​Teljes titokban újságot alapítottak Orbánnak

Magyar Krónika az ultrafideszes kormányfolyóirat címe, maga Orbán tartja a szerkesztői értekezletet csütörtökön, írni is fog bele. Megszereztük a szerzőknek írt felkérő levelet. Ennél döbbenetesebb olvasmány 4 éve nem volt!

Illustration for article titled ​Teljes titokban újságot alapítottak Orbánnak

Magyar Krónika az ultrafideszes kormányfolyóirat címe, maga Orbán tartja a szerkesztői értekezletet csütörtökön, írni is fog bele. Megszereztük a szerzőknek írt felkérő levelet. Ennél döbbenetesebb olvasmány 4 éve nem volt!

Tudatom, hogy Orbán Viktor miniszterelnök Magyar Krónika címmel új havi folyóirat indítását szorgalmazza, melynek megalkotásában – mint szerző – személyesen maga is közreműködne. Miniszterelnök úrral egyeztetve tisztelettel felkérem, hogy e szellemi vállalkozásban – mint szerző – írásaival Ön is vegyen részt.

Advertisement

Így kezdődik az a Kerényi Imre miniszeterlnöki megbízott és Bencsik Gábor főszerkesztő által írott levél, amit legalább 100 kormányhű potenciális szerző kapott meg a napokban. A január kilencedikei alakuló értekezletet személyesen Kim Dzsongun Orbán Viktor miniszterelnök tartja a Magyar Demokrata hetilap Andrássy úti szerkesztőségében, és a tervek szerint május elsején meg is jelenik az első szám.

Advertisement

Olyan havonta megjelenő, a fideszesség eszenciáját jelentő folyóiratról van szó, amelyikbe a lapot kitaláló miniszterelnök mellett kormánytagok és vezető Fidesz-politikusok is írnak majd, a kötelező újságíró-tudós-művész-híresember koktélon kívül. Akkora lesz, mint az alkotmány díszkiadása, vastag papíron, reprezentatív külsővel. A havi tízezer példány egy részét – ellentmondó a levélben, hogy a felét vagy a háromnegyedét – ingyen osztják szét állami vezetők, közkönyvtárak, középiskolai könyvtárak, középiskolák igazgatói, határon túli magyar iskolák és magyar intézmények, valamint hazai polgármesterek között.

Ha a lap tizedolyan jó lesz, mint a felkérő levél, már most örökre győzött az észak-koreai típusú magyar jobboldal.

Advertisement

Kerényiék dicséretes őszinteséggel leírják, hogy miért is alapítanak Fidesz-kormány-lapot a pénzedből meg az enyémből:

A tárgy nívós és sikeres folyóirat alapítása, mely eszméinket hirdeti. (…) Legyen e lap az állam által támogatott kulturális innováció egyik eleme. (…) A Magyar Krónika reprezentatív és gyűjtendő havi kiadvány. Kordokumentum. (…) A Magyar Krónika a centrális politikai erőtér építő embereiről szól. Fizikai és szellemi értelemben. Hőseit e folyóirat tisztelettel és szeretettel mutatja be. A Várkertbazár felújítását vezénylő néhai Zumbok úr, a Kossuth teret megálmodó Wachsler úr, a nagyberuházásokat bonyolító Fürjes úr, (…), a tejcsináló Cserpes úr, dalcsináló Ákos úr, a kiállításokat varázsló Baán úr, a színházcsináló és öt gyermeket nevelő Vidnyánszky úr, a borkészítő Bock úr, a lótenyésztő Lázár testvérek meg a többi eredményes ember mesélje el e folyóiratban gyermekkorát is, képzését is és a nagymama krémesét is.

Advertisement

És hogy milyennek szánják a lapot? Az eddigiekből akár az is következhetne, hogy olyan negédesnek és modorosnak, hogy az esetleg beleolvasó nemfanatikusok azonnal holtan rogyjanak össze. De mégsem ez a helyzet! A Magyar Krónika a krédó szerint tízszer olyan hippi hely lesz, mint Amerika nyugati partja a hetvenes években. A jelszó a ugyanis a szeretet, vagyis pontosabban a JÓ.

Keresd a jót!

Ez a vastag betűvel szedett szlogen a leendő szerzőknek. Akik azon felül, hogy jól meg lesznek fizetve – de erről később – konkrétan evangélisták lesznek. Esetleg próféták. Ugyanis örömhírt mondanak. Itt áll előttem a levélben:

A Magyar Krónika nem harcol, hanem örömet mond.

Meg kell hogy mondjam, hiába a tisztességes pénz, nem lennék szívesen Orbán Viktor szerzőtársa, mert olyan részletes és bizarr módon szabályozzák, hogy az örömet milyen témákban és milyen hozzáállással írjam meg, hogy Révai József sárgulhat a sírban az irigységtől.

Kinyílott a pitypang. Megírom. A kormánybiztos a televízióban elkápráztatta a kérdezőbiztost, idős művészünk csinált egy szép filmet, a biopiacon sárga volt a pecsenyekacsa, megírom. Csökkent a rezsim. Megírom.

Advertisement

Nem viccelek, ez a Bencsik-Kerényi-féle útmutatás egy összefüggő részlete. Ekkora idiótaságot még egy rákosista vagy észak-koreai őrült cenzor se mert leírni.

Visszatérve ahhoz, hogy Orbán Viktor és a Fidesz reprezentatív lapjának felkért szerzői próféták lesznek, az is kiderül a felkérésből, hogy nem akármilyenek, hanem olyanok, akik bármikor benyalnak egymásnak, de a buzulásig azért nem mennek el. Ebből a sorból derül ki:

Ha egymásban találják meg a jót, azt is megírják. Itt ne legyen bozótharc. Baráti tűz sem.

Advertisement

De a lényeg, hogy Fidesz-prófétának lenni jó, mert többmillió embert vezethetünk, plusz bónusznak pár másik prófétát:

Híveink sorvezetőre vágynak. Követendő mintára. Szerzőink felvállalják e szerepet. Vezetik az olvasót. És egymást is.

Advertisement

Annyira bizarr mindez, hogy az olvasó joggal gondolhatja, önkényesen válogatok vicces részleteket, hogy két elismert értelmiségit olyan nevetséges hülyének állítsak be, aki ráadásul úgy viselkedik, mint a Tanu valamelyik szereplője. Ezért idemásolom a teljes vonatkozó szövegrészt a levélből:

A Magyar Krónika célja

a legjobb szerzők megnyerése, kik számlaképesek, s hajlandóak hónapról hónapra megnyilvánulni e folyóirat hasábjain.

A Magyar Krónika nem harcol, hanem örömet mond.

A Magyar Krónika jelszava: keresd a jót.

Legjobbjaink a gondolkodás négyzethálóját rávetítik a jelenségekre, s ha jót lelnek, megírják. Ha egymásban találják meg a jót, azt is megírják. Itt ne legyen bozótharc. Baráti tűz sem. Kell a jó, a szép, az igaz, az érvényes gondolat, a tanítás, a pozitív energia és a szövetség. Kell az igen. Igen, keresd a jót.

Jó volt a színdarab. Megírom. Lebilincselt a koncert. Megírom. Kinyílott a pitypang. Megírom. A kormánybiztos a televízióban elkápráztatta a kérdezőbiztost, idős művészünk csinált egy szép filmet, a biopiacon sárga volt a pecsenyekacsa, megírom. Csökkent a rezsim. Megírom. Ellenfelem jól szólalt meg. Megírom és megdicsérem.

A Magyar Krónika szerzői szellemi életünk meghatározó személyiségei. Akikből nem önbizalomhiány árad, hanem derű, hit és szakmaiság.

Advertisement

Lapszerkesztési ismeretek gyengeelméjűeknek

Azt hiszed, hogy ennél jobban nem fogsz meglepődni? Miután Bencsik és Kerényi megmondták, hogy milyen témákban és mire figyelve kell írni, jön az a rész a levélből, ahol pár száraz technikai részletet ismertetnének. Na de Orbán Viktor szerkesztőségében, ami eszerint sokkal vadabb drogbarlang a régi Narancsnál vagy Indexnél is, még a száraz részletek is olyanok, mint máshol egy kábítószeres álom. Azt, hogy "A szerzőinknek izonyos formai követelményeket be kell tartaniuk", a következőképpen fogalmazzák meg:

A lenti leírás rigorózus, de ne rettenjünk el. Csak kikalapált gazdálkodás és kicsiszolt forma segítségével épülhet szellemi templom, melynek oltárain minden szerző a maga legjobb liturgiáját mutatja be. Tetszés szerinti tartalommal, alcímmel és terjedelemben.

Advertisement

Ezekhez a barokk körmondatokhoz vajon mit kell tolni? Ezután jön az egyik kedvenc részem, a "lapszerkesztési ismeretek gyengeelméjűeknek és kisgyermekenek":

Egyetlen komoly kérés az oldalpárokban, az oldalpárban, az oldalban és a hasábban történő szerkesztés elvének betartása. A több oldalpár szerzője a monumentális formát valósítja meg, az oldalpáré a tekintélyes formát, az oldalé a kis formát, a hasábíró szösszenetével vesz részt e vállalkozásban.

Lehet választani.
Így jöhet létre a személyesség varázsa: ezek az oldalpárok az enyémek.
Vagy: ez az oldalpár én vagyok.
Vagy: ez az oldal én vagyok.
Vagy: ez a hasáb én vagyok.

Advertisement

Nem is tudom mit gondolnék, ha tekintélyes jobboldali közéleti személyiség, tudós vagy ismert kormányimádó újságíró lennék, és ebben a stílusban tárgyalnának velem:

Javallott házi könyvtáraink képeinek és az általunk készített felvételek használata. A szorgalmas méhecskéről készített kép szép és jogtiszta. Ha ikergyermekeink születtek, jöhet róluk a mobiltelefonon készített felvétel.

Advertisement

Az utóbbi mondat ráadásul azért is zavarbaejtó, mert ezután arról írnak, hogy a Magyar Krónika félkemény borítós, nagyalakú, nemzetiszín keretbe foglalt, nehéz, jó papírra nyomott, könyvespolcra kívánkozó kiadvány lesz. Eszerint tele az Új Értelmiségi Elit ikergyerekeinek mobilos fotóival.

A leendő csúcs-fideszlap főszerkesztője Bencsik Gábor, a Magyar Demokrata lapigazgatója, Bencsik András főszerkesztő és Békemenet-szervező testvére. A szerkesztőbizottság tagjai Balogh Zoltán, Kerényi Imre és Vizi E. Szilveszter. A szerkesztő a volt Magyar Nemzet-es Csontos János.

Advertisement

Minden arra utal, hogy a magyar politikai élet és a minőségi újságírás igazi rajongóinak ez lesz életük csúcslapja. Ennél ígéretesebb laptervet ugyanis én még életemben nem láttam!

Főszerkesztői vezércikkel indul, azután jön az adott szám központi témáját feldolgozó húszoldalas óriáscikk, amit, ha elfogadják a felkérést, olyan állócsillagok írhatnak, mint Bayer Zsolt, Csontos János, Kondor Katalin, Kristóf Attila, Kudlik Júlia, Szentmihályi Szabó Péter, vagy Torkos Matild. "Az anyag 60 százaléka képaláírásokkal ellátott jogtiszta kép vagy ábra legyen, használjuk bátran mobiltelefonunk felvételeit is," – szól a szerkesztői tanács, én pedig a türelmetlenségtől nem bírom ki ép ésszel májusig, amikor elolvashatom az első mobilos fotókkal illusztrált Kudlik Júlia-húszoldalast.

Advertisement

A Torkos Matild-szelfik után jön a legveretesebb, a Stratégia rovat, ahová a Fidesz politikusai fognak írni a Vezénylő Tábornokkal az élen. Itt a következő sztárszerzőket ígérik nekünk: Balogh Zoltán, Boros Péter, Deutsch Tamás, Fónagy János, Kövér László, Martonyi János, Matolcsy György, Navracsics Tibor, Orbán Viktor, Prőhle Gergely.

Uramisten, mi esélye lesz itt bármilyen piaci lapnak, ha itt egy Szentmihályi Szabó Péter-twerkingfotó után közvetlenül jön a Deutsch-esszé!

Advertisement

A riportrovatban meglepő húzással nem riportok lesznek – vagy Bencsik és Kerényi nem tudják, mit jelent ez a szó – hanem egy-egy ismert személyiséget fognak egy hosszabb cikkben "sztárolni". Azért idézőjelezek, mert ők fogalmaznak így. Olyan sztárokra lehet számítani, mint Cserpes, a Lázár testvérek, Ákos, Nemeskürty, vagy Batyu.

A kultúra rovatba annyi igéretes szerzőt hívtak meg, hogy ez aztán tényleg az álmodozás terepe, mivel egyelőre nem tudni, ki fogadja el a felkérést. De ki tudna ellenállni egy olyan rovatnak, ahol előfordulhat Keresztes Ildikó, a mandineres Balogh Ákos Gergely, Ókovács Szilveszter, Orbánné Lévai Anikó, Baán László vagy Kálomista Gábor? Megmondom őszintén, hogy én személy szerint egyelőre a Kudlik Julia-Lévai Anikó duó fémjelezte divat alrovatra vagyok itt a legkiváncsibb.

Advertisement

A Hasáb nevű glosszarovat leírása olyan baromi vicces, hogy képtelenség, hogy maga a rovat ezt valaha utolérje. Így kezdődik:

A hasábírás célja a szellemes és rövid forma megalkotása. E műfajban a balliberális oldal jelenleg verhetetlen. Tehát: saját műfajában kell legyőznünk az ellenfelet.

Advertisement

Aztán folytatódik a feladat lerásával, amit én prózaverként értelmeztem, és nagyon tetszett!

A hasábíró táborunk jelese.
A hasábíró jelszava ez: írok, tehát vagyok.

A hasábíró élményt, verset, tárcát, jegyzetet, glosszát vagy viccet ír.
A hasábíró röviden szól. A tömör írás hatalmas hatás.
A hasábíró személyi adattal ellátott vonzó fényképe látható fent, a szöveg lent. A kívánt arány: aranymetszés.
(…)

A hasábíró társaival az eposzi seregszemlét jeleníti meg.

Nem vagy agyatlan fideszes, és most röhögsz? Mindjárt nem fogsz, ugyanis:

Itt jöhetnek majd a baloldali és liberális útitársak is.

Útitársak!

Pálffy István vérző szent szívére mondom, megremegtem, amikor ezt a szót ilyen komolyan leírva megláttam.

Advertisement

De ha egy rovatot kéne mondanom, amit mindennél jobban várok, akkor az az Egyéb lenne, ahol nem kizárt, hogy Zárug Péter Farkas-viccek vagy Sasvári Sándor-versek jelenjenek meg! Itt a téma ugyanis:

Vicc, adoma, pamflet, vers – impresszum, ajánlók, egyéb

és a felsoroltak is a potenciális szerzők között vannak, Sándor Györggyel együtt.

Advertisement

A havi egy hosszabb-rövidebb cikkért a számlaképes szerzők 5o-2oo ezer forint plusz áfát fognak kapni.

Azt kell mondjam, a magyar sajtóban ilyen erősen év még nem indult.

Bónusznak itt van Kerényi Imre hivatalos címe a végére:

a tudatos nemzeti közjogi gondolkodás megalapozásával és ehhez kapcsolódva a magyar kulturális értékek megőrzésével és fejlesztésével összefüggő feladatok ellátásáért felelős miniszterelnöki megbízott

Advertisement

update: Pörögnek az események, amióta ezt a posztot kitettem, egy rakás friss bejegyzést írtam a témában, ajánlom ezt, nem beszélve erről és főleg erről.

Advertisement

Vélemény, hozzászólás?