása gyakorlatilag véget ért.
“Kedves hódolóm, egy kisgyerek, a múltkor elküldte levélben annak a hetvenegy filmnek a címét, amelyekben a felszabadulásig játszottam. Kiírta valahonnan. Én hozzáírtam még hármat. Ennyiben játszottam a felszabadulás óta… De ezt sem írom a passzív tételek közé. Vannak még el nem ért kis vágyak.” – mondja a hetvenesztendős Bilicsi, mindenféle indulat vagy harag nélkül, de kicsit szomorúan.
Énekelni szerencsére ő is szeretett és azt is nagyon jól művelte. Egy érdekesség: az Éjjeli zene c. filmben öt lány édesapját játszotta. Kedves szállóigéje volt a filmben, mikor folyton megszámolta a lányait: 1-2-3-4-5! Mind megvan! Az élet szinte leutánozta a filmet: négy lánya született.
Legtöbbet emlegetett étel a szaftos virsli volt. Sofőrtől vezérigazgatóig mindenki ez után áhítozott. Jó néhány filmben “szerepelt”. Valamilyen lecsós alapon készült virslit takarhatott a név, amiben nem a lecsóé, hanem a virslié volt a főszerep. A gugli kidobott pár találatot rá, de ma már hétköznapi ételként nem ismerjük.
Legnépszerűbb keresztnevek a filmekben: Éva és Péter. A legtöbb szerelmespárt így hívták. Annyi alapja van a népszerűségüknek, hogy akkortájt az első öt leggyakoribb fiú és lány újszülött név között szerepelt. Persze az oda-vissza kölcsönhatás eléggé kézenfekvő és logikus.
Legmenőbb foglalkozások a férfi főszereplők körében: tudós, kutató, mérnök (főleg építész), festőművész, szobrász. A tudósok, kutatók mind feltaláltak valami közelebbről meg nem határozott dolgot, és éppen külföldről jönnek haza gyere haza, fiatal, hogy azt kis hazánk javára fordíthassák. A festőművészek meg az ismeretlenségből hirtelen feltámadva megfestik életük iszonyúan giccses fő művét, amit kiállítanak, és rögvest állami nagydíjat is kapnak érte.
Érdekes tárgyak
A régi idők mozija következő részével zárul az 1945-ig tartó időszak filmjeinek bemutatása. A posztban szó lesz a világháború megjelenéséről a filmekben, valamint további érdekes tárgyakról.