Ez nem egy ilyen retorikai fordulat, amit a címben olvastok, hanem tényleg a kőkemény valóság.
Oké, rendesen mozgásban voltam a hétvégén – pénteken Magyarkanizsán találkoztam kedves magyarkanizsai emberekkel, szombaton elautóztam öreg szüleimhez Kabára, tegnap elmentünk Szegedre fürödni és halászlét enni, lenyomtam ezalatt majdnem ezerháromszáz kilométert –, és szőrmentén nézegettem csak az internetet, azonban mégiscsak furcsa, hogy egyáltalán észre sem vettem, mi történik a magyar baloldali liberalizmus boszorkánykonyhájában.
Ennek szerintem mindenképpen szimbolikus jelentősége van. Úgy értve, hogy múlik az idő.
Az a rohadt idő. Csak az a kérdés, hogy a magyar baloldali liberalizmus felett járt el, vagy esetleg énfelettem, bár persze az is könnyen lehet, hogy mindketten meg vagyunk csapva általa.
Na de mielőtt elkezdeném visszasírni a hősi chartás időket – sose eszembe se jussanak többet –, és belemerülnék a sopánkodásba az új jobboldal és a progresszió egyre markánsabban szárba szökkenő harca miatt, inkább be is fejezem ezt a nem különösebben szofisztikált posztot.
Fotó: Nagy Lajos/MTI