
Habony Árpád lila trikóra vett kockás sportzakójára az internetügyi nemzetikonzultőr piros hasított bőr bokacipőt emelt.

Habony Árpád lila trikóra vett kockás sportzakójára az internetügyi nemzetikonzultőr piros hasított bőr bokacipőt emelt.
Ha már a nemzeti spin doctor így bedobta a sartorial power move-ot Washingtonban.

Már az itthoni iskolákban is hódítanak a gumikarikákból szőtt kiegészítők – írta nekünk Ern0. Amerikában elsősorban a fiatal lányok körében népszerű, de a brit királyi család tagjain, sőt a pápán is látták már az ékszereket. Idáig jutott a barátság karkötő 2014-re.

A színes, nyári férfisál csodálatos dolog, de politikusi öltözetnek Magyarországon annyira alkalmas, mint egy felcsatolható dildó. És nem is feltétlenül úgy kell hordani, ahogy Bodnár Zoltán, Fodor Gábor nemkamupártjának házfalakat meghódító főpolgármester-jelöltje teszi.

Megláttuk Czunyiné dr. Bertalan Judit köznevelésért felelős államtitkár kalocsai mintás blúzára húzott narancssárga bőrdzseki-bocskaiját, és megkérdeztük az emberminisztériumot, hogy ki tervezte. Kiderült, hogy érdeklődésünk kiemelkedő.

Az 5. kerületi alpolgármester Rogán Antal megüresedő polgármesteri székéért indul az önkormányzati választásokon. A városrész talán leendő vezetőjével az önkormányzat-közeli City magazin közölt nemrég kritikus helyett inkább érdeklődő interjút, duplaoldalas képpel.

Nyáron esküvői tanú voltam. Amint rájöttem, hogy az ifjú pár mögött kell majd ülnöm a szertartáson, ráadásul a fotók nagy részén is szerepelni fogok, egy kérdés fogalmazódott meg bennem: Úristen, mit fogok felvenni? Elképesztően szubjektív poszt következik.

A 19 éves kanadai Chantelle Brown-Young vitiligóban szenved, abban a bőrbetegségben, ami Michael Jacksonnak is volt. Ez azonban nem akadályozta meg abban, hogy modell legyen. És milyen modell!

