Valószínűleg kevesen tudják, hogy a Váci úton, a Duna Pláza szomszédságában hatalmas, százéves gépek, egy letűnt korszak részben még működő mementói bújnak meg a rejtélyes, Fertőtlenítő Intézet feliratú épületben. Vasárnap a Budapest100 – Százéves házak Budapesten rendezvénysorozat keretében vehettem részt a január
Valószínűleg kevesen tudják, hogy a Váci úton, a Duna Pláza szomszédságában hatalmas, százéves gépek, egy letűnt korszak részben még működő mementói bújnak meg a rejtélyes, Fertőtlenítő Intézet feliratú épületben. Vasárnap a Budapest100 – Százéves házak Budapesten rendezvénysorozat keretében vehettem részt a január óta "Budapest Főváros Kormányhivatala Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve" névre hallgató intézmény titkainak feltárásán. A Budapest100 részéről Maczó Balázs muzeológus, az intézet részéről dr. Cornides Ágnes mutatta be a hátborzongatóan különleges helyet.
1876-ban, a világon elsőként törvényt hoztak Magyarországon arról, hogy a népegészségügyi helyzet felügyelete állami feladat. Ha tekintetbe vesszük, hogy ekkor még a bacilusok létezése ismeretlen volt az orvostudomány előtt (Robert Koch a rákövetkező években bizonyosodott meg a különféle járványokat okozó baktériumok létezéséről, 1882-ben a tuberkolózis, 1883-ban a kolera kórokozóját azonosítva), ez a kormányzati lépés úttörőnek nevezhető. Ezekben az években tízévente söpört végig az ország különböző részein valamiféle súlyos járvány, kolera, vörheny, hastífusz vagy éppen kanyaró. (Az utolsó kolerajárvány 1911-ben tört ki egy újpesti gyárban, aminek teljes fertőtlenítése öt napig tartott.)
1882-ben határoztak arról, hogy Budapesten dezinfektőrök bevetésével kezdik meg a küzdelmet a ragályos betegségek ellen: kerületenként egy-egy szakembert jelöltek ki erre a feladatra. Ez azonban édeskevés volt az akkori súlyos népegészségügyi helyzetben, és egy közelgő kolerajárvány hírére továbbléptek, intézményesítették a fertőtlenítést. 1892-ben a Cseh Hemlitz cégtől megrendelték az első Merkel gyártmányú fertőtlenítő gépet. Az állami beszerzés legendáriuma szerint egy kisebb, mobil szerkezetet szerettek volna, de tévedésből a nagyobb verzió lett megrendelve. Így vált szükségessé a leszállított gép elhelyezése eérdekében egy állandó épület. 1892-ben a Gyáli úton előbb egy ideiglenes barakkban, majd 1898-ban már egy állandó, erre a célra épített állomáson kezdődött meg az intézményesített fertőtlenítés. (Az épület máig áll, de a berendezései már nincsenek meg, helyiségeiben irodák, raktárak vannak jelenleg.)
A járványos betegségek ellen rendeleti úton is igyekeztek küzdeni, 1900-ban patkányirtási, 1901-ben szúnyogirtási, 1914-ben tetűirtási rendelet született, ez utóbbi a kiütéses tífusz terjesztője ellen. Ezekben az években a 400 000 lakosú Budapesten átlagosan nyolcezren szenvedtek valamilyen ragályos kórtól.
A főváros lakosságának növekedése, az északi települések, Újpest, Rákospalota tervezett Pesthez csatolása, valamint az újabb és újabb járványok miatt döntöttek a Váci úti intézet létrehozásáról. Az északi körzeteket ellátó Székes Főváros Fertőtlenítő Intézet Hőnig Dezső és Zboray János tervei alapján épült fel 1911-12-ben, Bárczy István főpolgármester, Magyarevits Mladen tiszti főorvos és Bukovszky György intézeti igazgató idejében, és működését 1913. február 23-án kezdte meg. 1915-ben az első világháború miatt szükségessé vált a kibővítése, majd miután a Gyáli úti intézetet leszerelték, ez lett a budapesti közegészségi, járványügyi központ. Kijelenthetjük: Bárczy István főpolgármester jóvoltából ekkorra tehető a főváros szociálpolitikai fénykora.
A felvilágosult Bárczy egyébként igényes, szép épületet szeretett volna, ezért neves építészeket kérte fel, hogy bizottságot alkotva döntsenek a leendő központról. Az, hogy végül a Szent István és Szent János kórházakat is tervező Hőnig Dezső nyertes szecessziós tervei nem teljes mértékben valósulhattak meg, nem az ő hibájuk. Az akkori vallás- és közoktatásügyi miniszter, Wlassics Gyula annyira ki nem állhatta (mondhatni rühellte) az általa giccsesnek tartott, Lechner Ödön fémjelezte hazai szecessziós építészetet, hogy 1902-ben gyakorlatilag be is tiltotta, Lechner követőit – így Hónigot is – önszabályozásra kényszerítve. A tervek többszöri módosításának eredménye a mérsékelten díszes, kora szecessziós épület.
A Fertőtlenítő Intézet működéséről annyit mindenképp érdemes tudni, hogy az itt dolgozóktól elvárták a német vagy szlovák nyelvtudást, ami a soknemzetiségű Budapest miatt volt szükséges. A négyzetes alaprajzú épület egyik felén volt a fertőzött oldal, a másikon pedig a tiszta oldal, amit középen a fertőtlenítő gépek, fürdők, lábmosók választottak el oly módon, hogy a tiszta oldalra semmiképp nem kerülhetett át kórokozó. A ruhák először alapos áztatáson, majd fertőtlenítő mosáson, végül kifőzésen, 140 fokos sterilizáló gőzölésen mentek át. A ruháiktól ideiglenesen megszabadított fertőzött emberek ugyancsak mosdatás és fertőtlenítés után kerültek a tiszta oldalra. A folyamatról némi képet kaphatunk ebből a második világháborús híradórészletből, ami egy vidéki fertőtlenítő állomás működését mutatja be:
A veszélyes hulladékot, használt kötszert, miegyebet kemencében égették el. Az itt dolgozók ugyancsak napi rutin szerint mentek át a fertőtlenítésen. A kórházban elhunytak ruháit – amennyiben nem maradt utánuk örökös – az akkori szokás szerint elárverezték, de előtte itt fertőtlenítették, mint ahogy a börtönök, kórházak, hajléktalanszállók ruha- és ágyneműit, matracait máig itt fertőtlenítik.
Képeink a vasárnapi látogatásról:
