A Fideszről gyűjtött adatokat Portik Tamás?

Ha a huszada igaz annak, amit a Heti Válasz egy friss cikkében ír, az már kitenne egy  remek, igaz eléggé zavaros forgatókönyvet. A HV ugyanis azt a bombát robbantja, hogy Laborcz Sándor gyurcsányista ex-NBH-vezér 2007-2008-ban azzal bízta meg Portik Tamás főmaffiózót, hogy gyűjtsön, sőt hamisítson terhelő adatokat a Fidesz vezetőiről. Az előzetesben ülő, az Aranykéz utcai robbantás és Prisztás József, illetve Seres Zoltán megyilkolásának megrendelésével vádolt Portikról pár napja írta meg a Magyar Nemzet, hogy legalább kétszer személyesen is találkozott Laborczcal, amit az MSZP-közeli korábbi főkém előtte tagadott. A Heti Válasz a jelek szerint hozzájutott azokhoz a hangfelvételekhez, amik erről a két beszélgetésről készültek.

Nem véletlenül lehet déjá vu-d, ezeket olvasva, hiszen 1998. augusztus 25.-én már történt egy kísértetiesen hasonló eset. Akkor nem a HV, hanem Orbán Viktor állt azzal a nyilvánosság elé, hogy a Horn-kormány idején a törvénytelenül, közpénzből figyeltek meg vezető fideszes politikusokat és családtagjaikat. A Megfigyelési Ügynek keresztelt megfigyelési ügy természetesen értelmezhetetlen eredménnyel zárult, amennyiben objektíve nem derült ki semmi, hiszen még parlamenti bizottság is alakult e célból, cserébe az érdeklődő népesség egyik fele megállípíthatta, hogy Orbán megint hazudott egy hatalmasat, hogy elterelje a figyelmet Simicska üzelmeiről, a másik fele meg azt, hogy a rohadt komcsik még mindig nem fogadták el a demokratikus játékszabályokat. 

Advertisement

A mostani Heti Válasz-sztoriban azért vicces vonal, hogy ha feltesszük, hogy a Laborcz-Portik-ügy pontosan úgy zajlott, ahogy a HV írja, akkor abba is bele kell gondolnunk, hogy Laborcz miért pont Portiktól kért terhelő adatokat fideszesekről? Arra gondolok, hogy vamzernak elég nyilvánvalóan olyan ember alkalmas csak, aki igen jól, sőt bensőségesen ismeri a célszemélyeket.

Vélemény, hozzászólás?