​Soha ennyire nem vágytam tárgyra életemben

„Boldvai László, az Összefogás Embere” feliratos gyógyszertartóval kampányol az MSZP. Vegyük úgy, hogy az öregek mellett ezzel a fiatalok is megvannak.

A Cink Nagy Politikai Szóróajándék, Matrica és Hűtőmágnes Tesztje

Most ért véget Orbán Viktor beszéde, de nekem máson jár az eszem. A Parancstábla bloggerétől elkértem minden politikai szóróajándékot, hűtőmágnest és matricát, amit fel tudott lelni otthon, és én is találtam pár dolgot. Három szempont szerint fogom értékelni őket.