Zalatnay Sarolta az utolsó tartalékait veszítette el

Az énekesnőhöz még a nyáron törtek be, szokatlan körülmények között, a biztosító pedig nem akar fizetni az ellopott ékszerek után.

Advertisement

A Bors tegnap írta meg, hogy Zalatnay Cini tárnoki házából több millió forint értékben loptak ékszereket, méghozzá úgy, hogy sem az énekesnő, sem pedig a lánya nem ébredtek föl éjszaka a behatolókra.

Zalatnay szerint spray-vel fújtak be valamit a betörők, amitől mindketten elkábultak (sőt, még a kutya is!), bár ezt a teóriát a rendőrség nem erősítette meg, csak azt, hogy júniusban valóban történt Tárnokon lopás, de a nyomozást azóta a hatóság felfüggesztette, mert a tettes kilétére nem derült fény.

Advertisement

A 66 éves énekesnő a mai Borsban amiatt panaszkodik, hogy a biztosító nem hajlandó kifizetni a négymillió forintos kárát, azzal az ürüggyel, hogy nem volt megfelelő a házuk zárrendszere. Az "anyagilag teljesen kiszolgáltatottá vált" Zalatnay pert fontolgat.

Illustration for article titled Zalatnay Sarolta az utolsó tartalékait veszítette el

Advertisement

A cikk kommentelői pedig kárörvendően figyelmeztetik a csalás miatt két év börtönbüntetést letöltő énekesnőt arra, hogy "a fagyi visszanyal".

Vélemény, hozzászólás?