Akkor azt valószínűleg meg tudjátok tenni. Az elmúlt hetek fejleményei alapján némiképp meglepőnek tűnik, hogy ez lehetséges, de a Napi Gazdaság cikke szerint mégis az. Azt írják, hogy a megtakarításokat át lehet vinni pl. az önkéntes magánnyugdíjpénztárakba is.
A Nemzetgazdasági Minisztérium továbbra is állítja, hogy a vonatkozó törvénymódosítás-tervezet célja nem az einstand, hanem az, hogy megvédjék a rendszerben maradt polgárok megtakarítását. Merthogy vannak pénztárak, amelyek fizetésképtelenek és végelszámolás alatt állnak, és a derék kormány nem szeretné, ha lelépnének a jussotokkal.
Az NGM mondandóját ekképpen is interpretálja az újság:
Felhívták a figyelmet arra is, hogy a szabályozás egyáltalán nem érinti az önkéntes nyugdíjpénztárakat, amelyeknek jelenleg is több mint egymillió tagja van. Sőt ezt az öngondoskodási formát a kormány határozottan támogatja, többek között adókedvezményekkel. Az NGM szerint az intézkedések egyértelműen a közös felelősségvállalás irányába mutatnak, s általuk javulhat a még működő pénztárak pénzügyi helyzete is, hiszen a törvénytervezet azt is rögzíti, hogy a tagok befizetéséből az eddigi 0,9 helyett a jövőben 2,5 százalékot fordíthatnak működési költségeikre, a vagyon befektetési költségeire pedig a mostani 0,2 százalék helyett 0,4 százalékot számolhatnak el. A pénztárak fennmaradását segítené elő az a tervezetben lévő kitétel, miszerint a tagdíjakat akár a megtakarítások hozamaiból is fedezhetnék.
A lényeg, hogy amennyiben a minisztérium a teljes igazságot mondja, akkor az esetlegesen végelszámolt pénztár tagjainak nem kötelező az állami rendszerbe menniük, hanem egy nem végelszámolt másikban éppúgy landolhatnak a megtakarításaikkal egyetemben, mint valamelyik önkéntes magánnyugdíjpénztár berkeiben.
Hát ha megérjük, meglátjuk, ahogy mondani szokás.