Fantasztikus, miket tud kiváltani egy ártatlan poszt! Írtam egyet L. Katalin írónő erősen kamugyanús leszbi rajongójáról, erre Melis Andrásból kitört az elfojtott tanár-diák-erotika!
Még mindig remeg a kezem az olvasás után. Melis "Melisúr" András engedélyével íme a friss posztja Lévai Katalin expolitikus-író-tanárról, aki a legjobb nő volt a szociálismunkás-szakon. Szolid diákerotika, alkohol és sztorizás:
Lévai Katalint egy biszexuális nő üldözi, állítólag. Én elfogult vagyok vele, ezért hiszek neki, sőt a biszexuális nőt is maximálisan megértem. Ugyanis szerintem Lévai Katalin még ma, hatvanhoz közel (ki gondolná?) is kifejezetten jól néz ki. Ehhez képest pedig ki merem jelenteni, hogy huszonegy-két éve, amikor megismertem, egy bitang jó nő volt.
Az Eltén, a szociális munkás szakon tanított szociális jogot, és mivel három különböző felsőoktatási intézménybe jártam, bátran állítom, hogy messze ő volt a legcsinosabb tanárnő, akivel találkoztam. Mindig miniszoknyában járt. Azonban sajnálatos módon akkoriban még nem volt divat a MILF, sőt, őszintén szólva, huszonegy évesen eszembe sem jutott, hogy egy közel negyven éves tanárnő, és én… Nem, ez tényleg eszembe sem jutott.
Mégsem csak emiatt emlékszem rá vissza szívesen. Hanem egy emlékezetes szociális jog vizsga miatt. Hogy, hogy nem, Lévaiból kizárólag a külalakja maradt meg bennem, az előadásaiból viszont semmi. De ez nem az ő hibája, engem csak mérsékelten foglalkoztatott a szociális jog, és ehhez még azt is hozzá kell venni, hogy a szakra is főleg csak az akkori, romantikus felindulásomnak köszönhetően jártam, ami egy-két év alatt ki is fújt. Ezért a vizsgákra ennek megfelelően készültem, vagyis nem nagyon. A szociális jog vizsgára még annyira sem.
Azért tettem előkészületeket, például a vizsga előtti napon lefénymásoltam az egyik csoporttársnőm kidolgozott tételeit, aztán este belelapoztam. Az anyag mennyiségétől kicsit ideges lettem, ezért gyorsan elmentem moziba. Mozi után beültem egy kocsmába, hogy a fénymásolt kupacot szétszortírozzam, ez hamar megvolt, viszont nem volt gémkapcsom. A gémkapocs arra kellett, hogy az egyes tételek összetartozó oldalait összetűzzem, annak reményében, hogy a vizsgán majd használni tudom azokat. Ekkor, már kissé spiccesen, felhívtam a Csajokat.
A Csajok ketten voltak, Zsuzsi és Imola, akik együtt laktak a Belgrád rakparton, egy helyes kis lakásban. Volt gémkapcsuk. És boruk is. Nagyon berúgtunk, pedig ők is másnapi vizsgákra készültek, de ez nekik sem jelentett akadályt. Egy húron pendültünk. Talán rokiztunk is (persze, miért ne rokiztunk volna), majd amikor a csajok hajnalban kidőltek, a maradék energiámmal még összegémkapcsoztam a tételeket, majd én is elájultam.
Pár óra alvás után hulla másnapos beügettem a Jogi karra, ahová Lévai a vizsgát szervezte. A saját irodai szobájába. Ja persze, merthogy szóbeli. Ezzel nem kalkuláltam. A folyosón izguló csoporttársaimtól megtudtam, hogy egyszerre négyen mennek be, egy szóbelizik, addig a másik három kidolgozza a tételeket. A kulcslyukon át felmértem a terepet, és felcsillant a reménysugár. A csinos tanárnő az íróasztalánál feleltetett, a többiek pedig három bőrfotelben ücsörögtek, és az előttük lévő dohányzóasztalon körmöltek előrehajolva. Az egyik fotel háttal volt az íróasztalnak. Amikor az a fotel ürült ki, akkor kénytelen voltam mindenkit beelőzve becsörtetni, tételt húzni, majd a dohányzóasztalnál kuporogva, a két lábam közt lerakott hátizsákból elővarázsolni az adott, összagémkapcsozott, A/4-es papírkupacot, és a térdemre fektetni. Négyesre vizsgáltam. A Csajok gyűlöltek. Az egyikük -már nem emlékszem, hogy Zsuzsi, vagy Imola- különösen; őt aznap meg is húzták.
Utólag visszagondolva, nem létezik, hogy Lévai Katalin nem vette észre a pofátlan puskázásomat, viszont engem -úgy emlékszem- kifejezetten kedvelt. Utólag visszagondolva… Na most már mindegy.