Debrecenben először a képviselők parkolóját takarították

Debrecenben nagy a hó, bár az utakat már a kamera szerint eltakarították, a vagy.hu rögtön megtalálta a kákán a csomót: az utcák még bőven havasak voltak, amikor már bőszen elkezdték takarítani a város önkormányzati parkolóját. Ahol, mivel hosszú hétvége van, valószínűleg hétfőig nem megy dolgozni senki.

Debrecenben a Fidesz leszedette a székely zászlót

A debreceni HaHásokat fenyegető ultra fideszes listán is indult 2010-ben

A tökrészeg szovjet ezredes és a debreceni katonai reptér atomtitkai

29 évvel ezelőtt Szentgyörgyi Bálint, a Hajdú-Bihari Napló újságírója azért ment a debreceni katonai reptérre, hogy interjút készítsen a helyi sportegyesület elnökével, Elkán Károly ezredessel. Aztán hirtelen berángatták egy fotóra Farkas Bertalannal és a tajtrészeg Valerij Lazebnij ezredessel, aki nem sokkal azelőtte

Kósa Lajos annyira gonosz, hogy a galambok is visszafelé repülnek Debrecenben

Jelenetek a konzervgyárból

Látszólag minden ok nélkül a Hajdú Online összeszedett pár nagyon jó fényképet a Debreceni Konzervgyár munkásairól, ezzel a történelmi leírással: