Visszaütött a neonácinál az önként vállalt DNS-teszt

Amerika egyik leghíresebb neonácija büszkén vállalta, hogy aláveti magát egy DNS-tesztnek. Minden pénzt megér a reakciója, amikor szembesítik az eredményével.

Advertisement

Az észak-dakotai Craig Cobb a brit Trisha című tévéműsorban volt meghívott vendég, ez régebben olyasmi volt, mint nálunk a Mónika-show volt, csak kevesebb az egyenesen alkoholizmusból vagy mélyszegénységből jövő szerencsétlen. A Trisha jelenlegi műsorai az amerikai rasszizmussal foglalkoznak.

Cobb szeptemberben került a figyelem középpontjába került az angolszász médiában, amikor telket próbált venni az elég gyéren lakott Leith nevű faluban, majd az amerikai nemzetiszocialista mozgalom segítségével megpróbálta kitoloncolni az összes nemfehér lakost és így létrehozni egy igazi, fehér felsőbbrendűségről szóló közösséget.

Advertisement

Leithben nem vicceltek ezzel, Cobb után egyre több horogkeresztes zászló jelent meg az utcákon, majd megérkezett a nemzetiszocialisták országos vezetője, aki lelkesen bevallotta, hogy mindent meg fog tenni, hogy átvegye az önkormányzatot.

Illustration for article titled Visszaütött a neonácinál az önként vállalt DNS-teszt

Advertisement

Közben az őslakosok érdekvédelmi szervezete elkezdett hevesen tiltakozni, nácizászlót is égettek (ők láthatóak a fenti képen), állt a bál rendesen, a Buzzfeednek van egy elég lényegretörő képes összefoglalója a szeptemberi helyzetről. A neonácikat egészségügyi okokra hivatkozva végüli kirakták a településről, Cobb tervezett házában például nem volt sem csatornázás, sem folyó víz.

Ennyit a gyors háttérről, most nézzétek meg azt a videót, amin ismertetik Cobbal az önként DNS-vizsgálat eredményét. Ami azt hozta ki, hogy 86 százalékban európai, 14 százalékban szubszaharai afrikai. Az arc, amit vág hozzá, az még mindig semmi ahhoz képest, amikor az egyébként fekete műsorvezető odahajol hozzá és csak annyit mond: hé, bro!

Advertisement

Cobb persze hebeg-habog és azt mondja, hogy ez az egész mind statisztikai hiba. Később azt nyilatkozta a Daily Mailnek, hogy azért vállalta a tesztet, mert azt hitte, kőkemény tudományról van szó, nem pedig egy „tudományosan korrupt eljárásról”. Majd azt is hozzátette nagyon kedvesen, hogy „ha tényleg van bennem egy kis nigger, már nem kérem!”

Olyan jó érzés, amikor évekkel ezelőtt kitalált szkeccsek elevenednek meg a szemeim előtt, Dave Chappelle leghíresebb jelenete a tévéműsorában pont egy vak KKK-tagról szólt, aki történetesen fekete.

Advertisement

[Gawker]

Vélemény, hozzászólás?