Emlékeztek még a Wass Albert-idézetes sztorira és a folytatására? Annak a két posztnak a kommentjei közt többen írtátok, hogy nem érdekes, mit üzen a pizzeria, ha a matéria, ami a dobozokban fennforog, finom. Én meg tegnap este észrevettem, hogy hozzánk is szállítanak.
Az a helyzet, hogy nem vagyok a pizza-házhozszállítás rajongója, egyrészt azt gondolom, ez az étel helyben, azon melegében jó igazán, másrészt meg azt, hogy még frissen is tízből egy jó maximum, három közepes, hat pocsék. Mármint Budapesten. Ezzel együtt néha muszáj próbálkozni, hétköznapokon különösen, és vagy szív/szopik az ember, vagy nem. Általában meg kell enni, ehén halni nem jó, de volt olyan, amit két harapás után ki kellett hajítani a nyavalyába, olyan undorító volt, és itt most nem is Norbira gondolok. Hanem például az azóta méltán bezárt Garfildóra a Rómain. El nem tudjátok képzelni. Komolyan.
A legutóbbi pozitív élménysorozat még a Dob utcában ért, az Il Terzo Cherchio jóvoltából, Sáling főszerkesztő-helyettes ajánlotta, és tényleg klassz volt a pizzájuk mindig, tésztástul, feltétestül. Az egyéb főételeik úgy amúgy kevésbé, és ha beültök magába a Dohány utcai étterembe, akkor igen sokat fogtok fizetni egy komplett családi ebédért.
És most mondtátok ezt a Vespát. Három minipizzát rendeltünk, Capricciosát, Cinema Paradisót és Don Pasqualét, plusz egy pannacottát bónusznak, a desszert mindig sokat mond. Teljes kiőrlésű lisztből kavarják a speciálékhoz a tésztát, ez nem baj. A lényeg, hogy igazatok volt, messze-messze átlag felett teljesített mindegyik. Ahol kell, vékony, ahol kell, ropogós, a feltétekre is oda volt figyelve, és úgy egyben volt mindegyik, zamatosan, harmonikusan.
A pannacotta meg nemhogy sokat mondott, hanem egyenesen énekelt. Eszembe nem jutott volna, hogy kiszállított verzióban ilyen menő lehet ez, könnyed, remegős, jó ízű.
Így. Wass Albertet mindazonáltal nem kaptunk. Marcus Aureliust, André Kosztolányt és Mahatma Gandit kaptunk helyette. Mindegy, ebből nem csinálnék ügyet.