Az elhangzott párbeszédet szerkesztetlen formában közöljük, Orosz Péter kívánságára.
Én: A háborúk csak véget érnek, de a nyomaik soha nem múlnak el.
Szily: Oravecz-vírust kaptál?
Én: Nem, az LMP küldött ezzel a címmel közleményt.
Mellékletként publikálom is:
75 évvel ezelőtt ezen a napon kezdődött meg a XX. század második, az egész világot lángba borító háborúja.
A katonák, a civil lakosság veszteségei és az embertelen indokokból lemészároltak emléke kötelezettséget ró a ma élőkre is. Az emlékezés és az áldozatoknak kijáró tiszteletadás mellett kötelességünk az is, hogy a békét ne csak megteremtsük és fenntartsuk, de ne is engedjük veszélybe sodorni.
1939. szeptember 1. tanulságai közé tartozik, hogy semmilyen konfliktus, a gyűlölet és elnyomás egyetlen mégoly átmenetinek látszó jelét sem lehet figyelmen kívül hagyni, mert előre soha senki nem tudja megmondani, hogy az események milyen láncolata vezethet akár több tízmillió ember halálához és még többek szenvedéséhez. A második világháború tragédiája nem pont 75 évvel ezelőtt, Lengyelország lerohanásával kezdődött, hanem már évekkel korábban, és a szenvedés sem ért véget a békekötések napján.
A világháború öröksége jelen van ma is, a világban újra növekvő feszültségek mellett így nem mehetünk el úgy, mintha mulandó, helyi ügyek lennének. Minden állam, minden kormányzat és egyes ember felelősséggel tartozik tehát azért, hogy a társadalmi nehézségek, az ellenségeskedés és az agresszív politikai törekvések soha többé ne vezethessenek újra világégéshez.
Igazán nem Lengyelország lerohanása terhére akartunk mókázni, csak így jött ki a lépés!