Tudtátok, hogy javában zajlik a választási kampány Magyarországon? Én eddig elmentem mellette, unottan, de ma reggel elkezdett foglalkoztatni. Úgyhogy foglalkozni fogok vele ezentúl. Tiszta hülye vagyok.
Tudtátok, hogy javában zajlik a választási kampány Magyarországon? Én eddig elmentem mellette, unottan, de ma reggel elkezdett foglalkoztatni. Úgyhogy foglalkozni fogok vele ezentúl. Tiszta hülye vagyok.
Arra gondoltam, hogy kezdésnek írok egy tízes toplistát (nagyon régen írtam utoljára listát bármiről, itt a Cinken meg sose) azokról a politikusokról, akikre (így vagy úgy) kíváncsi vagyok 2014-ben. Gondolkodtam, törtem a fejem, gyűjtögettem a neveket, és arra figyeltem fel, hogy hiába kínlódok, tíz figurát nem bírok összekaparni. Egyszerűen nincs annyi.
Itt van például a Fidesz. Régebben egy csomó fideszes érdekes volt. Már 2006 után is tudtunk azon morfondírozni, hogy ki lesz az új Orbán Viktor. Hogy Rogán Antal vagy (haha) Kósa Lajos. Azóta eltelt nyolc év, és nem kell ezen morfondírozni. Nemcsak a régi Orbán Viktor Orbán Viktor, hanem az új is, és ez egy darabig még így marad. Ezzel szemben nemcsak Rogán Antal nem új Orbán Viktor, nem új Orbán Viktor Navracsics Tibor vagy Lázár János sem. Így aztán ők mind nem érdekesek. Vagy ott volt a roppant különös köztársasági elnök, Schmitt Pál. A helyére Áder János került, aki egyáltalán nem különös.
És arról még nem is beszéltem, hogy mennyi érdekes alak volt fénykorukban a szociknál és a szabad demokratáknál (Horn Gyulától Szekeres Imrén át Tamás Gáspár Miklósig), vagy a jobboldali kis- és közepes pártokban (Torgyán Józseftől Csurka Istvánig). Sokkal szürkébb lett az élet, ez az igazság. Olyan időket élünk, amikor egy Vona Gáborral vagy Bajnai Gordonnal kéne feltölteni a top 10-et. Ezért harcoltunk?
6. Hegedűs Péter (FKGP)
A Független Kisgazdapártnak mindig nagy rajongója voltam, mocskosul sajnálom, hogy nem sikerült teljesen kifutnia magát. Pedig 2000-ben sokáig úgy nézett ki, Torgyán József lesz a Magyar Köztársaság elnöke, és nem Mádl Ferenc. Torgyán azonban eldobta az utolsó aduját, és utána szomorúan nézte, ahogy Orbán Viktor belőle bohócot, a pártjából szalámit csinál. Az FKGP hamarosan eltűnt mindenestül, én meg meglepődtem késő ősz környékén, amikor felbukkantak az óriásplakátok ezzel a szöveggel: Péter üzeni, újra erősek vagyunk. Azóta elkészült a zseniális disznós videó is, és bár az FKGP továbbra sem tűnik erősnek, mégis elhatároztam, hogy utánanézek, ki ez a Péter, és hogy lett ő a párt erős embere. Ez még nem történt meg, amint megtörténik, mesélek.
5. Schiffer András (LMP)
Az LMP frontemberét mostanában senki sem szereti. Nem értem, hogy miért, nem ártott soha senkinek. Azaz hát értem voltaképpen, az a baj, hogy nem állt be a sorba. Ahelyett, hogy ott mosolyogna az Összefogásban (simán megkapta volna az 5. helyet a listán, fix befutó pozíció, és nem kizárt, hogy 1 egész százalékkal többet hozna a baloldalnak), külön utakon jár. Mintha lenne közép a politikában. Általában nincs, de 2010-ben mégis volt, különben nem került volna be az LMP a parlamentbe. Hangosan nevetnék, ha az idén újfent összejönne, és akkor talán Schiffer sem lenne annyira szomorú. Más tészta, hogy ehhez markánsabban, vagányabbul, összeszedettebben kellett volna politizálni az elmúlt négy évben.
4. Mesterházy Attila (MSZP)
A szocialista pártelnök a legnagyobb királyok közé tartozik napjainkban. A kutya sem gondolta négy évvel ezelőtt, hogy képes lesz erre. 2010 tavaszán vállalta, amit senki: a totál reménytelen miniszterelnök-jelölti pozíciót. És megcsinálta a bravúrt, hogy kigyúrva jött ki a vesszőfutásból. Ha már ott volt, hozzálátott, hogy módszeresen maga alá gyűrje az azelőtt mindig is szanaszét tartó pártot. A nagy öregeket félretolta, egyiket a másik után, Gyurcsány Ferencet kiszorította, a fiatalokat híveivé tette. Akkora kakas lett a szekfűdombon (elnézést), hogy öröm nézni. Aztán jöttek a választási megállapodásról szóló tárgyalások, és lazán, visszakézből leverte Bajnai Gordont, majd a DK és a resztli bevonása után miniszterelnök-jelölt lett megint. Nincs ember, aki ennyi idő alatt ennyire kivirulhatott volna. Hogy arra még nem sikerült rájönnöm, gondol-e bármit a világról, azt egyelőre felejtsük el, úgy sincs szezonja. Fontosabb kérdés, hogy lehet-e harmadszor is miniszterelnök-jelölt valaki (mármint 2018-ban), aki egymás után kétszer vesztett.
3. Orbán Viktor (Fidesz)
A jobboldal spirituális vezetőjének (olyan régen hallottam ezt, hogy muszáj volt leírnom most, kár, hogy kiment a divatból) példája azt mutatja, lehet. Orbán Viktor egész pályafutása annak a tételnek az illusztrációja, hogy mindent lehet. Ami nem öl meg, megerősít. Lehet kis híján be sem kerülni a parlamentbe (1994-ben) és utána egyből kormányra kerülni (1998-ban), lehet egymás után kétszer bukni (egyszer hajszállal, 2002-ben, másodszor sem durván, 2006-ban), lehet kétharmaddal nyerni (2010-ben). Lehet évtizedeken át vezetni egy pártot, érdemi kihívók nélkül, sírástól-nevetéstől függetlenül. Lehet toronymagas esélyesnek lenni 2014-ben, olyan balfasz különös négy év után is, amilyen az elmúlt négy év volt. Viszont megírta az újság, hogy a háborúnak vége, Orbán Viktor a következő ciklusban bölcs lesz, és konszolidációra készül. Ez mindenképpen megnyugtató.
2. Kövér László (Fidesz)
Most meglepődtetek, mi? Kövér László óriási kedvencem ősidők óta, és nem is úgy, ahogy gondoljátok. Szeretem az ilyen, ami a szívemen, az a számon típusú politikusokat, ez az én emberi tulajdonságom. Kövér László soha nem hazudik (ha tévedek is, akkor sem ismerném be, ha ostorral kergetnétek), nem mérlegeli, mi lesz abból, amit kimond (a kötelezést megszívta keményen, évekig vádolta magát utána, azzal, hogy miatta bukta el 2002-t a Fidesz), ha jólesik, kimondja, kész, kampec. Ő az egyetlen politikus, akinek minden interjúját azonnal elolvasom, abban a pillanatban, ahogy elém kerülnek. Volt néhány hete egy kétrészes a Hír24-en, minden szava arany, fogjatok hozzá, ha lemaradtatok volna róla.
1. Gyurcsány Ferenc (DK)
Az ember, akit beletaposott a földbe a forgandó politikai szerencse (plusz a pocsék, tehetségtelen kormányzás), újra egyenesen jár. Olyan nincs, hogy ne érdekeljen engem 2013-14 fordulójának legnagyobb nyertese. Már akkor is érdekelt, amikor szűk tizenöt éve még csak újságcikkeket írogatott a Népszabadságba az új baloldalról. Nem azért mondom, de egyből tudtam, hogy Orbán Viktornak mégis lesz erős kihívója, hiába áldozott le Horn Gyula csillaga. Azt persze nem tudtam egyből, hogy annyira el lehet kúrni valamit, amennyire Ferenc elkúrta, de hát mindenre jómagam sem számíthatok. Viszont hogy onnan is fel bírt tápászkodni, ahol ő járt 2009 és 2013 között, az valami. Ez már nem is Mesterházy Attila-i, hanem Orbán Viktor-i teljesítmény. Bónusz: igazából ez a Gyurcsány Ferenc-interjú adta az ötletet, hogy megcsináljam ezt a listát. Köszönöm.