Igen-igen: hatszor mentem ki az idén erre a fiatalos fesztiválra. Többször, mint a 90-es évek közepére datálható kezdetek óta bármikor. Megháborodtam teljesen vénségemre? Korántsem: nekem könnyebb, mint másoknak, nem Aviciire visz a gyerek, hanem Alt-J-re és Passengerre.
Egyszerre éreztem, csápok törnek elő a lapockámnál, a vállamból, a hátamból és az oldalamból. Óvatosan fölfelé sandítottam: Mirike továbbra is ott ült a nyakamban, és félig tátott szájjal figyelte a Nagyszínpadot, de a tapadókorongokkal pettyezett fogókarok csak nőttek és nőttek.
Már amennyiben tényleg jól tudnék paródiát írni. Abban az esetben minden betűjét vállalnám.
Por, hőség, zászlós belga sihederek. Nagyjából így lehet összefoglalni a Sziget szerdai napját, de nyilván nem ússzátok meg ennyivel, hiszen voltak azért koncertek is.
Lehet, hogy igazságtalan vagyok Florence Welchcsel szemben, de elsőre ez a cím jutott eszembe a kedd esti szigetes koncertjéről, és utána már sehogy sem bírtam másikat kitalálni.
Az utolsó utáni pillanatban megnéztem rendesen a Sziget-programot, úgyhogy ha mostanáig erre várva toporogtál határozatlanul az előszobában, hogy menjél-e, itt a felmentő sereg!
