A mindennapos éneklésről tegnap Balog Zoltán beszélt egy pécsi kórusfesztivál után. Jövőre minden iskolában megy majd a Megkötöm lovamat?
Lehet, mert ezt a népdalt Kis Grófo is feldolgozta, ő pedig elég népszerű manapság, de amúgy a részletekről eddig semmit nem tudni, az közmédia ennyit írt a témában – mármint azon kívül, hogy milyen jól sikerült a 19. Europa Cantat:
Az emberi erőforrások minisztere a sikeres fesztivál után bejelentette, hogy a tárca tervei között szerepel a mindennapos éneklés bevezetése az iskolákban. Balog Zoltán azt mondta, ez nem a tananyag növelését jelentené, mert azt inkább csökkenteni szeretnék, inkább egy olyan lelkületet vinnének az iskola életébe, amiből azok is profitálnak, akiknek nincs túlságosan jó hangjuk.
Az biztos, hogy az iskolában eltöltött idő csökkentése nem lenne utolsó dolog, mert ahogy ismerősöktől hallom, az utóbbi években brutálisan megemelkedett az iskolában eltöltendő órák száma, pedig ez már akkor sem volt piskóta, amikor én jártam oda, olyan tíz éve.
Sajnos számomra az énekóra nem volt különösebben jó élmény, úgy éreztem magam – legalábbis első pár alkalommal –, mintha egy tehetségkutatón lennék, tudok-e annyit, hogy hasznos legyek az iskolai kórus számára. Ha nem – és nem tudtam, mert fahangom van – akkor valamelyik hátsó sorban ülve, azt a heti egy órát végigunatkozva, a csíkos füzetemet jó esetben violinkulcsokkal telefirkálgatva, illetve nagyritkán, amikor mindenki énekelt akkor tátogva töltöttem el. Énekel a fene, hát rossz – izé, nem túlságosan jó – hangom van, nyilvánvalóvá tették.
Szóval van pár gondolatom ezzel a mindennapos énekléssel kapcsolatban, amit egyébként egyáltalán nem tartok az ördögtől való dolognak, hiszen énekelni – akármilyen óbégatást is nevez annak az ember – jó dolog.
- Ne legyen kötelező, mert azt utálják a gyerekek. Igen, a bevezetés, amit emlegetnek az pedig utal erre, de ha lenne valami szakkörszerű tünemény minden iskolában, az mindenkinek jó lenne, főleg ha a tanár, aki tartja, ezt nem a munkaköre kötelező bővítéseként kapná a nyakába, hanem mondjuk megfizetnék. Kérdés, kit érdekelne a dolog, de az biztos, hogy jobb hangulatban telne, mint egy tanóra.
- Lépjünk túl a népdalok és a Zúg a Volga tengelyén. Mármint énekeltünk mi mást is, például a tanár fiatalkorában népszerű popslágereket, ha nem csal az emlékezetem, de ami a leginkább megmaradt az a rengeteg népdal és a Volga. Nincs semmi baj velük, jó dolgok, jó őket énekelni, de szerintem el lehetne mozdulni ezektől, és ezek feldolgozásától. Mondjuk a gyerekek körében roppant népszerű könnyűzene irányába.
- Lehetne hangszeres oktatás. Mármint az az egy zongora ne csak úgy porosodjon a sarokban, hogy aztán az az egy, szolfézsra járó, zongorázni tudó wunderkid villoghasson rajta az óra előtti szünetben. Tök jó lenne, ha mondjuk a Boci, boci tarkát vagy a Für Elise legalapabb hangjait mindenkinek megtanítanák, vagy legalábbis mindenki odaülhetne ahhoz a kurva hangszerhez, amit sok helyen úgy őrizgetnek, mintha a Szent Grál lenne. Vagy tanítsanak meg egy nyomorult akkordot lefogni egy gitáron. Számomra a zenecsinálás mindig is mágia volt, ma is az, de amikor 20 évesen elkezdtem gitározni, és valami borzalmasan elpengettem a Stairway to Heaven első sorát, úgy éreztem magam, mint egy félisten. Mert zenélni jó.
Ha pedig valamit kötelezővé akarnak tenni, akkor az legyen mondjuk a színvonalas informatika-oktatás, annak több értelmét látom.