Valamennyit biztos minden médiafogyasztó hallott a mostani tanárpetícióról, ki többet, ki kevesebbet, de mi is történik valójában az oktatásban?
Eddig a tanári kezdeményezéseket, ellenvéleményeket nagyon könnyű volt félresöpörni, sőt kifejezetten a tanárok ellen hangolni a közvéleményt, mivel a pedagógusok reklamációi nagyrészt a bérezésről szóltak. Ezt a mindenkori kormányzat pillanatok alatt hatástalanította egy rövid kis gyűlöletkampánnyal, mit rinyálnak már megint, mind alkalmatlan, különben is, ott a nyári szünet.
A mostani tiltakozásban azonban nincs szó bérezésről. Nem fizetésemelést szeretnének a tanárok. Nem a munka ellen tiltakozunk, hanem a GYEREKEK érdekében emeltünk szót.
Kezdjük a gyerekek oldaláról. Évről-évre növekvő óraszámok, és évről – évre növekvő, lexikális, dögunalmas tananyag. Miközben a neten pillanatok alatt minden adat megtalálható, élő lexikonokat akarunk képezni a gyerekekből. Rengeteg felesleges tudományos elmélet kissé leegyszerűsítve, állandóan új tananyag, rohanás előre. A tananyagot, a koncepciót állandóan váltogatja az oktatásirányítás, a tanulók úgy haladnak előre, hogy nincsenek meg a kimeneti követelmények. (pl. hogy pontosan miből is fog érettségizni…). Felesleges ismeretek tömkelegét akarjuk a fejükbe tömni, miközben roppant kevés dolog van a tananyagban, amit később tényleg hasznosítani tudnának.
A gyerekektől ellopjuk a gyerekkort és a serdülőkort. Benn kínlódnak egész nap a suliban, kedvetlenek, fáradtak. A kevésbé motiváltak egyszerűen feladják (jó lesz a kettes…) a motiváltak belegebednek, stresszesek. Egy 15-16 éves gyerek NEM tud napi 7-8 tanórát legyűrni. És ha végre hazaért, hogy tudna a másnapi szintén 6-7-8 órájára felkészülni? Belegondolt bárki is az oktatásirányításból, hogy egy serdülőnek kb 10-11 órás a napi munkaideje, ha készülni is akar másnapra?
Jóval alacsonyabban szinten kéne maximálni az óraszámokat, max heti 30 órában középiskolában. A szakközepeseknél is. Ott még rosszabb a helyzet, mint a gimnáziumokban. A közismereti tárgyakon felül a szaktárgyak elég magas óraszámmal futnak, és nyári gyakorlat is kötelező számukra. Mire elérnek a szakmai érettségihez, már pont sikerült a többségükkel megutáltatni a tanult szakmát.
Folytassuk a tanárok oldaláról. Volt egy jelentős óraszám emelés, továbbá megszüntettek bizonyos munkaköröket az iskolákban (szabadidő szervező, gyermekvédelmis, pedagógia asszisztens), ezek a feladatok is a tanárokra terhelődtek. Néhány évvel ezelőtt egy tanár munkaideje szabályosan felvett munkaidő mérleggel túlhaladta a heti 40 órát. Ha ehhez hozzávesszük az óraszámemelést és a megszűnt munkakörök miatti feladatleosztás hatását, akkor durvább heteken (pl. félévzárás) kb heti 50-55 órás munkahéttel számolhatunk. És durvább hétből valahogy egyre több van. Átlagos héten kb 44-46 óra munkával tudjuk le a kötelességeinket. Nem csak a gyerekek, a tanárok életét is elveszi az „életpálya modell”. Szabadidőnk, magánéletünk egyre kevesebb, állandóan fáradtak vagyunk.
Mindehhez hozzájött még, hogy a tanári diplomákat lényegében lenullázták. Roppant megalázó és frusztráló, hogy hiába szerzett valaki egy jó nevű tudományegyetemen tanári képesítést, ez semmit sem ér, portfóliót kell írnia mindenkinek, amit „szakértők” ellenőriznek. A szakértő nem az egyetem pedagógia szakos tanára, hanem akit egy 30 órás gyorstalpaló után kineveztek szakértőnek. Tehát könnyen lehet, hogy egy többdiplomás, sikeres, elismert pedagógust egy nála képzetlenebb, kevesebb tudással, gyakorlattal rendelkező „szakértő” fog vizsgáztatni arról, alkalmas-e a pályára. Amúgy a portfólióban 77 indikátornak kell megfelelni.
Aztán itt van az „önértékelés” meg a „szakfelügyelet” . Tökéletes bürokrata marhaság mindkettő, a portfólióval egyetemben. Teljesen alkalmatlan eszközök a tanári munka minősítésére jelenlegi formájukban, ellenben rengeteg időt és energiát vonnak el a tanítástól. Az oktatásirányítás képtelen volt eddig meghallani a tanárok szavát (hogy is mondták, hogy nehogy már a tanár diktáljon a munkaadójának…), hogy NEM BÍRJUK TOVÁBB. Komplett tantestületeknek van elege az egészből.
Elég volt a központosításból, a megfélemlítésből (az összes szakközépiskola igazgatójának egyszerre vonták vissza a kinevezését, és aki év végéig jól viselkedik, az esetleg maradhat….), a felesleges bürokráciából, a konzervatív autokrata seggfejkedésből. Unjuk Önöket drága uraim és hölgyeim. Betelt a pohár. Nem szeretnénk újabb munkaterheket magunkra, hogy még több pénzt vonhassanak ki az oktatásból. Nem az M1 híradó féldebil agy-érelmeszesedéses közönsége vagyunk, akinek be lehet magyarázni, hogy akkor is jobb, ha rosszabb neki. Többdiplomás értelmiségek vagyunk, akik még olvasnak könyveket, képesek megérteni összetett mondatokat, és felismerik az inkongruens viselkedést az oktatásirányítás főembereinél. Ja, és azt is tudjuk wikipédia nélkül, mit jelent az inkongruens szó. Mert pszichológiából is szigorlatoztunk annak idején, érjen akárhány indikátort ez önök szerint. (Egyszerűen fogalmazva össze-vissza hazudoznak, na.)
Nem tudom, az oktatásirányítási főfejek hallottak-e már a mennyiség és a minőség kapcsolatáról. Lehet a munkaterheket akár 130%-ra is növelni, de akkor a minőség csak 70%-os lesz. Én magamon tapasztalom, egyre rosszabb, unalmasabb órákat tartok. Örülök, ha túlélek egy-egy munkahetet, nem vagyok kreatív, szórakoztató, sziporkázó. Rakom egyik téglát a másikra…kedv nélkül , fáradtan, frusztráltan. Heti 26 (vagy ha helyettesíteni kell, akár heti 27-28) tanórában. Pályaelhagyáson gondolkodom, ha nem változik sürgősen valami. Utálom magam, mert rosszak az óráim, utálom az oktatásirányítást, mert miattuk rosszak az óráim, (heti 50 óra meló mellett nem tudok jópofa és érdekes lenni) és addig kéne váltanom, amíg legalább a gyerekeket nem utálom még.
Én esetleg kiléphetek az oktatásból, de mi lesz a gyerekeinkkel, akiket megtaposunk az egekbe nyomott óraszámokkal, a hatalmas lexikális tananyaggal az állandóan fáradt és rosszkedvű tanárokkal…Várjuk a szülők támogatását. Hogy mindenki értse, nem a fizetésről, a gyerekeinkről szól a mostani petíciónk. Ne engedjük tönkretenni őket.