
Véletlenül. Tényleg, nem vicc. Az 570 megapixeles Dark Energy Camera még december 27-én örökítette meg az égitestet Chiléből, miközben a déli égboltot fényképezte.

Véletlenül. Tényleg, nem vicc. Az 570 megapixeles Dark Energy Camera még december 27-én örökítette meg az égitestet Chiléből, miközben a déli égboltot fényképezte.

A leszállóegység akkumuláturai lemerültek, úgyhogy alvó állapotban várja, hogy a 67P/Csurjumov-Geraszimenko üstökös közelebb kerüljön a Naphoz.

Ideje közelebbről megnézni azt a sziklás kis izét, amihez tíz évet utazott a Rosetta űrszonda, hogy tegnap ledobja rá a Philae leszállóegységet. Lesz egy kis Photoshop, de nem véletlenül.
Ilyet még nem csinált az emberiség: az Európai Űrügynökség (ESA) szondája finoman leszállt a 67P/Csurjumov–Geraszimenkóra.
Modern űrhajóként a Rosetta leszállóegysége, a Philae, twitterezik is, most éppen európai nyelveken kiabálta bele a világba új címét, ami a 67P/Csurjumov–Geraszimenko üstökös.

Pár hónapja már posztoltam egy képet, amelyen egy város méreteihez lehetett hasonlítani a Rosetta-küldetés célját, a 67P/Csurjumov–Geraszimenko objektumot, most itt egy másik, ez alapján pláne el lehet képzelni, pontosan mekkora – ott egy repülőgép mellette.

Tízéves útja végén a Rosetta űrszonda elérte a 67P/Csurjumov–Geraszimenko üstököst, majd tömeg-spektrométerével megszaglászta. Az eredmény lelombozó: égi társunknak olyan szaga van, mint egy pályaudvari vécébe oltott mocskos istállónak.

Végtelen szomorússággal a szívemben feküdtem le tegnap éjjel, miután saját szememmel néztem végig a potenciálisan az évszázad üstökösének kikiáltott ISON kétségtelen megsemmisülését a Nap koronájában.