Ennek a posztnak nincs semmi különösebb apropója, csak annyi, hogy vásároltam még a hétvégén néhány doboz ilyen irish stoutot, és megittam őket főzéshez, ma pedig szerintem elmegyek este kocsmába, és frissen csapoltat is veszek magamhoz, mert megkívántam.
Ennek a posztnak nincs semmi különösebb apropója, csak annyi, hogy vásároltam még a hétvégén néhány doboz ilyen irish stoutot, és megittam őket főzéshez, ma pedig szerintem elmegyek este kocsmába, és frissen csapoltat is veszek magamhoz, mert megkívántam.
Tudom ám, hogy a nagy világ- és budapesti sörforradalom kellős közepén már-már fura a két és fél évszázada állítólag pontosan ugyanolyan karakterű márkát méltatni, amit ráadásul egy óriásmulti – miszerint a Diageo – birtokol már jó ideje, de hát nincs mit tenni. Egyszerűen vannak dolgok, amik akkor is tökéletesek maradnak a maguk változatlanságában, ha szakadatlanul forr és pezseg körülöttük a világ.
Valamikor a 90-es évek elején-közepén ittam először Guinnesst, már nem emlékszem, melyik frissen nyílt kocsmában – talán a Podmaniczky téri John Bull lehetett, esetleg a Beckett's –, és elsőre nem ízlett. Ez nem sör, tehát nem jó, mondta pilseni típusú világosokhoz szokott ínyem. Adtam neki még egy esélyt, mindig is ilyen nyitott és érdeklődő pasas voltam, és akkor bejött. A meglepetés ereje visszájára fordult, és úgy fogalmazta tovább a gondolatot, hogy ez tényleg nem olyan sör, tehát szuper. Egyik pillanatról a másikra megszerettem krémességét, kávés karakterét, tiszta egyenességét.
Aztán hamarosan beköszöntött a borkorszak, a sörök háttérbe szorultak, és csak az utóbbi néhány évben szerezték vissza korábbi pozícióikat a berkeimben. Furaság ez: épphogy a revolúció hozta vissza a poharamba a Guinnesst is. Ha mondjuk nem valami különlegesre vágyom, hanem holtbiztosra, leszedek a polcról egy négyes pakkot, és garantált az élvezet. Csak dobozos Draugtot, nem üvegest, ezerszer inkább a nitrogénpatron, mint a szénsav. Kicsit behűtöm, nem durván, mert a sörnek ellensége a jéghidegség, pohárba töltöm, jó nagyba – bádogot nem nyalogatunk –, és kapásból, egy hajtásra behúzok két-három decilitert. A többit aztán lassabban kortyolgatom.
Egészségetekre, akkor indulok is – szerintem valami kézművességet is útba ejtünk utána –, holnap, a hajnali Magyarország–Japán meccs után találkozunk.