Tizenegy érdekesség az év emberéről, Angela Merkelről

Illustration for article titled Tizenegy érdekesség az év emberéről, Angela Merkelről

Ha nem tudtátok volna, akkor most már tudjátok: a Times szerint a német kancellárt illeti az év embere titulus, én pedig elolvastam róla egy nagyon hosszú portrét.

Advertisement

A nő, akire szükségünk van a veszélyes férfiakkal teli világban – ezzel a címmel jelent meg a Times méltató cikke ma, melyben megindokolták, miért Merkel az év embere szerintük, mert "központi szerepe volt az idén az európai stabilitás megőrzésében a Kelet-Európában újraéledő orosz agresszió közepette".

Én pedig ezen felbuzdulva elolvastam az Orosz Péter-féle monumentális cikkválogatásban látott portrécikket Merkelről a New Yorkerben, és ezt a tizenegy érdekes momentumot választottam ki belőle – lehet, hogy ezek nem mindenkinek lesznek újak, de én bevallom, tényleg csak a legszükségesebbeket tudtam róla eddig.

Advertisement
  • A gimnazista Merkelt (akkor még Angela Kasnernek hívták) egykori iskolatársa úgy emlegette, mint aki a "Sosem Csókolózók Klubjának" tagja volt. (Ez a volt iskolatárs akkor már rendőrfőnök volt a városban, és kellemetlen helyzetbe került a nyilatkozata miatt.)
  • Merkelt valóban inkább a tanulás érdekelte a bulizás helyett, és ismerői szerint ez a kvantumkémiai kutatóként magára szedett analitikus szemlélet hozott számára sikert a politikában is.
  • Vajon mit csinált Angela Merkel 1989. november 9-én, a berlini fal leomlásakor? Vajon ott tolakodott a határnál? Nem, hanem szaunázott. Később átugrott ugyan nyugatra, de rögtön sietett haza, mert másnap korán kelt.
  • Merkel 1990-ben az NDK utolsó miniszterelnöke, Lothar de Maizière szóvivője lett, de annyira tipikusan NDK-tudósnak nézett ki a buggyos szoknyájában és a szandáljában, hogy a miniszterelnök megkérte az irodavezetőjét, vigye el Merkelt egy ruhaboltba vásárolni.
  • Az újraegyesült Németországban Merkelből miniszter lett, miután Helmut Kohl kiszemelte, és hamar az "Angie, a kígyó" becenevet kapta, mert semmilyen kritikát nem volt hajlandó elviselni, és a beosztottjai tartottak is tőle.
  • De pártpolitikusként Merkel ritkán mutatta ki a foga fehérjét, inkább visszafogottan viselkedett. Egy kivétellel: amikor Gerhard Schröder szánalmasnak nevezte egy vitában a miniszteri teljesítményét, Merkel az őt minden évben lefotózó Herlinde Koelblnek megfogadta, hogy egyszer ezt Schröder még vissza fogja kapni tőle, és a 2005-ös választásokon így is történt.
  • Először mégis mentorába, Kohlba vágta bele a kést, amikor 1998-ban elsőként bírálta nyilvánosan a pártfinanszírozási botrányba keveredett CDU mindenható vezetőjét. Kohl bele is bukott az ügybe, és az utódja pártelnökként Merkel lett, akiről Kohl később azt mondta: kígyót melengetett a keblén!
  • Ismerői szerint Merkel amilyen merevnek és unalmasnak tűnik nyilvánosan, olyannyira ennek az ellenkezője szűkebb körben. Ott ugyanis kimondottan vicces és szórakoztató, és remekül utánozza tárgyalópartnereit, Putyintól XVI. Benedek pápáig.
  • A macsó férfiakat előszeretettel fricskázó Merkel elárulta, miről beszélgettek Dmitrij Medvegyevvel Szocsiban, amikor fotózták kettőjüket. A kancellár a Fekete-tengerre mutatva megkérdezte tőle, mit szól ahhoz, hogy Putyin minden nap egy kilométert úszik a tengerben. Medvegyev azt válaszolta, hogy ő ezerötszáz métert úszik.
  • Egyszer egy bécsi úton egy szállodai szobában szórakoztatta a kancellária és a külügyminisztérium néhány munkatársát a saját diáksztorijaival. Amikor mindenki nagyokat nevetett, gyorsan agyonverte a hangulatot: "Egyébként ezeket már meséltem egyszer."
  • Az év eleji síbalesete után fogyózni kezdett, kolbászos szendvicsről áttért a sárgarépára, és leadott tíz kilót.
Advertisement

Nyilván a cikk ennél jóval összetettebb képet fest Angela Merkelről, tényleg olvassa el, akinek sok ideje van.

Fotó: Getty Images

Vélemény, hozzászólás?