Tokaj – gondoltátok volna, hogy luxusmárkát építeni rendkívül nehéz?

Volt a Tokaj Kereskedőháznak sajtótájékoztatója, elmentem, mert azt hittem, erős konkrétumokról lesz szó, de kiderült, hogy ott még nem tartunk. Ezt nem gonoszkodásból mondom, hiszen szerintem ti is tudjátok, hogy akkora szívügyem a tokaji, mint a sicc.

Meg is írtam néhány héttel ezelőtt, hogy mennyire örülök, hogy minden jel szerint jó irányba mennek a dolgok, kösz, Orbán. Nem akarom túljátszani, de mintha pont arra mozdulna minden, amiről a magamfajta kibicek is hosszú ideje ábrándoztak. Koppanni sem szeretnék később, úgyhogy vigyázzatok, pajtások, rajtatok fogom tartani a szemem!

A szándék megvan, a politikai támogatás megvan, a milliárdok megvannak – az adófizetők pénzéből! –, az eltökéltség is megvan, csak menni kell előre. Meg vagyok véve, mint Szily, amikor megtudta, hogy Deutsch Tamás új MTK-stadiont épít.

A tájékoztató persze főleg azoknak szólt, akik nem értik, hogy a magyar tokajira nem a szlovák tokaji a legveszélyesebb – felfújtabb lufit nem is nagyon tudnék mondani az ágazat színes és izgalmas világából –, hanem a borvidék azon termelői, akik szarnak a jóra, és változatlanul tolják a petpalackos gyalázatot.

(Igen, ez objektív dolog, igen, különbséget tudunk tenni az érték és a moslék között.)

Hogy világos legyen: a Tokaj Kereskedőház is pontosan azok közé a vállalkozások közé tartozott sokáig, amelyek ahelyett, hogy beálltak volna a progresszió élharcosai közé – akár a hosszú távú önérdek miatt is –, a szocializmus fenntartását választották. Ennek van vége, és én akkor is örülök, ha közvetlen hasznot esetleg az öreg ördög húz belőle majd.

Mert a közvetett haszon az enyém lesz, meg a tietek, meg a mienk. Már ha el nem kúrják.

Ebben a pillanatban úgy tűnik, nem fogják. Sok embert ismerek a borvidékről – Áts Károlytól Molnár Péteren és Prácser Miklóson át Szepsy Istvánig és tovább –, és akikkel beszéltem, azt mondják, előremutató dolgok történnek valóban. A felbolydulás nagy, mert sokan érdekeltek a szemét további üzleti sikereiben, de akik a minőségre mennek, azok bizakodnak óvatosan, még ha szkeptikusak is vannak köztük.

A lényeg az lenne, hogy a Kereskedőház újrafazonírozása mellett a tokaji bor egészének a brandépítése is kerüljön bele a kalapba, ennek jegyében vesz részt a nagycég által forszírozott marketingtestület munkájában nemcsak a hegyközség, hanem több jónevű vezéralak is a borvidékről: Szepsy és Molnár mellett például a Disznókő-vezérigazgató Mészáros László és a dereszlás Kalocsai László is.

A Kerház mindenesetre megállapodást kötött a londoni Claessens Internationallal, hároméveset, ennek célja az úgynevezett luxusmárka-építés. A Claessens sok-sok ismert márkát képvisel, hátha jó lesz ez. Mondjuk ahogy a túlontúl mozgékony honlapját pörgettem – elvoltam vele percekig, szórakoztató játék –, kissé meglepetten vettem észre a Chivas Regal, az Antinori és a Mumm árnyékában a Pécsi Szalon sört. Hehe.

Ha már ott van az a pénz – 3 miliárd forint 2 évre –, akkor építkezzünk, nem bánom.

Az ugyanis biztosan nem lenne hülyeség, ha Magyarországról a zseniális tokaji jutna az emberek eszébe szerte a világon. Ehhez előbb meg kell őt termelni – vagyis csak olyat kell termelni, ami vonal fölött van –, aztán meg kell mutatni, végül el kell adni.

Mindezt egyszerre, úgy, hogy több mint húsz évet kidobott a politika a francba – ő hát, ki más, a borvidék szőlőjének harmadát feldolgozó Kerház az állam tulajdona –, nem lesz könnyű innen feltörni.

Egyébként megkérdeztem, mikor cserélik ki a múlt századi logót, meg hogy a névváltoztatás felmerül-e. Tombor András felügyelőbizottsági elnök válaszából az derült ki, hogy ja, csak még nem tudni, mikor. Egyelőre ott tartanak, hogy iparkodnak feltenni maguknak az összes kérdést, ami eszükbe kell jusson ezekben a különös időkben.

Ha jól belegondolok, mégiscsak szomorú, hogy a Tokaji borvidék legnagyobb cégénél huszonöt évvel a rendszerváltás után kezdődhet el a rendszerváltás. Hát ez van.