Csodálatos cikk jelent meg a New York Timesban Magyarországról. Egy amcsi riporter a Bukarest-Budapest vonatról véletlenszerűen leszállt, éppen Mezőberényben, ahol eltöltött egy hétvégét. Semmit sem tudott a városról.
Seth Kugel direkt csak annyit nézett meg az interneten az úticéljáról, hogy ne legyen ott semmi híres, még egy darab Tripadvisor-ajánlással rendelkező étterem vagy szálláshely sem. Az amerikai újságíró ugyanezt megcsinálta már Kínától Mexikóig egy rakás országban: szándékosan kiválasztott egy neki is tök ismeretlen, távolról nézve érdektelen célpontot, hogy annál nagyobb legyen utána a felfedezés öröme.
Én rég szórakoztam ilyen jól bármilyen cikken. Nem is feltétlenül azért, mert olyan brilliánsan lenne megírva vagy olyan izgalmas események történnének benne. De a magyar olvasót végig csiklandozza az az izgalom, hogy egy amcsi, aki tényleg semmit sem tud rólunk, a primér élményei alapján mit fog mondani Magyarországról.
Emberünk úgy száll le a bukaresti vonatról, hogy pisilnie kell, de már ez is egy kaland, hiszen fogalma sincs, a NŐI vagy a FÉRFI a jó választás. Mintha a Holdon lenne, nem tud semmit a helyszínről, az egyetlen előfeltevése vagy előítélete annyi, hogy a magyarok nem barátságos, hanem visszafogott és merev vendéglátók, merthogy ez a hírünk.
Hajnal van, emberünk begyalogol a városközpontba, ahol kapásból biztatóan indulnak az események:
I did, however, find two young men drinking beers, a somewhat notable activity considering it was not yet 7 a.m.
Kiderül, hogy a két hajnali alkoholista két budapesti orvos, akik egy disznóölésre érkeztek és mindjárt indulnak is oda. Emberünk nem hisz a szerencséjének, és megkérdezi, hogy velük mehet-e. És itt derül ki végleg, hogy ez nem fikciós próza, hanem dokumentum: a magyarok lepattintják a lelkes amerikait.
De később azért találkozik atipikus magyarokkal is, így egy napon belül már lesz helyi ismerős családja és két üveg pálinkája is, és úgy tűnik, jól érzi magát.
A cikk tanulsága annyi, hogy kívülről nézve még a magyarok sem annyira borzasztóak, mint belülről.
update: Hülye vagyok, elfelejtettem a NYT-regisztrációt, akinek nincs, ezen a linken olvashatja el az eredeti cikket, köszönet érte Lefthandnek és elnézést!