A női kézilabda Eb hangulatcsináló kisfilmjében a kacsójába passzolt labda mellé olyan fölényeskedő szöveget kapott, amit megirigyelhetne bármelyik, a skandináv erőfocival a technikás-magyarost szembeállító, bajszával csárdásozó sporttévés szakkommentátor.
"25-20. Ez már megvan. Gyerünk, örömjáték", mondja kajánra kevert hanggal a vasárnap kezdődő magyar–horvát Eb-t terhessége miatt – ezúton is gratulálok – kihagyó klasszis, és nekem még némi Kill Bill-utánérzésem is van, ahogy gondolatokra bontják az ötérintéses szívrobbantó támadást. Hogy végül a Barátok köztös Meggymárka-rendelése óta legemlékezetesebb cameójával föltűnjön a mindig vodkamartini-magabiztosságú Gyurta Dániel is. Miközben alázzák a lassan forduló horvát statisztákat a szépen koreografált kisfilmben, mint gömbi kislányt a garbós balettoktató.
Ötgólos vezetés. Naná, hogy megvan, de mennyire, hogy megvan. Ez épp eggyel kevesebb, mint amennyiről elbuktuk a 2000-es sydney-i olimpiai döntőt, ami a Kacsamesék félbeszakadásához hasonló nemzedéki sokkunk.
És akkor ne is említsem a franciák ellen felfoghatatlanul elveszített 2003-as vb-döntőt. Mindkét utolsó méteres elcsúszás Mocsai "Halálos Fegyver" Lajos vezetésével történt, és mindkettő olyan évszázados mutatvány, mint amikor Martin Riggs erős szélben, 900 méterről terített le egy vietkongot Laoszban. Tízen ha utána tudják csinálni.
Ehhez tényleg nem kell PhD-fokozat.