Tavaly októberében, már a Konc indulásának előkészületei közben néztem meg Stanley Kubrick filmes alapvetését, a 2001: Űrodisszeiát.
Nem értettem. Erről posztot is írtam.
Elvonultam, és utánaolvastam. Nem két regényt, ahogy azt saját blogomon megjelent posztomban előrejeleztem, hanem Arthur C. Clarke teljes Űrodisszeia-univerzumát: azaz a 2001, a 2010, a 2061, és a 3001: Űrodisszeiát.
Utánajártam, megrendeltem, karácsonyra becsomagoltattam, aztán kicsomagoltam, elolvastam, melynek következtében mostanra teljesen kiokosodtam. Mi több: megvilágosodtam!
Clarke vesztére…..
Amíg elkészülök grandiózus, extrém költségvetésű Clarke-Kubrick-Űrodisszeia-posztommal, fogadjátok szeretettel tavalyi, mondatzárványokba foglalt kétségbeesésemet.
***
Épp a minap vágtuk hasra magunkat, mert a Vissza a jövőbe főhősei által egykoron meghágott fjúcsör cél-időzónájába értünk. Talán ezen a nosztalgia-szálon felbuzdulva néztem újra kamaszkorom meghatározó filmjét, a 2001: Űrodisszeiát. Valóságunkban már 14 év telt el azóta, hogy a holdon megtaláltuk a rádiójeleket küldő, simára csiszolt monolitot, ami aztán elrepíti a történetet elképesztő végkifejlete felé, amelyet ugyanúgy nem értek, mint 25 éve.
Igazából arra voltam kíváncsi, hogy a “régifilm”-undorral küzdő gyerek elavultnak tartaná-e a film látványvilágát vagy sem, emiatt felállna-e a gép elől 10 perc után, vagy maradna a seggén. Nos, szerintem a megvalósítás abszolút nem elavult, még az apró kütyükre is odafigyeltem, hogy vajon melyiknél röhögne fel egy mai gyerek, nyerítve, hogy “gecc!!!”, de nem találtam ilyet. Azt gondolom hogy Kubrick alkotása vizuálisan elképesztően korrekt. Tényleg muszáj a korrekt szó elé efféle jelzőt biggyesztenem. 1968!!!!! Jimi Hendrix még pályája csúcsán, woodstock-i fesztivál még ötletszinten sem nagyon létezett. HOLDRA SZÁLLÁS SEM VOLT MÉG! (bár ez legalább már a lebonyolítás finisében).
Szóval arra jutottam, hogy a filmet bátran megmutathatom a kölyöknek, nem fog leégni a pofámról a bőr… Illetve mégiscsak! Mi lesz akkor, ha megkérdezi a film végén: “vázze, mégis mi volt ez?” Ülnék csak hülyén, és hallgatnék. Ugyanis erről fingom sincs. A tököm tudja, hogy miről szól Stanley Kubrick nagyívű filmalkotásának utolsó 20 perce!!!!!
FASZOMAT!
ÁÁÁÁÁÁÁÁHHH!!!!
A féregjáratig még értettem. Lepsénynél még megvolt. Persze elképzelésem van, de ezzel bátortalanul mernék csak nyilvánosság elé állni, elemzéseket pedig csak ritkán olvasok, legyen szó akár filmről, akár irodalomról. Nem elemzések és kritikák alapján döntöm el, hogy mit szabadítok rá a szellememre.
Összeült az egyszemélyes válságstáb, és döntött: el kell olvasnom a sztorit kiötlő zseni, Arthur C. Clarke, a film alapjául szolgáló regényét is. Böngészés közben azonban azzal szembesültem, hogy a bennem jelentkező igény a film megértését illetően, bemutatásának idején tömegigényként jelentkezett. :DDD Arthur C. Clarke írt is egy folytatást, 2010 – A kapcsolat éve címmel. Ezt is megfilmesítették, persze Kubrick itt már nem rendezett (gyanús, nagyon gyanús :DD). Szóval következő lesz a menetrend: Elolvasom a két regényt*, aztán megnézem a folytatást. Bízom benne, hogy a mostani, és az önkihívás teljesítése utáni posztom között, minimum combcsonttal lehet majd zongorázni a különbséget.
