A Fradi, az Újpest, a Vasas és az MTK is bundázott, csak az MLSZ elsikálta

Illustration for article titled A Fradi, az Újpest, a Vasas és az MTK is bundázott, csak az MLSZ elsikálta

Már nem is kérdés, hogy mostanában a rangado.hu, a nyugat.hu leánya a legjobb magyar sportújság, bundaügyben egyenesen fergetegesek. Mai leleplezésük legalább olyan kemény, mint az a tegnapi, miszerint Détári Lajos és a Sport tévé műsorvezetője, Lipcsei Betta is érintett az ügyben, csak valamiért nem indult ellenük eljárás. Utóbbiról még azt is tudni vélik, hogy a Bet365-ön fogadott. Ma azt írták meg, hogy az UEFA monitoringrendszerének riasztásai alapján 2009-ben kilenc elsőosztályú csapat bundázott úgy, hogy a fociszövetség az esetek nagy részét eltitkolta és nem indított eljárást.

Advertisement

Ez a kilenc a Ferencvárosi TC, az Újpest FC, a Kecskeméti TE, a Vasas FC, a Zalaegerszegi TE FC, a Győri ETO, a Lombard Pápa, az MTK és a Nyíregyháza.

Az biztos, hogy a budapesti szerkesztőségek sportrovataiban jó pár éve tényként pletykáltak arról, hogy sokkal több csapat és játékos bundázott, mint az a publikus nyomozások alapján sejthető lenne. Mindenféle listákról beszéltek, rajtuk veretes nevekkel, akikhez nem fognak nyúlni. És arról is évek óta szó volt, hogy van vallomás Détárira.

Advertisement

Én az MTK jó pár meccsén jártam ebben az időszakban és azt kell mondjam, a szurkolóinkban megannyi kis rangado.hu veszett el, mert ők már akkor tudták, aminek néha dühösen kiabálva adtak hangot. Az átlagos magyar szurkoló mondjuk abszolúte megbocsátó a jártékosokkal, és a féreg tulajdonost szokta szidni, hogy nem fizet rendesen, valósággal belehajszolva a fiúkat a tippmixelésbe.

Vélemény, hozzászólás?