Az elmúlt napokban kiestem kissé a futball-világbajnokság ritmusából, ráadásul olyan fáradt voltam tegnap is, hogy nem bírtam ébren kivárni Mexikó szuper diadalát, pedig hogy örültem volna! Na de mindegy, megpróbálom felvenni a fonalat megint, hátha sikerül.
Az igazsághoz tarztozik, hogy egy-két mecset azért négynapos távolsági kirándulásom alatt is láttam, ha egészben nem is, legalább részben, vagyis tudom, mi minden történt, ezen belül is különösen a Costa Rica-i csoda okán repes a lelkem. Említésre méltónak tartom továbbá, hogy a brazilok végre elkezdtek futballozni, hogy az angolok már megint leszerepeltek, hogy a portugálok töketlenebbek, mint valaha – bár ez a videó, amit kiraktam most illusztrációnak, nem semmi –, hogy a nagy hipszterkedvenc belgák nyernek ugyan, de borzalmasan játszanak, és hogy az oroszok annyira kiábrándítóak, mintha már majdnem magyarok lennének. Kár, hogy a negatív színben feltüntetettek közül nem mehet haza a csoportkör után mind egyszerre.
Olaszország–Uruguay délután hatkor. Ma is hazaküldenek egy világbajnokot. Nem is tudom, melyikük hiányozna nekem kevésbé. Az olaszok az angolok ellen legalább jók voltak, az uruguayiak viszont már évtizedek óta csak azzal vétetik magukat észre, hogy a legártatlanabb szituációban is felrugdossák az ellenfél driblizgető játékosait. Vagy épp torkon vágnak valakit, ha szembejön, mint Godin azt a szegény fiatal angolt. De tényleg, ez egy hülye helyzet, nem annak fogok majd örülni, hogy továbbjut a győztes, hanem annak, hogy kiesik a vesztes. Itt jegyzem meg: Orosz Péter olaszdrukker kolléga, ha minden jól megy, Budapest egyik legjobb talján étterméből jelentkezik majd be a meccsről élőben.
Anglia–Costa Rica délután hatkor. Ennek az összecsapásnak semmi jelentősége nincs már. Remélem, az angolok szereznek legalább egy pontot, csúnya lenne, ha nullával mennének haza, hiszen annál azért sokkal jobban tették-vették, legalábbis az olaszok ellen, és egyszer talán még lesz belőlük valami.
Japán–Kolumbia este tízkor. Na a C csoport, az pláne izgalmas, és nem is kicsit, hanem nagyon. Kolumbia már nyolcaddöntős, ráadásul csoportelső, tehát az olaszokkal vagy az uruguayiakkal randevúzik. Akkor is, ha kikap a japánoktól. A japánok viszont csak akkor mehetnek tovább, ha nyernek, és ha a görögök is verik Elefántcsontpartot. Sok-sok mérget nem vennék erre, de az így is fix, hogy Japán belead majd apait-anyait, mert olyan.
Görögország–Elefántcsontpart este tízkor. Tipikus ki-ki meccs. Ha Afrika nyer – nagyon szeretném! –, ott van a tizenhat között, és Costa Ricával játszik. Ha Európa nyer, akkor vagy nagyon kell nyernie, vagy ki kell imádkoznia, hogy Japán ne nyerjen. Ha lenne pénzem, és fogadhatnékom is – nincs –, Elefántcsontpartra tenném, a görögökre nem szórnék el egy árva fillért sem. De sose lehet tudni, 2004 óta bármi megtörténhet.