Kevés olyan ma is aktív zenekar van, amelyiket több mint harminc éve szeretek. A Muzsikás pont ilyen. Pedig apám a Sebestyén Mártával felturbózott Sebő Együttes táncházába vitt mindig minket a Kassák Klubba. Igaz akkoriban ott húzta a később Muzsikásba igazolt Éri Péter, aki kedves ember ugyan, de úgy mosolyog, mint ahogy más vicsorog.
Viszont megvolt otthon az Élő népzene sorozat első darabja tőlük. Ezt ma is bármikor végig tudom énekelni, és ha valakinek ajánlanom kellene lemezt a magyar népzene megszeretéséhez, gondolkodás nélkül ezt ajánlanám.
Pedig ma már nagyon "nem korszerű", koncerteken sem ezeket a dalokat játszák, s főleg nem így. Ezen van az a számuk, amelyik a Másfélmillió lépés Magyarországonnak köszönhetően a legismertebbé vált idehaza:
A népzenéhez ki így, ki úgy nyúlt a táncházmozgalom elindulta után, a Muzsikás megmaradt valahol középen. Nem cincálják szét a dalokat, de azért fogyasztható méretűre kerekítik őket, meg adnak nekik egy kicsit maibb szerkezetet. Jó, jó, egy-két számukban volt basszusgitár, meg egy kis ez-az. De tényleg csak ritkán.
Közben igazi koncertzenekarrá váltak, aminek személyesen azért örülök, mert nem tudok táncolni, dalolni viszont szeretek. Rengeteg helyen hallottam őket, fesztiválon, kis klubban, nagy klubban. A legjobb talán a Marcibányi téren tartott heti kocsmázásuk volt.
Minden asztalon gyertya éget, az emberek beszélgettek, ők meg csak ott ültek az egyik asztalnál és ha kedvük szottyant, zenéltek kicsit. Aki lehozott hangszert beszállhatott, egy-ketten időnként táncra is kerekedtek.
Persze a mai nagy, negyvenéves koncert más lesz a Szigeten. Kicsit furák az ilyen gigabulik tőlük, de biztos jó lesz. Szeretem, hogy Hamar ennyi év alatt sem tanult meg frontemberkedni és összekötő szövegei olyan természetesen suták néha, mintha sztorit mesélne egy nem túl vicces nagybácsi az asztalnál.
Kár, hogy ifj. Csoóri kiszállt (főleg, hogy alig pár hónappal később nélküle kapta meg a zenekar a Kossuth-díjat). Biztos meg kellett lépni ezt, de minden nagy zenekar kicsit szomorú marad a frontember kiválása után. Meg onnantól valahogy a lemezek sem olyan izgalmasak, talán csak a Bartók-album volt nagy dobás.
Na de nem szomorkodni megyek ma ki, hanem multani. Gyertek ti is!
Ja és a cím! Az egész nosztalgikus poszt tulajdonképpen egy linkajánló akart lenni. Van ugyanis Hamar Dániellel egy klassz interjú az Indexen. Rengeteg érdekes elem van benne, szépen leírja az egykori rendszer működését, meg hogy mi közük van a politikához – ez a kedvenc részem, annyira szerethető ugyanis a világnézetük.
No meg ebből derül ki az is, hogy hiába Kossuth-díj, meg Liszt Ferenc-díj, meg WOMEX-díj és koncertek a Royal Albert Halltól a Carnegie Hallig, ők tulajdonképpen amatőrök. A szónak abban az értelmében, hogy nem főállású zenészek, van polgári foglalkozásuk is mellette.
Ki alkalmazott matematikus, ki geofizikus űrkutató.