A debreceni Csokonai Színház beszámolója a 2012-13-as évadról tele van nagy mondatokkal, általánosításokkal, költői képekkel és egy fura helyen beszúrt bekezdéssel. Az idézetek a posztban mind szó szerint a beszámolóból vannak.
A színház a találkozás, az egymásra csodálkozás ünnepi tere. Van, aki szórakozni, az együttnevetés önfeledtségéért jön ide, van, aki a közös megrendülésért, a katarzis pillanatáért. Van, aki feledni akarja itt a gondokat, van, aki válaszokat, megoldásokat keres. Van, aki ismerősöket szeretne látni színpadon és nézőtéren, van, akit a felfedezés vágya hajt.
Egy olvasónk küldte el ezt a beszámolót, amit itt ti is meg tudtok nézni a Debreceni önkormányzat honlapján.
Az én szemem elé életemben sajnos egy ilyen beszámoló sem került még, úgyhogy megkértem a tipszter olvasót, mutassa meg, hogyan kell kinézni egy igazinak. Elküldte a Művészetek Palotája és a Trafó szövegeit, mint jó példákat. Ezek részletes kimutatásokat adnak a kiadásokról és bevételekről hosszú táblázatokban, számviteli és cégvezetési adatokkal. Az egész olyan, mintha valaki másnak a rohadt unalmas adóbevallását olvasnánk.
Weöres Sándor születésének 100-dik évfordulóját ünnepeljük Aholdbeli csónakos című „kalandos játékának” műsorra tűzésével, és minthogy a Weöres-színjátszásnak nincs még rögzült hagyománya, óriási lehetőség egy-egy alkotó számára a megszólaltatás formájának megtalálása.
Ezzel szemben a Csokonai Színház beszámolója engem azokra az egyetemi házidolgozatokra emlékeztet, amikben csak a terjedelemnek kell meglennie, közben meg minden mehet.
A fogyatkozó szeretet kihűlő világában leginkább a gyerekek szenvednek.
A kedvencem viszont az a szövegben, amikor az amúgy is sovány dokumentumot hirtelen, a mondat közepén megszakítja egy máshonnan beollózott, feltehetőleg szkennelt szöveg a Csokonai-albumról, dátummal és Vidnyánszky Attila aláírásával. És látszik, hogy elég bénán illesztették be, mert kitakar alatta minden szöveget, előtte is és utána is csonka mondatok maradtak. Ráadásul az utána következő bekezdés a beillesztett szövegnek a második fele. Ez most leírva úgy hangzik, mintha egy papírmasé-kollázst próbálnék elmagyarázni, tényleg nézze meg mindenki, aki már idáig elolvasta ezt a posztot.
A törzsszöveg után következik egy lista a színház bemutatott és vendégül látott darabjaival, de nevetségesen összecsapott formázással. Van, ahova gondolatjellel odakerült a műnek a műfaja, valahol van sortörés, valahol nincsen.
Tipszterünk szerint egy ilyen beszámolónak az a szerepe, hogy a színház, ebben az esetben Debrecen önkormányzata felé bemutassa, mire ment el pontosan a belefektetett összeg. Ha én lennék Debrecen önkormányzata, ami szerencsére nem vagyok, mert akkor például biztos nem mikroblogolhatnék hülyeségeket kispöcsű emberekről, akkor biztos megkérdeztem volna, hogy oké, ez egy szöveg, de hol vannak belőle a számok?
Szintén közönségsláger és jutalomjáték volt Rossini A sevillai borbély operája Szinetár Miklós rendezésében, amellyel a korábbi évadokban megindult folyamatot – miszerint egyre több fiatalt nyertünk meg az opera műfajának – egészen biztosan folytatni tudjuk majd.
Mindenki írhat mismásoló, a témát kerülgető, rosszul formázott szöveget, csak éppen itt egy olyan színházról van szó, ami 2012-ben majdnem egy milliárd forint támogatást kapott. A Magyar Narancs majdnem egy hónapos cikke szerint "2011-től 2013-ig a debreceni Csokonai Színház állami támogatása 412,6 millióról 514 millióra emelkedett." És ha jól értelmezem a törvényt, akkor 2012-ben kapott az önkormányzattól 308,4 millió forint művészeti támogatást és 205,6 millió forint működési támogatást. Bár a Magyar Narancs-cikkben idézett EMMI szerint 320 millió állami támogatást kaptak, szóval én már nem tudom mit higgyek.
Fotó: Csicsely Zoltán/szinhaz.hu