Szaniszló Ferenc háttérhatalmakat sejt a maláj gép lelövése mögött

Az Echo TV majdnem Táncsics-díjas kettyós műsorvezetője ezúttal az ukrajna fölött lelőtt maláj gép ügyét elemezte Világpanoráma című műsorában. Vendége ezúttal Drábik János, az "Uzsoracivilizáció", a "Világdemokratúra" és a "Sötét újkor" című kötetek szerzője volt.

Advertisement

Szaniszló és Drábik a műsor 24 perce alatt megfejtik a világban zajló konfliktusok közötti összefüggéseket, éleslátóan igazodnak el a világpolitika fondorlatos labirintusában. Ezekre a következtetésekre jutnak:

  • A pénzügyi rendszert működtető háttérhatalmak, vagyis az Egyesült Államok és Izrael állnak a maláj gép felrobbantása/kilövése mögött, hogy eltereljék a figyelmet a Gázában folytatott izraeli vérengzésről.
  • Az egész ügy a háttérhatalmak műve már csak azért is, hogy agresszor módon megakadályozzák a régi jó orosz konzervatív értékekre épülő Eurázsia unió megvalósulását.
  • Az iraki konfliktusban a szunniták igazából ál-szunniták, valójában magukat arabnak álcázó zsidók, akik azért aprítanák föl Irakot a kurdokkal karöltve, hogy amerikai hídfőállást építsenek ott.
  • Kijev főterén egy NATO-kommandó balhézott pár hónapja.
  • Minden nagyon gyanús.

A vicces az, hogy ezekben a maláj gép ügyében természetesen még nem láthatunk teljesen tisztán, Szaniszló és Drábik mégis olyan vehemensen és látható meggyőződésből látják az ügy mögött felsejleni a karvalytőkét és a New York-Tel Aviv tengelyt, hogy az egészen imádnivaló.

Advertisement

Bár a videó nem rövid, végig tömény móka és kacagás, a kedvenc idézeteim a következők:

Olyan sűrű a műholdas hálózat, hogy minden ami ott történt, szerintem rögzítve van és csak le kell játszani az egészet.

A felelős az, akinek érdekében állott.

Advertisement

Vélemény, hozzászólás?