Vidám falatozás az Ízletes csecsemőben

Kipróbáltuk a Fornetti első tejbárját a Nagykörúton. Októberben nyílt, de nem ismerünk olyan embert, járt volna ott, így kénytelenek voltunk magunk menni Értékelés két mondatban: a hely előnye, hogy a Fornetti-termékekkel együtt fogyasztott zöldségek és folyadékok miatt nem érezni azonnal a jellegzetes Fornetti-ízt. A hátránya: az ember egyszer minden salátát és sonkát megemészt.

Ennél csak akkor mentünk volna előítéletesebben tesztelni, ha a vendéglátóegységet Ízletes csecsemőnek hívták volna. Egyikünk sem tudta elképzelni, hogy létezik olyan ember, aki igazán szereti a Fornetti se íze, se bűze, pillekönnyű péksüteményeit. Az ember egyetlen élethelyzetben értékeli nagyra a Fornetti termékeit. Ha HÉV-en utazik, borzasztó éhes, de csak 200 forint van nála, és a nap hátralévő részében sem lesz több. Sehol, még a McDonald'sban sem lehet ilyen gyorsan és olcsón bevinni a szervezetünkbe azt a spéci, enyhe émelygést okozó, jellegzetes adalékanyagot, ami utána hosszú időre elveszi a kedvünket a táplálkozástól.

De mi van, ha a mintatejbárban cselből mégis jó ennivalót adnak?

A Nagykörút-Dessewffy-saroknál található bolt kicsit retrósra hangolt semmilyen dizájnnal és lelkes eladólányokkal várja a pillekönnyű, tartalom és íz nélküli sült tészták szerelmeseit. Annyira még mi sem voltunk bátrak, hogy szűz gyomorral, reggelizőhelyként teszteljük a tejbárt, nyilván amúgy is többen fogják délben látogatni. De Jocó azért reggelimenüt kért, hogy azt is kipipálhassuk.

Hogy gyorsan be tudd lőni az árakat: reggeli menüt (Fornetti édes péksütemény plusz tej vagy szörp) 500 forint körül, turmixszal 900 táján, grillezett szendicses ebédmenüt 750-ért kapni, vagyis most éppen ennél 20 százalékkal olcsóbban, míg tart az akció..

Vannak mindenféle tejek, szörpök, turmixok, pár féle szendvics pirítva vagy anélkül, illetve édes meg sós péksütemények, sőt pizzaszelet is. A kimért tej, némi meglepetésünkre, Cserpes-féle volt. Gasztrosznob körökben persze óriási divat a Cserpes-gyalázás, de mivel jobbak, mint a nagyüzemek, mi nem gyalázzuk őket, pedig csábító a lehetőség. Van szójatej is, de én úgy képzelem, hogy aki annyira egészségbuzi, hogy szójatejet iszik, az tuti nem fog Fornetti-péksüteményt enni mellé.

Klasszikus sajtos-sonkás szendvicset kértem, a három lehetséges öntet közül sajtossal, megsütve. Misztikus, hogy egy ilyen komplex rendszert, amiben – elvileg – minimum van kenyér, vaj, sonka, sajt, salátra és sajtszósz, hogyan lehet egyöntetűen vattaízűre megcsinálni. A szendvicsem kellemesen ropogott, belül meg jó puha volt, anélkül, hogy nyers maradt volna, de íze az gyakorlatilag egyáltalán nem volt neki. A sajtszelet + sajtszósz kombó arra volt elég, hogy valami egészen halavány, sajtos hangulatú kaparászást lehessen érezni, aztán heló. Ehhez a kenyérhez képest a misén kapott szent ostya buján fűszeres ízű ételnek számít.

Az élmény nem kellemetlen volt, hanem tökéletesen semleges, Mindaddig, míg a robogóval pár perc alatt vissza nem értem a szerkesztőségbe, ahol az ajtó nyitása közben egyszer csak lerohant a Fornetti-utóíz. Ezt egy pohár víz segítségével lemostam, majd rápróbáltam a kért hazahozott vásárfiára, a darabonként 100 forintért árult elit paradicsomos és sajtos kiflire. Na, ezek már kifejezetten kellemetlenek voltak, főleg annyiért, amennyiért csavarzáras, eredetvédett, 5 kilométeren belülről szürkemarha-fogattal odaszállított, Uj Péter pecsétjével ellátott terroir-kiflit lehet kapni. Nem pedig 2 gramm tömegű, felfújt, émelyítő szörnyűséget.

Jocó reggelizést imitált, meglepően drágán:

Direkt egy reggeli menüt kértem, hiszen elvileg ez egy reggelizőhely. Két XXL-nek nevezett, amúgy nem annyira nagy péksüteményt, egy csokis és egy mákos táskát vettem, meg egy fél literes banánturmixot. A péksüteményekben volt anyag, a tészta és a töltelék is jobb volt, mint amire számítottam, pl. nem ütött azonnal mellbe a jól ismert Fornetti gyorskelesztő-íz, de darabja 250 Ft, míg nagyjából hasonló péksüteményeket lehet venni bármelyik belvárosi közértben 160-170 Ft körül. A banánturmix az én ízlésemnek kicsit híg volt, nem tudom amúgy, mennyi banánt raknak bele, de lehetne bátrabban, a banán elég olcsó gyümölcs. A félliteres turmix ára 590 lett volna, annyit semmiképpen sem ér, ezért a menüért 900 forintot fizettem, de szerintem az sem éri meg, nem fogok visszamenni. A végén még vettem egy kókuszgolyót 190-ért, abszolút mélypont, kívül száraz, belül kicsit fura.

Pozitívum, hogy Cserpes termékekkel van tele a hűtőpult, negatívum, hogy a kassza elbaszott hülye helyen van, a hűtőpult teteje felett kell átadogatni a pénzt, de ott meg üvegpoharak vannak nemtudom már mivel megrakva. Kiváncsi lennék, naponta hány poharat vernek le a vevők. A kiszolgálás viszont extra kedves volt.

Attila, aki képszerkesztő és fotóművész, ezért olyan kifejezéseket is ismer, mint a nu retro, megküzdött a langyos turmixszal:

A bárban egy fél literes meggyturmixot és körözöttes zsemlét kértem, ez utóbbit kicsit vasalva. Látszik, hogy a nu retróra dizájnolt hely még frissen van mázolva, mert az eladók kissé kapkodva, egymásnak helyenként keresztbe dolgozva igyekeztek a rendelést teljesíteni, a visszajárót például külön kérni kellett (1000-ből 165) a nagy kavarodásban.

A kirakatban elfogyasztott zsemleszendvics nem volt különösebbenizgalmas, közepes mennyiségű bátortalan körözött, rajta valami azonosíthatatlan sajt és némi jégsaláta egy szerény császárzsemlefélében. Bevezető áron 310 forint körüli összegbe került (nem jegyeztem meg a pontos árat), ha drágább lesz, akkor jelentősen romlani fog az ár/érték arány, ha érthető mit akarok mondani. Az 530 forint körüli turmix a meggy savanykássága és a tej langyossága miatt kissé furcsa élmény volt, első kortyra azt hittem megsavanyodott tejet iszok. Hidegen sokkal jobb lett volna valószínűleg.

Távozáskor egy húsos, túrós töltött párnát és csokis croissant-t vettem későbbi tesztelésre. Nem kellett volna. Ezek a péksütemények sajnos csak a megszokott fornettis átlagot hozzák (bár miért is lennének különbek), ízük fantáziátlan, állaguk pár óra alatt élvezhetetlenné romlik. A húsos párna töltöttségi fokáról a mellékelt fotó árulkodik, levegő több volt benne mint érdemi anyag. A csokis franciakifliben a töltelék szintén visszafogott mennyiségű volt, ráadásul csokoládéhoz érzésre nem sok köze volt: valami bevonómasszaszerű, jó sok térfogatnövelővel megdobott, mákos állagú cucc volt, tulajdonképpen még szerencse is, hogy kevés.

Szóval a Fornetti, bizonyos szempontból rokonszenves módon, nem akart kibújni az állományjavítókkal simává varázsolt bőréből, és nem csinált egy olyan Patyomkin-reggeliző-ebédelőt, aminek semmi köze sincs a cég hétköznapi tevékenységéhez. A megoldás becsületes, de a következménye az, hogy egy félévig tuti nem fogok újra ott ebédelni.

[fotók: NAK]