Segítség! Bunkó vagyok! Nem olvasok verseket!

Nagyon hálás vagyok, amiért egyetlen ismerősöm sem hívott meg erre a versmegosztós Facebook-challenge-re: ha valaki ugyanis megteszi, kénytelen lettem volna bevallani, hogy egyáltalán nem olvasok verseket – nagyjából egyet sem tudnék elmondani fejből.

Dörzsöltem is a tenyerem, amikor Szily tegnap beharangozta, hogy nekimegy ennek a hülyeségnek, de kicsit csalódnom kellett: láthatóan ő is megijedt attól, hogy esetleg bunkónak fogják tartani, ezért menet közben visszavett kicsit, és végül inkább szegény Radnótit és József Attilát osztotta ki, mintha nem lett volna bajuk épp elég. És mintha ez a facebookos szépelgés csak azért lenne idegesítő, mert az emberek nem osztanak meg elég Dsida Jenőt és Tóth Árpádot.

Valamikor gimnáziumban számolhattam le a versekkel: lehet, azért, mert utáltam, hogy mindegyikről le volt írva, ott épp "mit akar kifejezni a költő". De hát nem? Ha Pilinszky tényleg azt akarja kifejezni, hogy "a háború, saját embertelenségünkről való bizonyságtétel után önmagunk árnyékai vagyunk, abszurd létünkben bűnhődésünk a tragikus magány, megváltásunk lehetetlensége", akkor írja le azt, ne pedig azt, hogy "Látja Isten, hogy állok a napon/Látja árnyam kövön és keritésen./Lélekzet nélkül látja állani/árnyékomat a levegőtlen présben."

Azóta valahogy nem tudom nem modorosnak érezni, ha valaki mondjuk társaságban verset szaval. Szavaljon verset Mensáros László, vagy éppen Sinkovits Imre, szigorúan a kamerába nézve, na de mi kell már ahhoz, hogy valaki egy hétköznapi beszélgetés kellős közepén álljon elő ezzel? Ennél már tényleg csak az az érthetetlenebb, amikor valaki a Facebookra posztol verseket – a Facebookra, két idióta link, meg egy "kurva MÁV, másfél órája állunk Érd felsőn" közé? Tegye fel a kezét, aki egyet is végigolvasott, de komolyan.

Legalábbis magamból kiindulva ezt gondolom, miközben tudom jól, hogy vannak rendes, művelt emberek, akik igenis olvasnak verseket. Én nem szoktam, és ezt valójában szégyellem, mert ez a bűntudat velünk maradt, valahonnét a 19. századból, pedig ahogy kedves barátom, Jehova Csaba is mondta: "Most már lassan eltelt, nem is tudom, kábé háromezer év, mióta utoljára divatos volt a költészet az ókori Görögország ókori görög lakói között, és hát azóta mennyi menő szabadidős tevékenységet találtak ki maguknak emberek, például a vonósnégyest, a regényt, a popzenét, a szalondrámát és a mozit!"

Ráadásul a prózát tökre szeretem: már óvodában tudtam olvasni, elsőként mentem végig az osztályból az Egri csillagokon (ami szerintem tök jó könyv, akárcsak A kőszívű ember fiai, noha divatos manapság mindkettőt megtagadni), és bár a szélessáv megjelenése óta sajnálatosan keveset olvasok, de csak lustaságból. Mert olvasni szeretek. Csak nem verseket. Sőt: ha már itt tartunk, prózából sem tudnak lekötni az olyan írók, akiket elsősorban a nyelvi leleményeik miatt szokás elismerni: igen, Esterházy Péternek is a publicista/újságírói énjét kedveltem, de a Kis magyar pornográfiához sose volt türelmem.

Kicsit hasonló a viszonyom a költészethez, mint a komolyzenéhez: utóbbit is tudom, hogy illik szeretni, és nincs is bajom vele, tényleg, csak magamtól egyszerűen nem jut eszembe hallgatni, amikor annyi jó poplemez van a világon. Az idén kétszer is voltam hangversenyen beugróként, és nem azt mondom, hogy gyűlöltem, csak úgy fél óra után azt éreztem, hogy most már szívesen kimennék a büfébe, beszélgetnék a melletem ülővel, vagy bármit, csak ne kelljen ebben az ájult áhítatban ülni még ugyanennyit.

Pedig a popzenében ott vannak még a dalszövegek is: nagyon sokat szeretek, némelyikük sokat jelent, vagy legalábbis jelentett egy időben, de az úgy, zenével az igazi. Azt hiszem, megbolondulnék, ha mondjuk Mácsai Pál elszavalna néhány szöveget versként Morrissey-től és a Smithstől, Lator László fordításában.

Szóval, tényleg nem tudom, mitől van ez, az is lehet, hogy immunis vagyok a költészetre, ahogy másokat mondjuk nem tud lekötni egy focimeccs, vagy nem esznek édességet, az én szűrőmön a versek akadnak fent. Igen, tudom, valószínűleg az én életem lesz ettől szegényebb. De ne akarja senki, hogy emiatt még bűntudatom is legyen!

UPDATE: Orosz Péter remek válaszposztjából az derül ki, hogy nem mindenki bunkó a Cinknél, sőt, talán még én sem vagyok az.