​A 7-1 után többé nincs értelme vébét rendezni. Hála istennek!

A német–brazil szerintem azért volt tényleg történelmi meccs – azon felül, hogy végre az a csapat nyert a futball-világbajnokságon, amelyiknek drukkoltam –, mert ezzel megszűnt ezeknek a tornáknak az eddig ismert lebonyolítási rendszere. Legalábbis remélem.

De tényleg biztos vagyok benne, hogy ezek után talán még lemegy a két utolsó régi típusú vébé – stílszerűen az olajpénzes orosz és a korrupciós arab –, és utána valami más jön. Az eddig megszokott felállás, miszerint a világbajnokságot négyévente egy pályázó országban rendezik, amelyik emiatt felépít ezermilliárd dollárért egy rakás felesleges stadiont, 2014. július 8-án meghalt. Ennek így tényleg semmi értelme.

Brazíliát nemcsak a zseniális Kroos és a német középpályás letámadás bénította le, hanem legalább annyira az a tudat, hogy milyen irdatlan pénzt költöttek el hiába azért, hogy a vébé 10-12. legerősebb csapataként megnyerjék a kupát. Drámának persze jó volt – mi az, hogy jó, sose volt még ilyen –, de ezek után nyilván nem lesz még egy palimadár ország, amelyik hasonló égésre vágyna, a FIFA kedvenc korrupciós partnerei, a pénzes diktatúrák meg elfogynak.

Mi jöhet ezek után? Többféle variációt is el tudok képzelni. Az egyik lehetőség, hogy egy kontinens több országa rendezze a tornát, fejenként egy-két stadiont felépítve. Nagyjából ez az, amit az UEFA kitalált az Európa-bajnokságokra. A nyilvánvaló buktatói mellett – hogyan találsz Afrikában 6-12 rendezőképes országot, ahol még a drukkolás is túlélhető, a csapatok követése pedig még drágábbá válik – ez a megoldás megosztaná a költségeket, és nem tenne tönkre évekre egyetlen országot. Az Európa-bajnokságokon tehát most vezetik be ezt a modellt, de nem véletlen, hogy pont itt, a leggazdagabb földrészen, ahol az országok kétharmada egymaga is képes lenne hagyományos Eb-t rendezni, ha akarna.

A másik – nekem így hirtelen rokonszenvesebb – lehetőség a világbajnokság BL-mintájú átalakítás lenne. Vagyis az elején ne legyen rendező ország, se egy, se sok, hanem maguk a résztvevők rendezzenek, a döntő hazai csoportmeccseit mindenki játssza otthon. Sokkal jobb lenne a hangulat, igazi szurkolással, és a korábbi modellel szemben minden rendező ország jól járna, anyagilag is.

A kieséses szakasz 18 meccsére többféle megoldás elképzelhető lenne. Ezt a mostani meccsmennyiség negyedét kitevő minivébét elvileg megrendezhetné egy ország is, vagy szétdobhatnák a meccseket több jelentkező között.

A BL-szerű lebonyolítás buktatója, hogy a csapatoknak rövid idő alatt sokat kellene utazgatniuk. Cserébe ez a szó szoros értelmében vett világbajnokság lenne, amin hazai pályán lehet látni a legjobbakat. Az Eb-modellben sokkal egyszerűbb megtartani a mostani, egy hónapos időtartamot.

Ezek a megoldások a rendező országoknak, illetve a stadionokban drukkolóknak lennének jobbak. De mi az ábra a tévénézőkkel, hiszen a vébéket régóta nem az igazi szurkolók miatt, hanem miattuk rendezik? Hát szerintem nekik sem lenne semmmi bajuk bármelyik új lebonyolítással, az elhúzódó BL-t is nézik, nemcsak a tömény vébéket.

Ez most csak két, gyorsan előhúzott alapötlet, és biztos, hogy még egy rakás alternatív megoldás képzelhető el. Pár napja például a Tétlen Les szerzője játszott el a vébéátalakítás gondolatával. De amikor Somlai János megírta a posztját, még a német–brazil előtt voltunk. Most már szerda van, és soha többet nem tudunk úgy gondolni egy világbajnokságra, mint keddig bármikor.