Kategóriák
konc

Vasárnapi zöld kabát

Éjjel álmom volt. Furcsa álmom. Egy tavon ringatózó csónakban ültem, elmondhatatlanul ocsmány, zöld kabátban. Minden klappolt, minden feltétel adott volt ahhoz, hogy csodálatosan érezzem magam: a napfény, a víz, a tó fölé hajló fűzfák… Ez a borzalmas kabát azonban mindent elrontott. Miért nem vettem le? Egyáltalán ki voltam én ebben az álomban? Magamtól ilyen ocsmány ruhadarabot fel nem vennék, annyi biztos… Mégis: úgy éreztem, hogy hordanom kell, ha tetszik, ha nem.

Ma reggel, fellépve a facebook-ra, szembesülnöm kellett azzal – mindjárt a kezdőlap első értesítésében -, hogy felvettek egy zárt csoportba. Egy régi-régi, nagyon kedves, kereskedelemben dolgozó ismerősöm gondolta úgy, hogy az ügy, melynek támogatására a csoport létrejött, találkozik elveimmel és meggyőződésemmel. Nyilván számolt azzal, hogy ha mégsem érzem magaménak a képviselt ügyet, akkor kilépek. Vagy hat-hét éve nem találkoztunk, tehát amit rólam tud, vagy tudni vél, azt csakis a közösségi oldalakon megosztott hírekből, adatokból szűrhette le. Szóval itt ez a csoport, jelen pillanatban 8341 taggal, amiből több mint ötezer az újonnan felvett “támogató”.

Advertisement

Illustration for article titled Vasárnapi zöld kabát

A csoport a MARADJON a vasárnapi zárva tartás nevet viseli, ami tök jó, mert eddig nem igazán tudtam, hogy mit gondoljak erről, -leszámítva a zárva tartásról szóló tavalyi döntés erőszakos átalverését a társadalmon – . Most legalább megtudtam, és ha voltak is aggályaim, ha pislákolt is bennem némi bizonytalanság, nos, annak immáron vége.

Advertisement

A csoport oldalának tetején egy hölgy által közzétett bejegyzés:

Sziasztok Kedves Csoport tagok! 🙂
Elsősorban nagyon örülök,hogy ilyen sokan vagyunk! 🙂
Annak méginkább,hogy általatok egyre csak gyarapszik a létszám,mert aktívak vagytok,és mert bennetek van a küzdőszellem!
A mai nap folyamán kapcsolatba léptem,a KDFSZ (Kereskedelemben Dolgozók Független Szakszervezete) Elnökével aki aktív tagja csoportunknak és annak amiért harcolunk!Az Ő együttműködésével,letölthető innen is a hivatalos aláírás gyűjtő ív!
Aki segíteni szeretne a gyűjtésben,töltse le a dokumentumot,nyomtassa ki,és írassa alá minden olyan személlyel aki támogatja a vasárnapi ZÁRVATARTÁST!A kitöltött íveket nekem kell eljuttatni! 🙂
További kérdés esetén,írjatok bátran!
Köszönöm a figyelmet és a további együttműködést a cél érdekében!
Az erő legyen veletek! 😉

Advertisement

Dúl bennem a küzdőszellem! Nagyszerű érzés, mástól megtudni pedig még nagyszerűbb. Nyilván, a csoport tagjainak túlnyomó többsége kereskedelmi dolgozó, illetve a dolgozók által felvett “tag”. Csak hazai sportszervezetekben van még tartalma és értelme ennek a státusznak, de mindegy is, nem kekeckedésből írom, csak eszembe jutott. Szóval itt van egy rahedli ember, akiknek betett, hogy újra kinyitnak a boltok vasárnap, akiknek ugrott a legfontosabb pihenőnapjuk, akiket úgy rángat jobbra-balra az érdeksérült kisemberek és a kormány egymásnak feszülő akarata, mint az átmenetileg két anyával bíró, krétakörös csecsemőt. Első gondolatom természetesen a kilépés volt, hiszen jómagam is többször kikeltem a bevezetés módja, és a kereszténydemokrata életvitel-tervezés kéretlen, de annál erőszakosabb nyomulása ellen. Azonban minden döntésnek vannak nyertesei és vesztesei is. Semleges szurkolóként hajlamos vagyok általában a vesztesek, az esélytelenek oldalára állni. Mi mást tehetnék? Veszteni semmit sem vesztek ezzel, ahogy nyerni sem fog senki a tagságommal. A vasárnapi zárva tartás melletti népszavazás kiírására légyszarnyi esélyt sem látok, egy érintett viszont úgy gondolta, hogy biztosan nekik szorítanék, ebben a teljesen esélytelen, máig harcoló német alakulat-ízű küzdelemben.

Szóval itt van ez a tó, a napfény, a méltóságteljesen víztükör fölé hajló fűzfák, meg ez az ocsmány zöld kabát,amit magamtól a világ összes pénzéért sem vennék fel. Tanuljuk meg értékelni ami van, és ne akadjunk fenn minden apróságon. Már-már megtisztelő, hogy nem kérdeztek meg, szinte biztos, hogy a jövőben sem fognak, mindent elsöprő bájuk pedig abban áll, hogy semmi esélyük!

Advertisement

Hajrá!

Vélemény, hozzászólás?