Gyanútlan utas rákérdezett a pilótánál, hogy miért indultak el a hatalmas ködben, ha a vége az lett, hogy Budapest helyett Pozsonyban landoltak. Nem kellett volna. Ráhívták a rendőröket, megbüntették, aztán a Wizzair intézett neki okosban egy taxit. Miközben többszáz utas étlen-szomjan rostokolt a bezárt pozsonyi reptéren.
Ez Albert története. Albert félig magyar, félig holland, pár éve költözött Amszterdamból Budapestre. Későharmincas, egy multicég vevőszolgálati osztályán dolgozik középvezetőként.
Albert a barátnőjével egy hetet töltött Rómában. A Wizzairnél lefoglalt gépe pont aznap indult vissza Magyarországra, amikor beütött a hatalmas köd, ami miatt több érkező járatot is el kellett terelni Budapestről Bécsbe, Kassára vagy Pozsonyba. Albert még Rómában, a felszállás előtt megnézte a budapesti időjárást, látta, hogy irtózatos köd van, de nem gyanakodott. Még akkor sem, amikor a beszállást később kezdték meg.
A repülés közben minden úgy ment, ahogy annak mennie kell egy fapados régitársaság repülőjén. Amikor viszont megkezdék a leszállást, tíz perccel a tervezett érkezés előtt a pilóta angolul a szokásos szöveg helyett azt kezdte el mondani, hogy Budapest helyett a gép Pozsonyban fog leszállni. És le is szállt. Az utaskísérő elmagyarázta az utasoknak, hogy a pozsonyi reptér jelenleg zárva van, ezért csak egy buszt tudnak küldeni az utasok elé a leszállópályához, úgyhogy fordulókban fog közlekedni. Amint minden utas megérkezett a terminálra, a Wizzair buszokkal fogja visszaszállítani az utasokat Budapestre. Mindenki elindult egy szó nélkül a gépről. Kivéve Albertet.
Albert odament a robotként viszontlátásozó utaskísérőhöz, és megkérdezte, hogy van-e a repülőtéren bárki a Wizzairtől, aki biztosítani tudná, hogy a buszok valóban megérkeznek és elviszik őt haza. A nő nem tudott választ adni. Azt is megkérdezte, hogy milyen más utat biztosít a légitársaság arra, hogy hazajusson, mert éjfél van, én Budapest helyett Pozsonyban landoltak. A nő fancsali képet vágott és visszakérdezett, hogy miért szeretné ezt tudni. Hát azért, mert Budapest helyett Pozsonyba érkeztünk. Az utaskísérő csak annyit tudott mondani, hogy ő is itt van és neki is Budapesten kellene lennie. Albert próbálta elmagyarázni, hogy ő fizetett azért, hogy valahol legyen, ahol jelenleg nincsen. A nő annyit tudott válaszolni, hogy lesznek buszok. Albert a kapitánnyal akart beszélni. A stewardess a feje mögé mutatott és azt mondta, hogy csak tessék.
A német kapitány Albert elmondása szerint már eléggé le volt harcolva, a haja össze volt borzolva, az ingének gallérja félreállt, az ujját már feltűrte, mintha ezzel a repüléssel elérte volna a tűrőképességeinek határát. Albert bemutatkozott neki, megmutatta a holland útlevelét, a kapitány is bemutatkozott, majd kerek-perec kimondta, hogy menjen a buszokhoz, mert el kell hagynia a repülőt. Albert kötötte az ebet a karóhoz, nem akarta addig elhagyni a repülőt, amíg valaki garantálja, hogy lesznek buszok hazafele menet. A pilóta megint megkérte, hogy szálljon le a gépről. Albert megkérdezte, hogy egyáltalán miért szálltak fel, ha ő a saját telefonján meg tudta nézni, hogy hatalmas köd van Budapest felett. A pilóta kikérte magának, azzal vágott vissza, hogy ő biztos nem ért a bonyolult meteorológiához, majd követelte, hogy hagyja el a gépet.
Albert és barátnőjét azzal fogadta a reptér egyik munkatársa a gépről lefele vezető lépcsőn, hogy várniuk kell, ugyanis értesítették a rendőrséget.
Pár percig kellett csak arra várniuk, hogy a szlovák rendőrség két autóval és nyolc fegyveres rendőrrel megjelenjen a reptér aszfaltján. Azonnal elvették a pár útlevelét. A papírokat visszavitték az autóikhoz és részletesen megvizsgálták őket. Pár rendőr felment a repülőgépre. Lejöttek a repülőgépről. Aztán visszamentek. Aztán beszéltek a személyzettel és feltehetőleg a pilótával. Azért írom, hogy feltehetőleg, mert Albertnek senki sem mondott semmit. Amikor megkérdezte, hogy pontosan miért vannak itt a rendőrök, nem kapott választ. Egészen addig a pillanatig nem tudott semmit semmiről, amíg meg nem jelent egy láthatósági mellényes férfi, feltehetőleg a repülőtértől, és a következőket mondta:
Egy emailre várunk a Wizzairtől, amiben jóváhagyják, hogy állnak egy budapesti taxiutat.
Albertet és barátnőjét feltették egy tranzitbuszra négy rendőrrel és bevitték a reptér csomagátvevő helyiségébe. Még több rendőr érkezett. Egyikőjük, Tibor, odalépett Alberthez és elkezdte kérdezés nélkül magyarul elmagyarázni, hogy a légitársaságtól azt állítják, hogy kiabált a reptéren és ezért 30 euró büntetést kell fizetnie. Magyarázatot nem adott, hogy pontosan miért, és miért pontosan 30 eurót. Szerencsére maradt a római nyaralásból nála még euró, úgyhogy gond nélkül ki tudta fizetni. A büntetést három cetlin adták oda neki, itt egy fotó róluk:
A fizetés után Albertéket átterelték a reptérre, ahol a többi utas várt. Azaz pontosan nem csak a római járat utasai, hanem a Londonból repülő gép szerencsétlen ottragadtjai is. Nagyjából háromszáz ember várt az éjszakára már bezárt reptéren. Egy bolt vagy büfé sem volt nyitva. Nem volt egy automata sem a helyen. Senki sem osztogatott vizet vagy élelmet. A mosdók működtek. Az egyetlen nyitott bódé az a helyi információspult volt, ahol viszont senki semmilyen információval nem tudott szolgálni. De máshonnan sem érkezett semmi hír. Mivel kevés hely volt, mindenki a földön ült vagy feküdt. Egy fiatal pár kinyitott egy üveg pezsgőt. Egy csapat taxit szervezett magának, hogy elmehessen a közeli McDrive-ba valami ételért. Egy lelkes aktivista elkezdett aláírásokat gyűjteni. Alberték találtak egy szabad helyet a földön. Tudták, hogy a Wizzair igért egy emailt, úgyhogy gondolták, kihúzzák addig.
Három és fél órát kellett várniuk.
Hajnali fél négykor megjelent a reptér egyik munkatársa két rendőrrel. Azonnal kiszúrta őket a tömegben, a férfi odahajolt Alberthez és azt suttogta:
Szedjék össze a cuccukat és jöjjenek velem.
Követték őt. Amikor elértek egy olyan helyre, ahol már messze voltak a többi utastól, a férfi elmagyarázta, mi fog történni: ha elhagyják a terminált és megkerülik az épületet, ott fog várni rájuk egy kék kombi. Az az autó elviszi őket a Liszt Ferenc reptérre Budapestre. Ahogy kiléptek az épületből, már látták, hogy önszervező csapatok elkezdtek taxikat rendelni maguknak, vagy éppen érkeztek a családi autók, hogy hazavigyék a külföldön rostokoló rokonokat. Egy másik reptéri alkalmazott segítségével, viszonylag az isten háta mögött megtalálták a kombit és beszálltak.
Az angolul nem tudó sofőr tejszerű ködben vitte őket Budapestre. Albert azt mesélte, hogy a taxis két dolgot csinált, néha lehúzta az ablakot, hogy a hideg levegő felébressze, illetve az egyetlen szókapcsolatot ismételgette, amit angolul tudott:
Not good, not good.
Reggel 7-re értek vissza a Liszt Ferencre. Amikor bementek az épületbe, megdöbbenésükre azzal találkoztak, aki előttük repült a római gépen. A férfi elmesélte, hogy a pozsonyi reptér egy idő után arra kért mindenkit, hogy kezdjék el szervezni maguknak a taxikat, mert a Wizzair irodái zárva, és leghamarabb reggel fél 8-kor tudják elérni őket. A légitársaságnak aztán sikerült reggel 10-re buszokat küldeni.
Akkor kitől jött a jóváhagyás az ingyen taxira?
Szerettem volna elküldeni ezt a cikket a Wizzairnek, de a honlapon semmi elérhetőséget nem találok. Hacsak nem szeretném a foglalások intézésére fenntartott emeltdíjas számon bediktálni az egészet.
(Valójában nem Albertnek hívják a történet főszereplőjét.)
Történt veled is hasonló? Ne habozz elküldeni a cink(kukac)cink.hu címre.
Fotó: Facebook