Kategóriák
konc

Vegyen ön is időbefőttet!

Illustration for article titled Vegyen ön is időbefőttet!

Egy szigorúan titkos belbudai laboratóriumban már évekel ezelőtt elkészült, de eddig csak egy titkos, válogatott és szűk kör tesztelhette. Elsőre egy vakteszt-csoportnak adták, szilva-, meggy- és licsibefőtt közé keverve kellett felismerniük, melyik melyik, és az eredmények magukért beszéltek. Hiába volt a bekötött szem, a befogtt orr és az egyforma nagyra vágott kockák, a tesztelők teljesen határozottak voltak a kiválasztásnál.

Advertisement

Az alanyok mind ugyanarról az élményről számoltak be, a gyümölcsöknél kellemes ízt éreztek, ahogy minden alkalommal, az időbefőttnél azonban nem csak érezték egy korszak hangulatát, de át is élték azt, hallották a korabeli beszédet és felismertek jellemző ruházatokat, épületeket és tereptárgyakat. Hogy melyik alany melyik kort élte meg, ez akkor még tőle függött.

A következő lépés a finomhangolás volt, a kutatók feltérképezték az időbefőtt agyra gyakorolt hatásmechanizmusát és ezen tapasztalatok alapján hároméves pontossággal tudták beállítani az időbefőtt hatását. A következő teszteken azt kellett kipróbálni, melyik korszaknak van a legintenzívebb hatása. Hónapokig tartó kettős vaktesztek vették kezdetüket, akkora mintán, amekkorát csak a titoktartás megengedett. Egy év múlva az eredmények magukárt beszéltek és fel lehetett terjeszteni az eredményeket az országvezetés legmagasabb szintjére, ahonnan a megrendelés érkezett.

Advertisement

A kormány képviselője áttekintette a kutatási eredményeket, majd kiválasztott egy időbefőttet az 1940-es évből és színarany tesztvillájával szájába emelt egy közepes adagot. A tudósok kívülről csak bamba mosolyt láttak, de a kormánymegbízott egyenesen Horthy mellé érkezett, belehallgatott egy kormányülésbe és még egy telefonbeszélgetést is elcsípett magával Adolf Hitlerrel.

Megvessszük mind, ebből a korszakból, mondta röviden, mikor visszatért tudata az asztalhoz. Már látta maga előtt a jövőt, minden kormánytag ezt fogja enni. Ha nekik tetszik, elkezdik a terjesztést és nemsokára minden ovis is kap belőle reggelire. Ahogy ellenjegyezte a vásárlási papírokat, aggálya támadt és megállt a keze a levegőben. A kutatás vezetőjéhez fordult és azt kérdezte:

– Ha befőttnek meg tudják főzni, ugye pálinkának is meg lehet csinálni?

Vélemény, hozzászólás?