A csecsen elnök gárdájához tartozhatott Borisz Nyemcov gyilkosa?

Illustration for article titled A csecsen elnök gárdájához tartozhatott Borisz Nyemcov gyilkosa?

Egyik-másik orosz újság ezt írja. Pontosabban: a merénylettel kapcsolatban őrizetbe vett Zaur Dadajev a Ramzan Kadirov által létrehozott csecsenföldi Szever batallion tagja volt, de egy ideje Moszkvában dolgozhatott. Magyarul erről itt, a holdudvarunkban olvashattok dolgokat.

Advertisement

Reggel óta ezenfelül annyi van még, hogy állítólag összesen négy embert kapcsoltak le, hivatalos részletek azonban továbbra sincsenek az ügyben. Így az is homályban maradt egyelőre, hogy mi lehetett az indíték és hogy kik lehettek a megbízók. Az, hogy Dadajev a hatalom harcosa volt – akit annak idején ki is tüntettek –, önmagában még nem sok mindent bizonyít. Az illetékes bíróság vasárnap dönt az érintettek előzetes letartóztatásáról.

Advertisement

Ezen a linken meg találtok egy rövid, de pontos posztot arról, hogy – mint a fenti fotón is látszik – miért lágyságjelesített Borisz táblával tüntettek tüntetők a rezsim ellen Moszkvában és másutt is. Nyemcov keresztneve így ugyanis azt jelenti, hogy: harcolj!

Advertisement

Fotó: Aleksander Aksakov/Getty

Vélemény, hozzászólás?