Aki már valamiben sikert ért el, azt gondolja, neki jár az ingyenjegy

Illustration for article titled Aki már valamiben sikert ért el, azt gondolja, neki jár az ingyenjegy

Gerendai Károlynak sikerült egy mondatban megragadnia a magyar néplélek igen fontos aspektusát. Viszont a színpadspórolásról meg a tumultusba torkolló Stromae-koncertről inkább csak mellébeszélt.

Advertisement

Az Indexen jelent meg Szabózé interjúja a Sziget atyaúristenével, aki mindenkit megnyugtatott, hogy az idén tényleg nyereséges volt a Sziget (ez tényleg mindig mindenkit érdekel), azt viszont visszautasította, hogy az Orbán-lányok miatt kaptak volna állami támogatást.

Advertisement

A Sziget anyagi hátteréről, árképzéséről, állami támogatásról egyébként nagyjából ugyanazokat mondta, mint a korábbi interjúkban (például nekem három éve), inkább az aktuális kérdésekre adott válaszai voltak érdekesek.

A vesszőparipámra, a színpadösszevonásra vonatkozó kérdést például ügyesen megkerülte: szerinte azért volt 11 után esténként kibírhatatlan tömeg az A38 sátorban, mert "jó lett program" – ez oké, de legalább ennyire fontos szempont, hogy abban az idősávban már nem volt más, komolyan vehető és nagyobb tömegeket befogadó helyszín. A színpadösszevonásokkal szerinte 100 milliót spórolt a Sziget, viszont a fellépőkre meg 400 millióval költöttek többet.

Advertisement

Azt is megtudtuk, hogy Stromae pár hónap leforgása alatt futott be: "azóta, hogy Stromae-t lekötöttük, időközben sokkal nagyobb sztár lett" – mondta a tömegnyomort okozó belga énekesről, ami nyilván vicc, hiszen az összes listavezető slágere tavalyi volt. Pontosan lehetett tudni már a program tavaszi összeállításakor, hogy nagyon népszerű előadó.

Végül azt is elmondta, hogy az a két nap volt a leggyengébb az idén, amikor rockzenekarok voltak a headlinerek (a Blink-182 és a Korn), tehát ne számítson arra senki, hogy jövőre majd visszatér a rockzene a Szigetre.

Advertisement

Nekem egyébként jóval kevesebb problémám van Gerendaival, mint a többségnek, az sem érdekel annyira, hogy mennyi pénzt szakít le a saját fesztiváljából (na jó, az állami támogatás tényleg furcsa), inkább csak régimódi fesztivállátogatóként háborgok néha, aki még elsősorban a koncertek miatt menne ki a Szigetre. De ki tudja, hátha tanulnak az idei tapasztalatokból, hiszen ezeket csak most fogják kiértékelni.

Fotó: JezW, Wikipedia

Vélemény, hozzászólás?