​Szétverte az ügyvéd arcát a fideszes polgármester

Illustration for article titled ​Szétverte az ügyvéd arcát a fideszes polgármester

Ő volt az, aki reggelre új utcanévtáblákat szereltetett fel Tolmácson, a lakosok tudta nélkül. Azzal védekezik, hogy nem polgármesterként tört orrot és amúgy is magánterületen történt.

Advertisement

Talán az készítette ennyire ki a 700 lelkes nógrádi Tolmács fideszes polgármesterét, hogy idén többször is olyan közel került a médiasztársághoz, amikor az érintettek tudta nélkül átkereszte a fél falu utcáit. Hajnis Ferenc egybehangzó sajtóhírek szerint mindenesetre arcon fejelt, majd ököllel többször arcon vágott egy ügyvédet, akinek eltört az orra és agyrázkódása is lett. Egyelőre egyikük sem nyilatkozott a konfliktus okáról, de mivel az ügyvéd helyi lakosok egy csoportjának segített egy, a polgármesterrel szembeni helyi népszavazás megszervezésében, könnyen lehet, hogy ez volt az igazi ok. És emiatt lett pár hónapja majdnem híres Hajnis. Ha például hajlandó lett volna nyilatkozni az Index ott forgató videósainak, tuti befutott volna.

Valóban volt egy kisebb incidensem, azonban ez magánügy, és a történteket nem polgármesteri minősítésemben követtem el – mondta Hajnis a többlépcsős védekezés részeként a Blikknek, majd közleményt adott ki arról, hogy korábbi magánjellegű vitáját akarta békés módon megbeszélni az ügyvéddel, de az részeg és agresszív volt. És mindez magánterületen és nem a nyílt utcán történt. Nehéz elképzelni, min változtat, hogy magánterületen vagy köztéren verte szét az ügyvédet, aki annyira agresszív volt, hogy eltört az orra. Állítólag több szemtanú is beszámolt arról, hogy a politikus ordítva támadt a másik férfira, majd összeverte. Az ügyben nyomoz a rendőrség.

Advertisement

Az alapsztori annyi volt, hogy idén április végén a polgármester javaslatára a képviselőtestület megváltoztatta négy utca és egy tér nevét, anélkül, hogy erről a lakosságot megkérdezték volna. Négy utca talán nem tűnik soknak, de az apró faluban a lakosság többsége pont ezekben él. A dolog annyira meredek volt, hogy még a szintén kormánypárti alpolgármestere – Dudás Gergely – is azt javasolta, kérdezzék meg előbb az érintetteket. A jegyző – "ha csak ezt néznénk, soha nem történne semmi" – mellett a polgármester is az érintettek informálása ellen érvelt, méghozzá azzal a pompás indoklással, hogy a lakók valószínűleg az átkeresztelés ellen szavaznának, ha megkérdeznék őket.

Hajnisnak olyan marhára nem kellett izgulnia, hogy támogatják-e az ötletét, ekkorra ugyanis már rég legyártatta az utcatáblákat, azokat ugyanis – egy Indexvideónak nyilatkozó helyi szerint – másnap reggel már ki is rakták, megdöbbentve a lakók nagy részét. Annyira, hogy a kis faluban két körben közel 400 aláírást sikerült összegyűjteniük a tiltakozóknak. A kormányhivatalig jutott az ügy, ami kimondta, hogy a döntés formálisan jogszerű volt, de ilyen nagy jelentőségű, a helyieket érintő ügyben egy közmeghallgatás a minimum lenne. Megtartották, majd újra megszavazták a döntést.

Advertisement

Mondjuk valahol érthető volt az egész, hiszen olyan büdös kommunisták nevét sikerült kiradírozni a térképről, mint Csokonai, Béke, Tolmácsi vagy Szépvölgyi, ezek a közerületek kaptak ugyanis új nevet, vagyis kapták vissza a valamikorit. Ha viszont sikerrel jár a népszavazás, a testületnek kötelessége lesz visszacsinálnia a döntést.

Ez a legjobb rész az április 23-ai testületi ülés jegyzőkönyvéből:

Csehek József képviselő: Akkor most tulajdonképpen négy utcáról van szó és a térről?

Hajnis Ferenc polgármester: Igen. Most felül kell vizsgálni az utca neveket, és nekünk ugyan nem kell kötelezően megváltoztatni, de ha egyszer egy ember – aki itt élt 33 évig – vette a fáradságot és ezt le is írta, szerintem hajtsuk végre. Ez az én javaslatom, és tényleg szeretném, ha mindenki elmondaná a véleményét!

Dudás Gergely alpolgármester: Én már elmondtam! Szeretném, ha megkeresnénk az érintetteket! Ez a lehetőség most adott.

Torma Andrea jegyző: A lakosság megkérdezhető, de jogszabály ezt nem írja elő. Szerintem egy parttalan vita indulna el, és egy kisebbfajta háború a támogatók és az ellenzők között, ha egy ilyen kérdőíves-válaszadást elindítanánk. Sajnos az emberek többségét az vezérli, és az alapján válaszolna, hogy ügyintézéssel jár. De úgy érzem, hogy ez a kérdés nagyobb jelentőséggel bír ettől, ez túlságosan leegyszerűsíti és csak egy oldalról tekinti az egészet, hogy ezzel teendő van. De hát minden előre lépéssel, fejlődéssel, változtatással teendő van, ha csak ezt néznénk, soha nem történne semmi.

Hajnis Ferenc polgármester: Na és mi van akkor, ha van 100 igen és 98 nem vélemény?

Dudás Gergely alpolgármester: Az már érdekesebb kérdés!

Hajnis Ferenc polgármester: Én azt gondolom, hogy azért vagyunk képviselők, hogy bizonyos dolgokban dönteni tudjunk és fel tudjunk vállalni!

Advertisement

De nem is! A legjobb és legviccesebb rész az, hogy milyen mély helytörténeti kutatómunka előzte meg a leghosszabb és legnépesebb érintett utca, Tolmácsi út átnevezését. Ha lassan beszéltek, lehetett 5 perc is!

Hajnis Ferenc polgármester: Van valami javaslatotok a Tolmácsi útra?

Dudásné Rudnai Krisztina képviselő: Régebbi nevet kellene keresni.

Hajnis Ferenc polgármester: Engedjetek meg egy telefonhívást nekem, mert szeretném kikérni annak a személynek a véleményét, aki segített sajtó alá rendezni Géza Atyának a könyvet. Nekem szimpatikus név lenne a Flórián Endre út vagy az Edvi Illés Ödön út is

Torma Andrea jegyző: Az Edvi Illés Ödön túl bonyolult, és hosszú szerintem!

Dudásné Rudnai Krisztina képviselő: Nekem a Flórián Endre út sem tetszik.

Dudás Gergely alpolgármester: Most mennyire fontos ez a dolog? A következő üléség nem ér rá? Addig gondolkozunk rajta!

Dudásné Rudnai Krisztina képviselő: Egyszerre kellene módosítani. Egy 1800-as évekbeli térkép nincs? Azon biztos egészen más utcanevek vannak. A földhivatalban, vagy a levéltárban biztosan utána lehetne nézni!

Hajnis Ferenc polgármester: Sajnos ki van kapcsolva a telefonja, nem sikerült beszélnem az illetővel.

Pénzes Klára pénzügyi csoportvezető: Ez egy katolikus falu, nincs esetleg valamilyen szent, amihez kötődnek?

Dudásné Rudnai Krisztina képviselő: A kálvária dombon melyik lovagrend volt?

Dudás Gergely alpolgármester: A Johanniták.

Hajnis Ferenc polgármester: Ami még a könyvben szerepel, hogy itt volt a Szent József kápolna. ő-testülete 5/2013.(IV.23.) jegyzőkönyv 12

Torma Andrea jegyző: A falu védőszentje, amihez a búcsú és most már a falunap is kötődik? Szent?

Hajnis Ferenc polgármester: Szent Lőrinc!

Dudásné Rudnai Krisztina képviselő: Szent Lőrinc út. Ez tetszik!

Hajnis Ferenc polgármester: Igen, a Szent Lőrinc út szerintem is jó! Ha mindenki egyetért, szerintem hozzuk meg a határozatot a közterületi nevek változásáról.

Vélemény, hozzászólás?