Az AIDS világnapján ne a Philadelphiát nézzétek meg ezredszerre, inkább ajánlok helyette egy briliáns könyvet: Az AIDS és metaforáit.
A tíz éve elhunyt Susan Sontag, a reneszánsz asszony, akit hajlamos vagyok a huszadik század második fele legokosabb nőjének tekinteni – humoráról mindent elmond, hogy vállalta a kamuszakértést Woody Allen zseniális áldokumentumfilmjében, a Zeligben –, 1988-as művében röviden és inspiratívan elemezte az AIDS megjelenésével kapcsolatos megnyilvánulásokat. Újra és újra elolvasandó munka, hiába tarkítja immár egyre több barna folt sárguló lapjait.
Sontag a tbc-vel és a rákkal (meg a pestissel és a leprával) kapcsolatos képzetekről és kulturális reprezentációkról – az egyik a "forradalmárok és szerelmesek betegsége", a másik a közvélekedésben a magukat emésztő idegeskedőké és depressziósoké – szóló 1978-as A betegség mint metafora folytatásaként írta meg az AIDS-parát elemző könyvet.
Fantasztikus, ahogy a nyolcvanas évek republikánus kormányzata automatikusan az 1950-es évek antikommunista nyelvén kezdett beszélni az új betegségről, a "kommunista beszivárgás" diskurzusában, mintha a HIV-vírus a Rosenberg házaspár vagy Rudolf Abel lenne: a vírus "álcázza magát", "beszivárog", "gyengíti védekezőképességünk" és így tovább. De ezt Susan Sontag jobban kifejti, miközben kitér az AIDS-et a pestishez vagy a leprához hasonlóan "isten büntetésének" tekintő fundamentalista nyelvre és a csendes többség "bajt hoznak ránk" félelmére is.
Az AIDS (…) leírásában külső ellenség okozza a betegséget, a fertőzést hordozó anyag, amely kívülről hatol a szervezetbe.
„A támadó egészen apró, mindössze akkora, mint egy gombostű fejének tizenhatezred része. A test immunrendszerének »felderítői«, a makrofág nevű óriássejtek azonnal észreveszik, hogy ezek a parányi idegenek behatoltak a szervezetbe, és nyomban riadóztatják az immunrendszert. Az pedig mozgósítja azoknak a sejteknek a sorát, amelyek egyebek között olyan ellenanyagokat is termelnek, amelyeknek az a feladatuk, hogy megbirkózzanak a veszéllyel. Az AIDS-vírus azonban célratörő: tudomást sem vesz az útjába kerülő vérsejtek nagy részéről, kitér a sebesen közeledő véderők útjából, és végül az immunrendszer fő koordinátorába, egy segítő T-sejtbe fészkeli bele magát…"
A fenti idézetben könnyű felismerni a politikai paranoia nyelvét, azt a jellegzetes bizalmatlanságot, amelyet az a pluralisztikus világgal szemben táplál. Egy olyan védelmi rendszer, amelynek sejtjei „többek közt olyan ellenanyagot is termelnek, amelyeknek az a feladatuk, hogy megbirkózzanak a veszéllyel", aligha komoly ellenfele egy olyan támadásnak, amely „célratörően halad előre". Az a tudományos-fantasztikus jelleg, amelyet már a rákról szóló írásokban is megfigyelhettünk, még áthatóbbá válik az AIDS ismertetéseiben (a fenti szöveg a Times képes újságban jelent meg 1986 vége felé). A fertőzés ezekben az írásokban úgy jelenik meg, mint az a fajta csúcstechnológián alapuló hadviselés, amelyre mindnyájunkat felkészítenek (és amelynek gondolatához alaposan hozzászoktattak bennünket vezetőink fantazmagóriái meg a videofilmek. A Csillagok háborúja és a Támadás az űrből korában nem csoda, hogy az AIDS eszményien érthető betegségnek tűnik).
És így tovább, közel százhúsz oldalon át. Az AIDS és metaforái hazánkban az Európa Kiadó Mérleg-sorozatában jelent meg, ami valószínűleg a valaha volt legszínvonalasabb magyar könyvsorozat. Volt. Nem nyúlhatunk mellé, bármelyik fekete könyvecskét is dobjuk be a kosárba a sorozatból. Sontag két betegségkönyve amolyan "vak voltam, most látok" jellegű élményt jelentett számomra.
Ha elolvasod, menten kulturális keretrendszerében látod majd az ELTE egyik első emeleti férfivécéjében filccel felfirkantott "Védekezz az AIDS ellen, rekeszd ki a buzikat!" feliratot.